14. család: Gyurgyalag-félék (Meropidae)

FEJEZETEK

Remetegyurgyalagok (Nyctiornis Swains)

A gyurgyalag-félék az Óvilág legpompásabb madarai közé tartoznak. A családnak 41 faja van. Lényegében egymással átlagosan annyira megegyeznek, hogy az egyik fajról mondottak kevés változtatással a többire is érvényesek. Fel nem ismerni vagy más madarakkal összetéveszteni nem lehet őket. Testük igen megnyúlt, csőrük hosszabb, mint a fej, tövén meglehetős erős, hegyes, felül és alul enyhén hajlott, éles oromú és éles kávájú, széle alig belapuló; a felső káva kissé hosszabb, de nem hajlott végű, hegye előtt kivágás nélkül. A lábak igen aprók és rövidek. A szárnyak hosszúak és hegyesek; az evezők közül a második a leghosszabb. A fark két középső tolla sok fajnál a többi kormánytoll hosszának a kétszerese. A tollazat rövid és kissé durva, színe majdnem kivétel nélkül pompás és tarka, jóllehet az egyes színek rendesen nagy teret foglalnak el.

A gyurgyalagok elterjedési területe az óvilág meleg országait öleli fel; csak egyetlen faj fordul elő Ausztráliában. Az északon élő gyurgyalagok rendesen költözködnek, a déliek állandó vagy kóborló madarak. Bár Egyiptomban él egy faj, amely évről-évre ugyanazon a helyen tartózkodik és évente kétszer látja rokonait elvonulni maga fölött, anélkül, hogy elfogná a vándorlás vágya; ellenben az Afrika belsejében lakó fajok az évszakok szerint kóborolnak: fészkelőhelyeiken az esős évszak beálltával jelennek meg és hazájukat megint elhagyják, ha a téli szárazság beáll.

A gyurgyalagokat észre nem venni lehetetlen. Alig lehet szebbet elképzelni, mint amilyenek ezek a majd sólyom, majd fecskék módjára röpködő madarak. Minden körülmények közt lebilincselik a szemet, akár mozognak, akár kecses repülésük végeztével pihenve ülnek az ágon. Figyelemreméltó, hogy a gyurgyalagok mérges fulánkú rovarokat esznek. A végzett kísérletek eléggé bebizonyították, hogy a méh vagy darázs szúrása a legtöbb madárra halálos; pontos megfigyelések szerint majdnem minden madár, mely ilyen rovarokat fog, megevésük előtt mérges fulánkjukat lekaparja: a gyurgyalagok ellenben előkészítés nélkül lenyelik a veszélyes zsákmányt.

A gyurgyalag (Merops apiaster Linn.)

A család egyetlen európai faja, amely 20 más fajjal együtt a Merops Linn. főnemzetséget alkotja. Tollazata a homlokon fehér, a fej elülső része és a szemen átvonuló sáv zöldfényű tengerkék; a kantár felett a szemen a fültájékig húzódó csík fekete s alul keskeny fehér, kékes árnyalatú csík szegélyezi; az áll és torok aranysárga s alul keskeny, fekete harántszalag határolja; a fejbúb és tarkó sötét gesztenyebarna, a nyak hátsó része és a szárnyfedők világosabbak; a vállak és a dolmány elülső része, valamint a farcsík fahéj-rozsdássárgába mennek át. Alsó teste szép tengerkék színben pompázik. A felső farkfedők, a két kiálló, hegyén szűkített, fekete középső toll kivételével kékeszöldek, a kézevezők zöldeskékek, végük fekete, a másodrendű evezők fahéj-gesztenyebarnák, széles fekete végük előtt zöldeskékek.

A zöld gyurgyalag (Merops Pall.)

[Régi neve: aegyptis persicus]

Európa déli részében a gyurgyalaggal némelykor együttesen fordul elő, a családnak ez a második faja. Tollazata sötét fűzöld, alul inkább malachitzöldbe hajló, némelykor tengerkéken futtatott, felül olaj-sárgásbarnába, a felső és hátsó fejen többé-kevésbbé élesen barnába játszó, homloka fehér, sárgásan elmosódott; fejének elülső része és széles szemsávja, valamint a fekete kantárszalag alatt futó másik sávja halványkék színű, az áll sárga a torok közepét pedig szép gesztenyebarna folt díszíti. Az evezők és kormánytollak kékesbe játszó zöldszínűek, az elsők vége fekete, belső zászlójuk pedig fahéjbarna; a két középső kormánytoll messzire kinyúlik. Fészkelőterülete a Káspi-tengertől Perzsián, Kis-Ázsián és Észak-Afrikán át vonul, elterjedési területe ellenben kiterjedt vándorlásai révén egész Afrikán át. Igen közeli rokona van, amely bizonyára azonos fajnak is tekinthető és Madagaszkárt lakja.

