2. alcsalád: Fülesmaki formák (Galaginae)

FEJEZETEK

Legjobban ismert félmajmainkhoz tartoznak az afrikai fülesmakik vagy galágók (Galaginae-alcsalád), amelyeknek életmódjáról már régebbi utazók beszámoltak. A galágók – nevük állítólag szenegáli bennszülöttek elnevezéséből származik – bizonyos tekintetben a madagaszkári macskamakikkal és törpe makikkal egyeznek meg, amelyekkel régebben még közelebbi kapcsolatba hozták őket; nevezetesen nekik is meghosszabbodott két lábtőcsontjuk, ami őket is képessé teszi nagy ugrások keresztülvitelére. Míg azonban a törpe makiknak legjobban a látószerveik fejlődtek ki, addig náluk a hallás a legfontosabb. Nagy, csupasz, hártyás füleik a denevérekére emlékeztetnek és még abban is megegyeznek azokéval, hogy az állat tetszése szerint finom porclemezkék és izomrostok segítségével hátsó sarkuk felé papírszerűen összegöngyölíthetők és a fej körvonalából egészen eltüntethetők. Ez annyiból jó, hogy a hallójáratokat zavartalan nappali alvásra teljesen elzárhatja az állat, viszont az éjjeli ugrálás közben a faágak megsértése ellen védi a fínom fülkagylókat ez a berendezés. Lehet, hogy mindkét célnak egyformán megfelel. Bizonyos az, hogy a galágók mindig összezsugorított fülekkel alszanak. Törzsük inkább véznának, mintsem vaskosnak látszik. Aránylag nagy fejük legjellemzőbb vonásait a szokatlanul fejlett csupasz fülek és az egymáshoz igen közel álló, hatalmas szemek adják meg. Elülső és hátsó végtagjaik közepes hosszúságúak, kezük, lábuk jól fejlett, mutatóujjuk és lábuk mutatóujja, egyeseknél ezenkívül még a középujj és a láb középujja karmot visel, míg a többi ujjakon lapos körmöket találunk. A felső állkapocsban a két szemfog között négy, egyenként elkülönített, de két csoportban álló metszőfoguk van; az alsó állkapocsban hat vízszintesen előre irányuló, hosszú és szorosan egymáshoz csatlakozó metszőfogat találunk, azután egy hosszú sima, kívül barázdás szemfog következik; 3 elő és 6 utózápfog a felső, 2 elő- és 3 utózápfog az alsó állkapocsban egészítik ki a fogazatot.

A galágók Afrikában és Afrika keleti és nyugati szigetein otthonosak. Jellemzésükre álljanak itt azok a szavaim, amelyeket Kerstennel együtt az ő adatai és saját megfigyeléseim alapján egy nagyobb munkában közzétettem: „Mikor az alkonyat leszáll az erdőre, talán az érezhetővé vált esti lehűlés következtében a fülesmaki fölébred; fején összehajtogatott farkát visszahajtja, kinyitja szemeit, összeráncolt füleit kigöngyölíti, megnyalja, végigtisztogatja magát s előbúvik vackából, hogy hozzálásson vérszomjas vadászatához. Vérszomjához, mely mondhatni olthatatlan, még ilyen magasrendű állatnál szinte szokatlan gyilkolási szenvedély is járul. Megvan benne a ragadozó állat minden képessége; szeme éles, mint a hiúzé, hallása olyan tökéletes, mint a denevéré, szimatja pedig vetekedik a rókáéval. Habár nem éppen értelmes, de ravasz, és a majom ügyessége a peléével párosul benne; e mellett támadása biztos és merészséggel párosult, úgyhogy a galágó valósággal réme a kisebb állatoknak és e tekintetben lényegesen különbözik a többi félmajomtól.”

Fogságban növényi táplálékkal is tartják a galágókat, sőt túlnyomólag növényi eleséget kapnak, akárcsak a lórik és a törpe makik. Valószínű, hogy a szabadban is gyümölcsökkel és más hasonló növényi részekkel is csillapítják étvágyukat a húsevés mellett. Hogy nagyon szeretik a pálmabort, azt Grote H.-tól tudjuk. Ha lerészegedtek, könnyű őket megfogni. Az összes utazók ismerik a hangját, amely Fischer szerint kisgyerek sivalkodásához hasonlít. Ezért a galágókat az angolok afrikai gyarmatain „bush-babies”-nek hívják. Mecklenburgi Frigyes Adolf herceg Afrikán keresztül való utazásának leírásában az éjjeli „galágókoncert”-et a következőképpen ecseteli: „Most feltör az éjjeli majmok kardala, s bár néha csak egy-egy állat ordít, órák hosszat hallható. Állataink olyan hanganyag fölött rendelkeznek, amely alkalmas arra, hogy ebben a környezetben érzékeny lelkű embereket borzalommal töltsön el. Úgy látszik, hogy néhány megszakítást leszámítva, egész éjjel hallatszik ordításuk; előfordult, hogy még éjfél után is fölzavartak legmélyebb álmomból. Sajnos, vadászatuk igen sok nehézséggel jár. Még a monbuttuk is csak alkalomadtán tudják őket elejteni, és ezért meg kellett elégednünk egy, a bennszülöttektől vett bőrrel.”

Böhm a szinte meseszerű, óriási ugrásaikról tudósít, amelyekkel fáról-fára szökkennek, miközben egyenes testtartásuk, magasan föltartott füleik és hosszúszőrű farkuk valóban meseszerű külsőt kölcsönöz nekik. Böhm gyomrukban rovarok maradványait és madártojások tartalmából származónak látszó nyálkát talált. Egyes kisebb fajok sáskafogásból élnek és a legkülönbözőbb levélsáskákat és imádkozósáskafajokat pusztitják.

Szaporodásuk idejéről és módjáról pontos adatoknak még nem vagyunk a birtokában. Mindössze annyit tudunk, hogy a fülesmakik, mint a többi félmajmok, egy fiat szülnek. Zanzibár szigetén elég gyakran kínálják az elfogott nőstényt fiával együtt. A kölyök a majmok, denevérek és félmajmok szokása szerint görcsösen kapaszkodik anyja gazdag bundájába; oly szorosan markol bele apró kezeivel, hogy anyja bátran mozoghat vele, még elválasztani is alig lehet tőle.