Az ani (Crotophaga ani Linn.)

A brazíliaiak anija nemzetségének legismertebb és legelterjedtebb faja. Valamivel kisebb a mi kakukmadarunknál, jóllehet a farka hosszabb. Mélyfekete szárny- és farktollai acélkék fényben csillognak. Fej- és nyaktollai széles ércbarna, dolmány-, váll-, begy- és melltollai széles feketéskék fényű szegélyben végződnek. Csőrének orma tövétől kezdve magas és éles, hegye előtt enyhe kiöblösödés van rajta; oldala síma, hosszanti rovátkák nincsenek rajt. Csőre és lába fekete, szeme szürkésbarna.

Az ani az Andoktól keletre Dél-Amerika legnagyobb részében el van terjedve. Lakóhelye Kelet-Brazíliától Közép-Amerikáig terjed, a nyugatindiai szigeteket is beleértve.

Tápláléka vegyes. Valószínűen főleg csúszó-mászókkal, rovarokkal és férgekkel él, időnként azonban majdnem kizárólag csak gyümölcsöt eszik. A kutatók sáskák, lepkék, legyek s más mindenféle rovar maradványait találták a nyűvevők gyomrában, melyeket maguk a madarak pusztítottak el, de volt bennük mindenféle bogyó és más gyümölcs is. A marhákról leszedik az élősködőket, azért szeretnek legelőkön tartózkodni. Wied herceg szerecsenmadarak és fehér karakarák társaságában látta az anit a marhák hátán üldögélni.

Az emberrel szemben a nyűvevők különbözőképpen viselkednek. A lovas elől egyáltalán nem menekülnek, legfeljebb akkor, mikor már nagyon közel van, vagy éppen meg is áll; a gyalogosban azonban már kevésbbé bíznak. Olyan vidéken, ahol az emberrel ritkábban találkoznak, vakmerőségük a hihetetlennel határos. Csak a fütyülést nem szívelhetik, mint Schomburgk mondja; ha valaki füttyent egyet, tüstént elrepülnek onnét. Egyik-másik kubai megeszi a húsát, pedig sajátságos szaga van; sőt azt tartják, hogy lábbadozókra gyógyító és étvágygerjesztő hatása van. A vadászok bosszúból lövik, mert áruló lármája miatt dühösek rá. Egyébként a nyűvevőket nem üldözik.