Szajkókakuk (Coccystes Glog.)

Ebbe a nemzetségbe nyúlánk testalkatú madarak tartoznak. Oldalt erősen összenyomott, hajlott csőrük körülbelül olyan hosszú, mint a fejük, töve vastag és nagyon széles. Lábuk erős, aránylag hosszú, elől a sarokhajláson alúl tollas, hátul azonban egészen csupasz. Közepes hosszúságú szárnyukon a harmadik evező leghosszabb. Ékalakú farkuk testüknél hosszabb, kormánytollai keskenyek; a külső tollak fele olyan hosszúak, mint a középsők. Tollazatuk testhezálló, csak a fejükön kunkorodik bóbítává; hím és tojó színezete egyforma, csak a korral változik némileg. A szajkókakukok neme 9 fajt foglal magában, melyek közül egy Afrikában, Nyugat-Ézsiában, Kelet- és Dél-Európában lakik, hatnak csak Afrika, egynek India és Afrika a hazája.

A búboskakuk (Coccystes glanaris Linn)

Búbos kakuk (Coccystes glandarius Linn.).

Feje hamuszürke, háta szürkésbarna, alsó oldala szürkésfehér. Torka, nyaka oldala és melle eleje vörhenyes fakósárga. Szárnyfedőtollai és másodrendű evezői nagy széles háromszögalakú foltokban végződnek.

Szeme sötétbarna, csőre bíbor szaruszínű, alúl világosabb, lába szürkészöldes.

A búboskakuk igazi hazájának Afrikát tekintjük. Nyugat-Afrikában, valamint Egyiptomban és Nubiában helyenként közönséges, a szomszédos Arábiában és Palesztinában sem lehet ritkának mondani. Perzsiában némely évben igen sok van, más esztendőn igen szórványosan lehet látni; Algírban épen úgy áll a helyzet. Spanyolországban, Portugáliában, Cipruszon és Kis-Ázsiában megtelepedett és innét hébe-korba felkeresi Dél-Európát.

Természete és viselkedése nem sokban egyezik a nálunk honos rokonáéval. Repülése ugyan némileg hasonlít hozzá, de egyebekben lényegesen különbözik tőle. ő is féltékenykedik, de nem olyan vak dühvel, mint a mi kakukmadarunk, amelyen annyira erőt vesz a szenvedély, hogy szinte eszeveszetten viselkedik.

A fiatal búboskakuk fáradság nélkül tartható a fogságban. Allen által szedett fióka minden teketória nélkül ennivalójához ment, rengeteg húst zabált, örökké éhesen még több ennivalóért siránkozott és amellett olyan jól érezte magát, hogy élve jutott el Angolországba.

A sólyomkakuk (Scythrops novae-hollandiae Lath.)

Sólyomkakuk (Scythrops novae hollandiae Lath.).

A sólyomkakukot, amely a Scythrops Lath. nem egyetlen képviselője, átmeneti alaknak tekintik a kakukok és a borsevők között. Csőre, melynek ezt a megtiszteltetést köszönheti, hosszabb a fejénél, nagy, vastag és erős, tőben meglehetősen magas és széles, oldalt összenyomott, orma erős és hegyénél horgasan lehajlik, amiben az alsó káva is részt vesz. Lába erős, csüdje rövid. Szárnya, melyen a harmadik evező leghosszabb, az aránylag rövid és lekerekített farknak körülbelül a közepéig ér. Tollazata elég dús, színezete valamelyest hasonlít a mi kakukunkéhoz. Szeme barna, csupasz szemgyűrűje skarlátvörös, csőre sárgás szaruszínű, lába olajbarna.

A sólyomkakuk Ausztráliában, Új-Guineában és a Molukki-szigeteken él. Gould Új-Dél-Walesben találkozott vele, ahol vonuló; októberben érkezik és januárban ismét elköltözik. Gyomrában aranybogarat, nagy szöcskéket és mindenféle egyéb rovaron kívül gyümölcsöt és magvakat is találtak. Az újabb megfigyelések szerint a sólyomkakuk is más madár fészkébe rakja tojásait.