3. alcsalád: Banka-formák (Upupinae)

Ez az alcsalád az előbbihez igen közel áll és főleg világos, túlnyomóan sárgásbarna, sohasem fémfényű tollazata révén különbözik tőle. Európában, Ázsiában és Afrikában egyetlen nemzetség (Upupa Linn.) által van képviselve. A fej tollbóbitát visel, a középhosszú farok csapott végű és tíz kormánytolla van. A hátsó ujj karma hosszabb, mint a többi ujjaké és majdnem egyenes. A nemzetségbe tartozó hat faj igen közeli rokonságban van egymással.

A búbosbanka (Upupa epops Linn.)

Búbos banka. Hossza 25 cm. Télire elköltözik. Legelők közelében, ligetekben, szőlősökben költ, épületek zugaiban, de odvakban is; csak rovarokkal él.

Az alcsalád tipikus alakja. Jellemzik megnyúlt teste, igen hosszú, gyengén hajlott, vékony, oldalt összenyomott, hegyes csőre, rövid, elég erős lábai, rövid, tompakarmú ujjai, nagy és széles, igen kerekített szárnya, amelynek evezői közül a negyedikkel egyenlő hosszú ötödiké alkotja a szárny hegyét, középhosszú, szélestollú, csapott végű farka és lágy, laza tollazata, amely fején tollbóbitává hosszabbodik. Csökevényes nyelve háromszögű, hátul éppen olyan széles, mint amilyen hosszú, csak lágy bőrrel van bevonva. Tollazata felül agyagszínű, háta közepén, vállain és szárnyain feketén és sárgásfehéren keresztben csíkolt, a tollbóbita sötét, rozsdás agyagsárga, minden egyes toll hegyén fekete, alsó oldala világos agyagsárga, hasoldalain hosszában feketén foltozott, farka fekete, hossza közepéig fehéren szalagozott. A tojó színei kissé piszkosabbak; a fiatalok tollbóbitája rövidebb. Szeme sötétbarna, csőre szarufekete, lábai ólomszürkék. Hossza 29, kiterjesztett szárnymérete 45, szárnyhossza 14, farkhossza 10 cm.

A búbosbanka hazája Közép- és Dél-Európa, egész Szibéria és Kína, Nyugat-Ázsia és Észak-Afrika.

A költés idején a búbosbanka és fiókái elviselhetetlen bűzt terjesztenek. A szülők nem tudják a fiókák ürülékét elhordani s ezért azok, Naumann szerint, „nyakig ülnek önganajukban, amely, ha rothadásnak indul, szerfölött undorító szagot áraszt. Már a költő tojó is ritkán veszi magának a fáradságot, hogy saját ganéját elhordja; de a gyermekszobát sohasem tisztogatja. A szag legyeket vonz oda, amelyek a ganéjban szaporodnak, úgyhogy a fészek végül még a kukacoktól is nyüzsög. Magától értetődőleg a fiókák a legszagosabbak, de végül az öregek is kevéssé maradnak mögöttük és csak a kirepülés után sok hét mulva vesztik el a hozzájuk „tapadó” szagot. Költés idején a tojónak és a még nem repülős fiókáknak farcsíkmirigye bővebben választja el piszkosbarna színű és utálatos szagú termékét. Valószínűleg ez is, mint a poloskák és sok bogár szaga, védőeszközül szolgál. Tény az, hogy a macskák a fiatal búbosbankát éppoly kevéssé eszik meg, mint a pézsmaszagú cickányokat.

A búbosbanka Magyarországon közismert, népszerű madár, amit természetrajzának ismeretére valló sok népies neve is bizonyít, úgymint: büdös banka, sáros banka, sz...s babuk, ganajmadár, továbbá dutka, daduk, dudoga, babuka, baták, bubucska, babuk, bugy bóka, lepeses (szurtos), dudu stb. nem válogat a területben, megtelepszik az Alföldön és hegyvidéken egyaránt, de utóbbi helyeken már csak főleg ott, ahol legelőket talál, magát az erdőt nem szereti s ezért sokkal nagyobb számban található az Alföldön. Ertl Gusztáv szerint Liptó megyében ritkább fészkelő madár, mely azonban csak a havasi legelőket övező erdők szélén található.

A búbosbanka vonuló madár, amely a sík vidéken már sokszor március közepén jelenik meg, majd fokozatosan késve április közepe táján fejezi be a vonulását az északi hegyvidéken. Erdélyben korábbi az érkezése, mert szintén délkelet felé távozik tőlünk, amint ezt két Nagyszeben mellett gyűrűzött bankafióka mutatja, amelyek közül az egyik Bulgáriában, a másik Görögországban került kézre. Ősszel már elég korán távozik. Augusztusban, szeptemberben vonul el. Fészkelési ideje május-június.

Hasznos, védett madár. Csiki Ernő gyomortartalomvizsgálatai szerint szinte tisztára rovarokkal táplálkozik, főleg azokkal, amelyeket a. földről szedeget, így futó-, dög-, ormányos- és levélbogarakkal. Rengeteg ganajbogarat turkál ki a csordában legelő háziállatok ürülékéből, hernyókat is fogyaszt és a cserebogár-pajorokat is kiszedegeti a marhalepények alatt megpuhult földből. Cserebogárjárások alkalmával nagyszámban pusztítja ezt az annyira kártékony rovart. Föltétlenül kímélendő és védendő, aminek egyik módja az is, hogy nagy bejárónyílással bíró mesterséges fészekodut helyezünk ki a megtelepülése céljából. Már több ízben megfigyelték, hogy ezeket elfoglalta és költött bennük.