Úgy látszik, hogy a fulánkos rovarok a gyurgyalag kedvenc eledele, mert éppen úgy, ahogyan a méhkasokat dézsmálja, úgy fosztogatja a darazsok, poszméhek és lódarazsak fészkeit is. Megfigyelték, hogy lehetőleg a darázsfészek közelében telepedik meg és néhány óra lefolyása alatt lassanként a fészek összes repülő lakóit elkapdossa. De nem veti meg a sáskát, kabócát, szitakötőt, bögölyt, szúnyogot, legyet és bogarat sem.

Érthető, hogy a gyurgyalagot nem mindenütt nézik barátságos szemmel. Rablásai, amelyek rovására irandók, jogosan felbőszítik a méhtenyésztőt és a madár kíméletlen üldözését eredményezik. A gyurgyalag túlnyomóan bizalmas természetű, főleg ott, ahol zsákmányt talál; innen még lövöldözéssel sem engedi magát egykönnyen elriasztani.

A gyurgyalag Magyarországon is rendszeresen előforduló madár. Ha nem is gyakori, de nem is túlságosan ritka, azonban inkább az ország délkeleti felében fordul elő. Népies nevei: gyurgyóka, török fecske, földirigó, piripió, méhmadár, putypuruty, gyuggyóka, méhész. Ismert legészakkeletibb fészkelőtelepe Borsosberény Nógrád megyében, legnyugatibb fészkelőhelye a Balaton déli löszpartjai. Ezektől a határoktól dél és kelet felé különösen a Duna és Tisza magas meredek partoldalában telepszik meg s föltűnő gyakori Erdélyben. Vonuló madár, amely elég későn, csak április végén vagy még inkább május elején szokott megjelenni s augusztusban költözik el a téli szállásba. A Balaton mentén több éven át szeptember első napjaiban figyeltem meg elvonulásukat.

A gyurgyalagot a jelenlegi magyar madárvédelmi törvény még nem védi, mert Magyarországon még elég nagy számban tanyázott és a méhesgazdáknak tényleg érzékeny károkat okozott egyes esetekben. Jelenleg azonban tökéletesen megváltoztak a viszonyok. Már alig van néhány telepünk, úgyhogy a gyurgyalag is már a pusztuló madarak listájára került, tehát a meglévő kevés telepet okvetlenül védelem alá kell helyezni, nehogy ez a gyönyörű madár teljesen kipusztuljon hazánkból. Éppen azért szükséges volna, hogy mindenki jelentse be a maga vidékéről az ott levő gyurgyalag fészkelőtelepet, hogy annak védelméről gondoskodni lehessen. Általában károsnak minősítik, pedig tán több hasznot hajt, mint amennyi kárt okoz.1929-ben a borsosberényi telepen rengeteg köpetét gyüjtöttem, amelyek anyaga kizárólag cserebogárból állott, azt pedig minden szőllősgazda örömmel hallja, hogy tömegesen pusztítja a darazsakat. Bár minden szőllő közelében volna valami kisebb telep.

A piros gyurgyalag (Merops nubicus Gmel.)

[Régi neve: Merops superbus]

Piros gyurgyalag.

A család afrikai tagjai közül a piros gyurgyalagot kell különösebben kiemelni, mert úgy színezete, mint életmódja révén is kitűnik. A tollazat alapszíne sötét skarlátpiros. Ez a szín az evezőkön és farkon sötétebb, a fejen és mellen világosabb. A farcsík valamint az alsó és felső farkfedők színe türkiszkék. Az evezők hegye széles feketén szegett, az első kézevezőé fekete vége előtt sötét kékeszöld szalag van. Szeme telített skarlátvörös, a csőr fekete, a láb barnásszürke.

A feketefarkú gyurgyalag (Merops ornatus Lath.)

Amennyire mostanáig ismeretes, Ausztráliában csak ez az egyetlen gyurgyalag-faj fordul elő. Felül zöld, fejének felsőrésze, nyaka és evezői vvörösbarnák, felső háta és farcsíkja türkiszkék; alsórésze beryllzöld, torka élénksárga, a melltől mély, fekete szalag választja el, a végbélnyílás környéke kék, a kantár bársonyfekete, alul égszínkéken szegve. Szeme világos barnásvörös. Tollazatának rendkívüli szépsége, alakjának csinossága és röptének kecsessége révén Ausztráliában igen kedvelt madár s ehhez járul még az is, hogy mint a tavasz hírnöke jelenik meg.