2. alcsalád: Erdei jégmadár-formák (Daceloninae)

FEJEZETEK

Ehhez a régebben halcion-nak nevezett alcsaládhoz 149 faj tartozik, amelyek a vizi jégmadaraktól jobban fejlett, sőt egyeseknél igen fejlett repülőszerveik révén különböznek. Csőrük a jégmadarakéhoz egészben ugyan hasonló, de rendesen sokkal szélesebb, lábaik is erőteljesebbek és hosszabbak. Tollazatuk lazább és nincs meg a zsíros símasága, mint a vizi jégmadarakénak, egyébként szintén élénk színekben pompázik; egyes fajok a legpompásabb madarak közé tartoznak.

Ennek a fajokban és formákban gazdag alcsaládnak a hazája Afrika, Dél-Ázsia és Ausztrália, továbbá a két utóbbi földrész közt fekvő szigetek. Amerikában és Európában egyetlen faj sincs belőlük. Többé-kevésbbé erdei madarak és csak a legkevesebb tanusít némi előszeretetet a víz iránt.

Táplálékuk általában mindenféle rovarból, kivált sáskákból és nagy bogárfajokból áll; a család erősebb fajai azonban rákokat és minden osztálybeli, apró gerincest is megtámadnak. Egyes fajukat nagyon meg becsülik, mert üldözik a kígyókat; mások gonosz fészekrablók hírében állanak. Rabló hajlandóságukban tökéletesen megegyeznek a jégmadarakkal. Finn megfigyelte, hogy a szmirnai halcion (Halcyon smyrnensis Linn.) a törpe vöcsköktől elvette a fogott halakat.

Az erdei jégmadarakat szaporodásuk szintén megkülönbözteti rokonaiktól. Guy Marshall közlése szerint az afrikai törpe halcion (Halcyon chelicutensis Stanley) a szaporodási időben csak röviden ugyan, de nagyon kedvesen énekel. Alexander Afrikában szintén megfigyelte a kisebb fehérhasú halcion (Halcyon orientalis Peters) két hímjét.

Az erdei jégmadár-formák a fogságot könnyen tűrik, mert hamar hozzászoktathatók alkalmas póttáplálékhoz. Inkább feltűnőek, mint vonzók, de azért az emberrel benső barátságot is tudnak kötni.