Cankó (Totanus Bechst.)

A régi cankó-nemzetséget, amelybe igen sok faj tartozott, az újabb kutatás éppen annyira széttagolta, mint a régi Tringa-nemzetséget. Azok a madárfajok, amelyek régebben ebbe a csapatba tartoztak, átlag karcsú termetűek, apró fejűek, hosszú csőrűek és hosszú lábúak. Csőrük olyan hosszú, mint a fejük, vagy valamivel hosszabb, tőfele lágy, hegye elszarusodott. Lábuk különböző alkotású: majd hosszú és vékony, majd rövid és erős; rendesen négy ujj van rajta, egyik-másiknál azonban csak három. Szárnyuk bosszú és keskeny, evezőtollaik közül az első a leghosszabb. Tizenkét tollból álló farkuk rövid, lekerekített, enyhén lépcsőzetes, vagy ékalakú. Testhez simuló apró tollazatukat évenként kétszer váltják. Főleg az északi tájak lakói, de télire valamennyi rendszeresen elvonul és a legtávolabb fekvő országokat is meglátogatja. Nem annyira a tengerparton, mint inkább folyó- és állóvizek partjain, mocsarakban és turjányokban szeretnek tanyázni.

Minden cankó elővigyázatos és óvatos madár, ezért a többi gázló madár is mindenütt nagyobb cankó vezetésére bízza magát. Vadászatuk nem jár mindig eredménnyel, megfogásuk sem tartozik a könnyű mesterségek közé. A fogságot hamar megszokják. Megelégszenek e legegyszerűbb táplálékkal is és némi gondozás mellett évekig is megmaradnák.

A piroslábú cankó (Totanus calidris Linn.)

A cankófajok között ez a legközönségesebb. Fölül szürkésbarna; fején és nyakán apró, hosszúkás, hátán és dolmányán nagy kerek fekete foltokkal. Háta alsórésze és farcsíkja fehér; a farcsík tollain fekete szalagozás van. Nyaka oldala és begye szürkéssárga és úgy ezek a részek, mint oldalai, barnába foglalt fekete foltokkal vannak borítva. Alul egyebütt fehér. Elsőrendű evezői barnák, tőfelük belső zászlója fehér, az első toll szára is fehér. A hátulsó evezőtollak vége szintén fehér és minél beljebb állanak, annál nagyobb darabon. A másodrendű evezők belső zászlóján szalagozás látszik, egyébként majdnem tiszta fehérek és így széles fehér szárnytükröt alkotnak. Válltollai sötétbarnák, zegzugos rozsdavörös harántsávokkal. Farktollai fehér alapon szürkével árnyalt sötétbarna harántszalagokkal vannak díszítve. Szeme szürkésbarna, egyenes csőre a tövén halványpiros, hegye fekete; lába cinóbervörös. Télen felül sötétszürke, fekete szárfoltokkal, teste alsó részén több a folt.

A piroslábú cankó, Izlandot kivéve, egész Európában, továbbá Kis-Ázsiában, Észak- és Közép-Ázsiában költ. Vándorútja a Fokföldig és Indiáig, illetve a környező szigetekig terjed.

A piroslábú cankó – fütyülő sneff, sárgalábú sneff, esősneff, tyütyüke – az Alföld és Dunántúl megfelelő füves-vizes pusztáin, turjánymellékein még jelenleg is rendes és gyakori madár. Tavaszi és őszi átvonulásai alkalmával ugyan több akad belőle, de azért még elég nagy számban marad vissza fészkelés céljából. Átvonulásai alkalmával a hegyvidéken is meg szokott fordulni, különösen annak alacsonyabb részein. Márciusban érkezik, októberben vonul el, de néha áttelelők is akadnak. Májusban fészkel.

A madárgyűrűzések révén a vöröslábú cankóról is tudjuk, hogy túlnyomó részben délnyugati irányban vonul el tőlünk.

partok mentén, majd az Otrantói-szoroson átkelve Olaszországba s onnan Tuniszba és Algírba vonulnak. Egyetlen példány Kréta-szigetén került meg. A vöröslábú cankó is többnyire visszatér a régi fészkelőterületére, de megtörtént, hogy az Ürbő-pusztán 1914-ben fészekről fogott anyamadár 1928 nyarán Hajdunánáson lett elejtve, tehát legalább is 15 éves korában.

Habár hasznos rovarpusztító, amely valószínűleg a jószág élősdijeinek gazdaállataiban is jelentékeny pusztítást végez, még nincs a védendő madarak közé fölvéve. Mint vadászható madár, csakis április 16-tól június 30-ig van védelem alatt. Minden igaz vadász védelmébe ajánljuk ezt a kedves gázló madarunkat, legalább is a tavaszi idény tartamára, hogy minél nagyobb számban szaporíthassanak egyébként is folyton összeszükülő, még meglévő fészkelőterületeiken.

A füstös cankó (Totanus fuscus Linn.)

