Fecskesirály (Xema.)

A rokonnemzetségektől kissé villásan kivágott farkukkal és fölötte hosszú szárnyukkal különböznek.

A szabinsirály (Xema. sabinci Sab.)

Feje és felső nyaka sötét ólomszürke, alul mérsékelten széles, fekete nyakörvvel határolva; tarkója egész alsó fele és farka fehér; dolmánya és háta sirálykék; szárnyorma és szárnyszegélye fekete; az első 5 kézevező fekete, belső zászlójuk, egész a hegyük tájáig, fehér; maga a toll hegye fekete, széles, fehér végfolttal; a többi kézevező, úgyszintén a kar- és vállevezők is sirálykékek, széles, fehér végszegéllyel. A még nem teljesen kiszínezett példányok fehéres süvege csak a szem mögötti sötét, hamuszürke folttal van jelezve; tarkójuk és kis szárnyfedőik fénytelen feketék; dolmányuk és hátuk sirálykék; farkuk végső harmada fénytelen fekete; összes többi részük fehér. Szeme világosbarna; csőre feketésvörös, a hegye narancssárga; lába fekete. Hossza körülbelül 35, szárnya 28, farka 12 cm.

A szabinsirály földünk legészakibb részein, az amerikai és szibériai tengerpartok mentén, valamint a Jeges-tenger különböző szigetein fordul elő. Költőhelyei a 73-ik északi szélességnél magasabban fekszenek. Az öregek innen legfeljebb a Spitzbergákig és Dél-Grönlanddig kóborolnak le, a fiatalok azonban első és második esztendejükben némelykor délebbre is vonulnak és ilyenkor Angliát, Dániát, Németországot, Hollandiát, Belgiumot és Franciaországot is felkeresik. Úgy látszik, hogy ezek a hosszú szárnyaiknál fogva rendkívül kitűnően repülő madarak a költési idő kivételével állandóan a nyilt tengeren élnek. A Davis-szorosban és Baffin-öbölben, Grönlandtól nyugatra igen gyakran megjelennek. Edward-Sabine a Baffin-öböl mellett, Middendorff pedig Észak-Szibériában, a Taimyr-folyónál, a 73. és 74. szélességi fok között fészkelve találta őket. Kettőjüknek köszönhetjük azt a keveset, mit életmódjukról tudunk. A Middendorf által megfigyelt szabinsirályok június 5-én jelentek meg a Taimyr-folyón. A Sabine által talált költőtelepek a 75-ik szélességi fok alatt, Grönlandtól körülbelül 20 tengeri mérföldnyire kis sziklaszigeteken voltak. A szabinsirályok mindkét helyen a legbensőbb közösségben fészkeltek a sarki csérekkel, melyekhez különben röptükben is inkább hasonlítanak, mint a sirályokhoz. Mindkét megfigyelő 2-2 tojást talált júliusban a fészkekben. A Taimyr-folyónál mohába vájt és száraz fűszálakkal bélelt mélyedésekbe, az említett sziklaszigeteken azonban a csupasz földbe voltak rakva a tojások, melyek átlag 45 mm hosszúak és 31 mm vastagok voltak. A gyorsan növekedő fiókákat a tundrán az öregek valamilyen légyféle álcájával, a szigeteken pedig apró rákfélékkel etetgetik és a fiókák csakhamar egész kitűnően futkároznak, úsznak és buknak.

A régebbi magyar madártani irodalomban a szabinsirály is szerepel a magyar madarak között, de később kiderült, hogy téves volt a meghatározás és ezért a külföldi madártani irodalomban található adatok, melyek szerint a szabinsirály Magyarországon is előfordul, nem hitelesek.

A rózsasirály (Rhodostethia rosea Macgill.)

[Máskép: rossii]

Az alcsaládnak ez a másik kistermetű és gyönyörű színezetű faja ugyanazokon a kietlen tájakon honos, mint a szabinsirály. Főismertetőjele: mindenekelőtt ékalakú farka, melynek két középső tolla a többinél 2 cm-rel hosszabb. Csőre gyenge; az alsó káva kiszögelése alig szembe tűnő. Színezete a legszebb valamennyi sirály-féle között. Dolmánya gyöngy- vagy ezüstszürke; alsó nyaka, melle és hasa halvány rózsapiros; nyakát keskeny, fekete szalag fogja körül; az első evező külső zászlója fekete, a többié fehér. Szeme és szájzuga vörössárga, csőre fekete, lába skarlátvörös. Hossza 37, szárnya 22, farka 14 cm.

A rózsasirályt 1824-ben Sir Jonn Ross fedezte fel a Melville-félszigeten, Észak-Amerikában. Egy példány 1858 febr. 5-én Helgolandon lett elejtve. Első tojásait 1905-ben találták a Kolyma deltájában, Kelet-Szibériában; színre nézve a szerecsensirály tojásaihoz hasonlóak, de nagyobbak, főleg vastagabbak és átlag 42.1 mm hosszúak és 32 mm vastagok.