1. alcsalád: Lóri formák (Lorisinae)


FEJEZETEK

A lórik (Lorisinae) lábtőcsontjai egyáltalában nem hosszabbodtak meg; az állatok nem jó ugrók, mászóképességük azonban annál fejlettebb. Kezeik és lábaik egészen fogószerűek, de a különböző nemeknél különböző alkotásúakká fejlődnek ki.

Karcsú lóri (Loris tardigradus L.). P. Kothe, Berlin phot.

Karcsú lóri (Loris tardigradus L.). P. Kothe, Berlin phot.

Az indiai, vagyis az igazi lórik bizonyos tekintetben a rend lajhárjai, azért lajhármakiknak is hívjuk őket. Az idetartozó állatok kicsinyek, farkatlanok, fejük kerek, végtagjaik karcsúak, és hátsó végtagpárjuk rendesen valamivel hosszabb az elsőnél. Arcorruk hegyes, de rövid; nagy szemeik közel állanak egymáshoz; füleik közepesnagyságúak és szőrösek. Kezeiken a mutatóujj nagyon megrövidült, negyedik ujjuk azonban meghosszabbodott, lábuk második ujja szintén rövid és éles, hosszú karmot hord. A nősténynek csak két emlője van a mellén, de ezek mindegyike két bimbóval ellátott. Fogazatukban az első felső metszőfog nagyságával tűnik ki, míg a második teljesen csökevényes; a zápfogak négygumójúak. Igen nevezetes a comb és a kulcscsont verő-erének sajátságos bokoralakú elágazása, amennyiben, – mint azt már Carlisle kimutatta – mindegyikük éppúgy, mint a lajhárokon, annyi ágra oszlik szét, amennyi izom van az illető tagban. Ez a lajhárokéval közös tulajdonságuk kétségtelenül életmódjukkal áll összefüggésben: lassan előrehaladó mászásuk és a fákon függő helyzetben való pihenésük alkalmazkodás eredménye.

Két főformájukat, a karcsú lórit és a lajhármakit régen egy nemzetségben egyesítették (Stenops), újabban azonban két, a Loris E. Geoffr. és a Nycticebus E. Geoffr. nemekbe osztják be őket.