Közeli rokonánál jóval nagyobb. Apró tollazata igen sűrű, mellén és hasán majdnem prémszerű. Násztollazata barnásfekete, fölül világosabb hosszanti foltokkal, fakóbarnás, csipkézett harántrajzolatokkal és világos tollszegélyekkel tarkított; alul a tollak szegélyezése halványabb. Háta alul fehér, farcsíkja fehér, feketésbarna szalagozással. Evezői olyan színűek, mint a piroslábú cankóé; az elsőrendű evezők külső zászlója rendesen fehérfekete szalagokkal van díszítve. Farka fehér, határozott sötét harántszalagozással. Szeme világosbarna, csőre tőben pirosas, többi része barna. Lába sötétbarna. Télen nagyon hasonlít a piroslábú cankóhoz, csak felül sötétebb színű.

A füstös cankó, vagy kormos cankó Magyarországon szintén a ritkább jelenségek közé tartozik. őszi és tavaszi átvonulásai alkalmával érinti hazánkat, elsősorban az Alföld és Dunántúl neki megfelelő vizes rétjeit, turjányszéleit, nagyobb tavak mellékein elterülő rétjeit stb., de elvétve előfordul a hegyvidéken is. Az Alföldön többnyire kisebb társaságokban mutatkozik. Fő átvonulási ideje tavasszal május első fele; ősszel kevésbbé észrevehető; szeptember-októberben vonul át; ritkán itt is telel egy-egy példány. Vadászható madár, amely tehát csak április 16-tól június 30-ig kímélendő, de ez a határidő a legkedvezőbb számára, mert főleg ilyenkor szokott átvonulni. Kárt nem tesz, hanem rétpusztító rovarainkat fogyasztja, így csak hasznot hajt.

A tavi cankó (Totanus stagnatilis Bechst.)

A tavi cankó eredeti hazája Dél-Európa és Közép-Ázsia, de elvétve Németországban is előfordul. Magyarországon már bővebben akad. Felül barnásszürke fekete hosszanti sávokkal és nyílhegyalakú foltokkal, melyek a vállon kiszélesednek és szürke tollszegélyekkel tarkítottak. Háta alja és farcsíkja, valamint egész alsóteste fehér. Nyaka eleje, begye és oldala kerek foltokkal pettyezettek. Evezői sötétbarnák, a másodrendűek halványabbak, külső szegélyük fehér, a hátulsók és a válltollak barnásszürkék fekete harántszalagokkal. A középső farktollak éppen ilyenek, a többi fehér belül fekete, kifelé elenyésző harántsávokkal; a külső zászlót harántfoltok díszítik. Alul a madár tiszta fehér. Szeme sötétbarna, csőre fekete, lába zöldes. Őszi tollazatban felül világosszürke, halvány tollszegélyekkel; alul fehér, csak nyaka eleje, begye és oldalai vannak apró barna foltokkal tarkázva.

A tavi, kudió, vagy zöldlábú cankó Magyarországnak nem annyira pusztuló, mint máris kipusztult madárfaja. Még az 1890-es évekig elég gyakori fészkelő volt a Duna-Tisza közén, Apaj, Ürbő és Szúnyog pusztákon, Cerva Frigyes szerint 5-6 kilométernyi körzetben 50-60 pár fészkelt itt, de állománya az 1900-as években rohamosan hanyatlott, jelenleg pedig még csak átvonulóban se található nálunk ez az európaszerte ritka madárfaj. Első tojásait még Petényi hozta Apajpusztáról 1835-ben; 1853-ban is ott fészkelt s Dresser angol ornithológus 1858-ban is kapott Apajról származó tojást Frivaldszkytól. Bizonyára ott volt az 1890-es évekig. Ezen a területen utolsó fészkelését 1913-ban figyeltem meg; tojásait, még mielőtt azokból a fiókák kikeltek volna, minden őriztetés ellenére elvitték az ottani „tikmonyázók”, vagyis azok, akik bibictojás címén összeszednek mindenféle vízimadártojást. Más területekről alig van adatunk. Egyedül dr. Lovassy gyüjtötte tojásait az ecsedi lápon. 1922-ben Tárnokon Radetzky gyüjtött 4 tojást, melyeket színezetük és nagyságuk alapján a tavi cankó tojásainak minősít azonban magát a madarat nem tudta pontosan agnoszkálni s ezért ez a lelet annyiban is kétes, mert a terület sem felel meg a tavi cankó természetrajzának. Megemlítendő, hogy a világ egyetlen múzeumában sincs annyi tavi cankótojás, mint a Nemzeti Múzeumban, amely 19 fészekaljat őriz.

Jelenleg a tavi cankó legfeljebb ritka átvonuló, amely áprilisban érkezik, augusztus-szeptemberben távozik. Az utolsó két évtized alatt nem került belőle példány. A madárvédelmi törvény nem vette fel a védendő madarak közé, így csak az április 16: június 30. közötti időben van megvédve. Akinek a területén esetleg fészkelő madárként telepszik meg, védje meg minden erővel ezt az immár teljesen kipusztultnak minősíthető madárfajunkat, amelyért régebben igen sok angol ornithológus látogatta hazánkat.