1. alcsalád: Lóri formák (Lorisinae) | TARTALOM | 2. Lajhármakik (Nycticebus E. Geoffr.) |
Karcsú lóri (Loris tardigradus L.)
A bennszülöttek előtt devánga pilli, tevángu, nála adavimanusia, csinge kuli és una happalova néven ismeretes félmajom alig mókus nagyságú, mindössze 25 cm hosszú. Bundája nagyon tömött, lágy és kissé gyapjas. Közepes nagyságú füle vékony, kerekített hegye felé csupasz. Színezete sötét földszürke, felül és a végtagok külső oldalán többé-kevésbbé vörhenyes, némelykor ezüstös árnyalatú; alul sokkal halaványabb. Szemei között keskeny, fehér csík húzódik, amely a fej elején szélesebb folttá terül szét; az arc oldala és a szemek kerülete sötétebb. A fiatalok vörhenyesek, csaknem rozsdavörösek. Hazája Ceylon szigete. Egy hozzá nagyon közeli rokonfaj (L. lydekkerianus Cabr.), amely halványabban színezett, mint a karcsú lóri, Dél-India alföldjeinek erdeiben otthonos.
A kedves kis jószág az egész napot valamely faoduban alussza át és csak este búvik elő. A szabadban még senki sem észlelte, fogságban azonban már gyakran megfigyelték. Legelsőben Thévenot emlékezik meg róla, aki a XVII. század vége felé Aurangabadban, az egykori nagymogul birodalmában látott néhány példányt. Nagyon mulatságos volt, amint felágaskodtak és egymást több ízben átölelve merően rácsodálkoztak a körülöttük állókra. Gazdájuk „vad embereknek” nevezte őket.
A XVIII. század közepe táján Seba ad róla hírt s egyúttal pompás képét is közli. Seba „Ceylon lajhárjának” mondja, azonban megjegyzi, hogy ez a név nem találó, mert az állat amint azt már karcsú termete is elárulja sem nem lomha, sem nem lassú, sőt ellenkezőleg nagyon fürgén jár s a kúszásban is igen ügyes és eleven. Gyümölccsel és a nagy fák magvával táplálkozik. Az eleséget a hím gyüjti, megízleli s azután átnyujtja a nősténynek. A nőstény hasonló udvariassággal viszonozza a hím figyelmét. Némelykor a nősténynek négy fia is születik egyszerre.
Ez a két régi tudósítás tulajdonképpen valamennyi közt a legkimerítőbb. Újabban Tennent foglalkozott az állattal Ceylonról írt érdekes munkájában. Szerinte a karcsú lóri két fajváltozatban él Ceylon szigetén; az egyik barna, a másik, nagyobbik azonban fekete bundájú. Az ő példánya a fogságban rizst, gyümölcsöt és más növényrészeket evett, legszívesebben azonban rovarokkal, így hangyákkal stb. táplálkozott. A tejet és a madárhúst mindenekfölött becsülte. Nesztelen járása mellett nagyon könnyen lepheti meg a madarakat, s a bennszülöttek állítása szerint még a pávát is megfojtja és kirágja agyvelejét. Feltűnően nagy, élénk szeme még a szingálok figyelmét is felköltötte. A szegény párát tűz fölé tartják, amíg a szeme kifolyik, s azután mindenféle bűvös szerelmi italt készítenek belőle. Én egy európai állatseregletben bukkantam egy példányra, amely már négy év óta minden baj nélkül tűrte a fogságot s a hidegebb éghajlatot. Az állatot nagy áldozat árán szereztem meg, hogy szokásait tanulmányozhassam. Nappal ketrecének valamely rácsvesszőjén csüngött s mélyen aludt. Arról, ami körülötte történt, nem vett tudomást. Alkonyat táján felébredt és miután még félálomban kiegyengette, kinyujtogatta hosszú lábait, nesztelen léptekkel járta végig ketrecét, a rúdon vagy ágon bámulatos ügyességgel mászkált, még ha fejjel csüngött is alá, azonban minden lépésnél új támasztékot keresett.
Ha más ágra akart átmenni, hihetetlen messzire nyujtotta ki a kezét vagy lábát és ide-oda tapogatott vele a levegőben, amíg újabb támasztékra nem talált. Ha ilyenkor nem esett rögtön valami szilárd tárgy a kezeügyébe, reszketés fogta el, mintha veszélyben, vagy legalább is zavarban érezné magát.
Tapasztalataim szerint az állat keze és lába nagyon érzékeny. Végtagjainak körülbelül egyformán veszi hasznát, azonban keze mégis tökéletesebb. A faágat olyképpen markolja meg, hogy hüvelykje szembe esik a többi ujjal s kiszélesedett ujjvánkosait oly szorosan nyomja az ághoz, mintha oda tapadtak volna. Sík talajon lépésről-lépésre tapogatva halad előre, mintha valamilyen tárgyat keresne, amelyben megkapaszkodjék; azután szilárdan megveti messzire szétterpesztett lábait s térdben meggörbített lábbal tolja előre testét. Mozgása a varangyos békáéra emlékeztet, csakhogy az utóbbi nemcsak aránylag, hanem általában is gyorsabban jut tova. A lóri a talaj minden rögébe belekapaszkodik s aggodalmasan tapogat körül a levegőben, mintha légi birodalmának valamely ágát remélné elérhetni. Testének legmozgékonyabb része a feje, melyet szinte villámgyors hirtelenséggel forgat minden irányba, ellenben keze és karja csak ritkán tesz ilyen hirtelen mozdulatot. Egymáshoz igen közel eső s csak egy keskeny, fehér csík által elválasztott két szeme valósággal úgy villog a félhomályban, mint az izzó szén. Füle teljesen szétnyílik és kissé eláll a fejétől. Az izgatott állat éles horkantást hallat, mely hang leginkább a hörcsög éles röffentésére emlékeztet, csakhogy sokkal gyöngébb. Ez a hang az ő legnagyobb haragjának a kifejezője s ritkán hallható, mert nagyon nehéz őt egykedvű nyugalmából kizaklatni. A ketrece körül sürgölődő embereket, állatokat figyelemre sem méltatja; a kutya teljesen idegen lény előtte, ha meglátja, nagy álmélkodással mereszti rá szemét. Az ember a kezét is bátran bedughatja a ketrecébe, attól sem zavartatja magát, csak ha megérintjük, horkant egyet s ilyenkor harapni is kész. A gyöngéd cirógatást hálásan fogadja. Ha az ember a fejét vakargatja, lehunyja szemét.
Legfőbb tápláléka a vízbe áztatott tejeskenyér volt. A gyümölcsöt, húst és tojást érintetlenül hagyta s az élő madárhoz sem akart hozzányúlni. Ellenben örömest ette a rovarokat, különösen a lisztkukacot, csakhogy ahhoz ügyetlen vagy lomha volt, hogy maga szedje föl és szájával csak akkor nyúlt utána, ha ápolója elébe tartotta. Lehetséges, hogy a madárhústól csak azért idegenkedett, mert hosszas fogsága alatt elszokott volt tőle.
1. alcsalád: Lóri formák (Lorisinae) | TARTALOM | 2. Lajhármakik (Nycticebus E. Geoffr.) |