Noddi (Anous Steph.)

A nemzetség három faja közül az egyik kizárólag csak a Galapagosz szigeteken fordul elő. Alkatuk kissé otromba. Erős csőrük hosszabb a fejüknél, majdnem egyenes, oldalt összenyomott és nagyon hegyes; az alsó káva szögletesen előrehajló. Rövid lábaik erősek, és hosszú ujjaik teljes úszóhártyával vannak összekötve. Hosszú, keskeny és hegyes szárnyuk hegye kissé lekerekített; hosszú farkuk ékalakú.

A noddi (Anous stolidus L.)

Színezete a szürkésfehér fejtető kivételével kormosbarna; egy-egy folt a szem előtt és mögött fekete; az evező- és kormánytollak feketésbarnák. Szeme barna, csőre fekete, lába sötét barnavörös. Hossza 42, kiterjesztett szárnymérete 84, szárnya 29, farka 13 cm.

A csérek egyik legelterjedtebb faja, mely úgy az Atlanti-, mint a Csendes-óceánon is előfordul, és utóbbi helyen különösen gyakori. Audubon a Mexikói-öbölben, Gilbert pedig az ausztráliai partokon levő fészektelepeit látogatta meg. Audubon az ágakból és száraz fűből készült fészkeket sohasem a földön, hanem rendszerint bokrokon és alacsony fákon találta. Gilbert szerint a „noddy” vagy totyacsér novemberben vagy decemberben tengeri fűből tákolja össze 15 cm átmérőjű és 10 cm magas rendetlen fészkét, melynek tetejét kissé kimélyíti, és ürülékével az egészet annyira át- meg átmeszeli, hogy első pillantásra azt hihetné az ember, hogy tisztára abból készült. A csak kevéssé variáló tojások mérete 51x35 mm. A fiókák január közepén kelnek ki.

„Azt a kellemes benyomást – mondja Tschudi –, melyet a trópusi madarak keltenek bennünk, a noddy vagy „ostoba halászcsér” első megjelenése kellemetlenül lerontotta. Egész magatartása, téveteg és lomha röpte, hosszú farka, meglehetős széles szárnyai már messziről elárulják, hogy sajátságos nemzetség képviselőjével van dolgunk. Mozdulataiból hiányzik a csérek kecses könnyedsége, röptéből hiányzik a viharmadarak sebes biztonsága; egész lénye a nyilt tengerre vetődött idegen jellegét viseli magán. Ennek dacára sokszor találkozhatunk vele jó messze bent a tengeren. Nem ritkán megtörténik, hogy a matrózok kezébe repül, vagy oly közel száll el mellettük, hogy sapkájukkal is leüthetik. Ha nappal a hajó közelében csatangol, biztosra vehetjük, hogy valamelyik vitorlarúdon fog éjszakázni.”

A vizet, közben a felszínen úszkáló rovarokat fogdossa, melyek, legalább is a Nílus vidékén főtáplálékukat szolgáltatják, de kisebb halakat is hasonlóan zsákmányol. Az ollócsőrű röpte könnyed és szép, de sajátszerű annyiban, hogy szárnyait igen magasra kell emelnie, nehogy hegyük a vizet érje. Aránylag igen hosszú nyaka és sajátszerűen hosszú csőre lehetővé teszik neki, hogy testét még halászat közben is néhány centiméternyire a víz fölött hordhassa. Úszásra, úgy látszik, csak szükség esetén határozza el magát, például, ha sebesülten a vízbe esik. Vadászatát csak akkor terjeszti ki a folyam nagyobb szakaszára, ha valamely szigeten népesebb társaságban él, és így vadászterületét a többiek által megszorítva látja. A repülő csapat gyakran hallatja sajátságosan panaszos, szavakkal alig visszaadható kiáltását, mely az általam ismert összes madarakétól teljesen elütő.

Az afrikai ollócsőrűek azokhoz a madarakhoz tartoznak, melyek a tengerpartokon és édesvizeken egyaránt előfordulnak. Dongola közelében a Níluson májusban bukkantam egy fészektelepükre. A nagyszámú madárcsapat, mely meglapulva feküdt a homokos szigeten, annyi aggodalommal röpködött körülöttem, hogy viselkedésük oka felől nem lehettem kétségben. Élénk örömömre rövid keresés után megkezdett vagy már elkészült fészkekre akadtam, a homokba vájt egyszerű mélyedésekre, melyek annyiban voltak sajátságosak, hogy belőlük minden irányba finom sugarak futottak, mintha kés fokával rótták volna a talajba. Ezek a vonalak természetesen csak a madarak csőrétől eredhettek. Fészekalja három, legfeljebb négy, fehéres vagy sárgás alapszínű és a csérekéhez hasonlóan mintázott tojásból áll.