Fenyérfutó (Calidris Ill.)

A nemzetséget jellemzi, hogy nincs hátsó ujja. Egyetlen faj tartozik ide.

A fenyérfutó (Calidris arenaria Linn.)

Nyári tollazatban feje, nyaka, torka és begye halvány rozsdavörös fején széles, egyebütt keskeny sötét hosszanti sávokkal. Dolmánya és válla fekete, széles halvány rozsdavörös szegélyezéssel és végfoltokkal. Alul fehér. Első öt evezője tőben fehér, elől fehéresszürke. Szeme sötétbarna, csőre feketés, lába sötétszürke. Télen felül világos hamuszürke, a tollak fehéres végszegéllyel és feketés szárfoltokkal vannak díszítve, alul tiszta fehér.

Ennek a takaros madárnak a hazája az egész Föld északi tája, ahol a tengerparton tartózkodik. A tél elől délre vonul. Az embertől nem igen fél, tehát kényelmesen meg lehet figyelni. Meg is lehet fogni, hálóba terelni, sőt agyon is dobhatjuk. Még lövöldözéssel sem lehet egykönnyen elriasztani.

A fenyérfutó Magyarországon ritkább átvonuló, amely bár nem kerül évenként szem elé, de mégis jóval gyakrabban, mint pl. a sárjáró és hozzá hasonló ritkaságok. A Nemzeti Múzeumban négy példány van belőle; egyet Kocyán Antal gyüjtött február havában az árvamegyei Oravicán, kettőt dr. Madarász Gyula 1889 szeptember 15-én Hegykőn, a Fertő mellett, egyet pedig Chernel I. 1890 szeptember 20-án a Velencei-tó mellett. A Madártani Intézetben csak egy példány van, s ezt Nagy László gyüjtötte 1929 szeptember 19-én Nyíregyházán. A gyüjteményekbe került példányokon kívül még jóval többet figyeltek meg, főleg az Alföldön és a Dunántúlon, de azért a fenyérfutót mégse tekinthetjük rendes átvonulónak, hanem olyan fajnak, amely csak kivételesen látogat el Magyarországba.