5. család. Sirály-félék (Laridea).

FEJEZETEK

Ez a jól körülhatárolt család különböző nagyságú, jó alkatú, erőteljes madarakat foglal magában. A kisebb fajok alig haladják túl a csóka nagyságát, a nagyobb fajok azonban megközelítik a sasokat. Törzsük erőteljes, nyakuk rövid, fejük meglehetős nagy. Csőrük középhosszú, oldalt erősen összenyomott; a csőr orma a közepéig egyenes, innen kezdve gyenge kampóban lefelé hajló; a csőrkávák szélei élesek, az alsó káva hegye szögletes; a szájzug egészen a szemig hasított. Középmagas csüdjük karcsú. Majdnem kivétel nélkül négy ujjuk van; a mellső ujjak úszóhártyával vannak ellátva. Szárnyuk nagy, hosszú és széles, a hegye felé elkeskenyedő. Első evezőjük a leghosszabb. Tizenkét kormánytollból álló farkuk középhosszú, széles és egyenes, vagy ritkábban kissé kivágott, esetleg a középső tollak kissé meghosszabbodottak. Apró tollazatuk roppant sűrű, s a test alsó oldalán valósággal prémszerű. Színezetük általában tetszetős és egészbenvéve meglehetősen egyöntetű, évszak és kor szerint többnyire különböző.

A sirály-félék körülbelül 110 fajra oszlanak, melyek a föld minden részén el vannak terjedve és leginkább a tengereket élénkítik. A parttól csak kevés faj távolodik el messzire, befelé a szárazföld felé, és ha ezt: meg is teszik, csakhamar visszatérnek a vízhez, úgyhogy a sirályok valódi parti madaraknak tekinthetők. A hajósok számára a szárazföld legbiztosabb hírnökei a sirályok, melyek ha valamely járművet ismételten körülröpködnek a tengeren, akkor az utasok biztosra vehetik, hogy a part már nincsen messze.

Egyes fajok azonban a belvizeken települnek meg s ott költenek. Többnyire költöző madarak. A sirályok kedvenc táplálékát szinte kivétel nélkül a halak szolgáltatják, sokan közülük azonban egyidejűleg a legbuzgóbb rovarvadászok közé tartoznak és éppen ezek a fajok azok, melyek rendszeres vonulásra kényszerülnek, míg a többiek ott, hol nem fagy be a tenger, télen is terített asztalt találnak. Állandó éhségtől hajtva, de nyilván telhetetlenségből még a dögöt is felfalják, mint a keselyűk, eleven zsákmányra vadásznak, mint a ragadozó madarak.

Alakjuk és színűk tetszetős, mozdulataik kecsesek, sürgésük-forgásuk vonzó. Járásuk jó és aránylag gyors. Kitünően úsznak, miközben oly könnyedén ringanak a hullámokon, mintha pehelylabdák volnának; vakító színeik annyira elütnek a hullámoktól, hogy valóságos díszei a tengernek. Lassú és kitartó röptük a sólyoméra emlékeztető, könnyed és szép lebegésekkel váltakozik. A levágódásban és alábukásban a sirályok a csérek mögött állanak, de azért ők is oly hevesen vetik magukat a hullámokba, hogy könnyű testüket körülbelül félméternyire a víz alá merítik. Hangjuk erősebben vagy gyengébben hangzó, ellenszenves rikácsolás vagy kellemetlen krekegés, melyet izgatott kedélyállapotban unos-untalan hallatnak. Érzékeik között látásuk és hallásuk a legélesebb, ízlésük szintén fejlettnek látszik és terített asztal esetén a jobb falatok kiválasztásánál bizonyos jóízlésről tesznek tanuságot; szaglásuk ellenben, mint általában a madaraknál, valószínűleg gyenge.

A sirály-félék tehetséges és értelmes madarak, amelyek viselkedésükben mindenkor a körülményekhez tudnak alkalmazkodni. Más teremtményekkel szemben bátrak és öntudatosak, sőt uralomra vágyók, de hitvesükhöz és fiókáikhoz hűséges szeretettel ragaszkodnak; a saját fajbeliek társaságát határozottan kedvelik, de éppoly irígyek, rosszakaratúak és barátságtalanok más madarakkal szemben és falánkságuk kielégíttetése érdekében minden meggondolás nélkül felmondják a látszólag fennálló barátságot.

A költési időszakon kívül egyes öreg sirályok egymagukban is járnak, a költési idő alatt azonban az összes fajok társaságban élnek és nem ritkán felbecsülhetetlen tömegekbe verődnek. Már Észak-Németországban is akadnak úgynevezett sirály- vagy madárhegyek, melyeken több száz pár sirály költ. Feljebb, észak felé azonban olyan sirálytelepek vannak, melyeken a lakók száma szinte megszámlálhatatlan. A nagyobb fajok a madárhegyeken is kevésbbé tartanak össze, mint a kisebb fajok, ez utóbbiak azonban a szó legszorosabb értelmében egész sziklafalakat vagy egész hegyeket fednek be, hol minden kínálkozó helyet kihasználnak és fészkeiket oly szorosan rakják egymás mellé, hogy a kotló nőstények csak úgy szoronganak egymás mellett. A fészekalj 2–3 erőshéjú, durvaszemes tojásból áll, melyeken a hím és tojó felváltva kotlik. A fiókák sűrű és tömött, tarkán foltos pehelyruhában kelnek ki a tojásokból és ahol a helyzet megengedi, fészküket már a legelső napokban elhagyják. A meredek sziklafalak párkányain kikelteknek azonban addig kell kitartaniok a fészkekben, míg ki nem nő a szárnyuk. A fiókákat az öregek kezdetben félig megemésztett és kiöklendett eledellel táplálják; később azonban frissen fogott vagy szedett tápanyagot kapnak. A fiókák még egy ideig az öregek társaságában maradnak, de azután elhagyják a fészektelepet s a szélrózsa minden irányában szétszóródnak.

Az északvidéki népek a sirályokat nemcsak a legszebb, hanem egyben a leghasznosabb madarak közé sorozzák s azokat éppúgy gondozzák és ápolják, mint a tengernek azokat a többi madarait, melyek a madárhegyeken költés végett évente megjelennek. Norvégiában egyes földbirtokosok jövedelmének javarészét éppen a sirálytojások szolgáltatják, mert a nép szívesen fogyasztja azokat és ezért aránylag drága pénzen értékesíthetők. A sirálytollak a szegényebb északi népek számára a dunnaréce és a lúd pehelytollát helyettesíti. Míg a tehetősebbek dunnarécepelyhekkel, addig a szegényebbek csak sirálytollakkal töltik meg ágyneműiket. A fiatal sirályok húsát a helgolandiak, izlandiak és más népek is szívesen elfogyasztják. Fogságban a sirályok könnyen eltarthatók, de tartásuk kissé költséges, mert halat vagy egyéb hústáplálékot igényelnek.

A sirály-félék családja 3 alcsaládra oszlik: sirályformákra, csérformákra és ollócsőrű formákra.