Rétihéja (Circus Lacép.)

A nemzetség 16 fajt foglal magában. Középnagyságú, karcsú, ösztövértestű madarak. Finom és gyenge csőrük erősen görbült, hosszúkampójú és tompafogú; igen hosszú és karcsú lábaik rövidujjúak; nagy és hosszú szárnyaik aránylag keskenyek; farkuk középhosszú és széles; tollazatuk lágy és selyemfényű. Szárnyukban a 3-ik és 4-ik evező a leghosszabb, de ezzel szemben az első feltűnően rövid. Az arctollak fátyollá rendeződnek, illetve merev tollakból álló koszorút alkotnak, ugyanúgy, mint a baglyoknál. Az Ó- és Újvilág legtöbb vidékén képviselve vannak.

A kékes rétihéja (Circus cyaneus L.)

1. Kékes réti héja. 2. Hamvas réti héja. 3. Fakó réti héja.

Földrészünk egyik legszebb sólyomféléje. A vén hím egész felsőrésze a barnával és fehérrel hosszanti irányban sávozott nyak kivételével világos hamvaskék; alsórésze fehéres; első evezője feketésszürke, a 2–6. fekete és tőfelén szürke vagy fehér, míg a többi evező hamvasszürke; a középső farktollak világos hamuszürkék, a szélek felé világosabbak és fehérbe játszók; a külsők tőfele keskeny és halvány sávokkal szabálytalanul szalagozott.

A kékes rétihéja előfordulási köre meglehetősen kiterjedt. Költözése közben Észak-Afrikát egész az egyenlítőig, úgyszintén egész Dél-Ázsiát is érinti.

A szép világoskék vagy kékesfehér madár, főleg tavasszal, mikor lengve úszik és imbolyogva szárnyal tova a zöld mezők fölött: a róna és a síkság valódi ékessége. És az sem tagadható, hogy az egerek és rovarok, főleg sáskák fogyasztásával határozottan hasznukra válik és hogy a gyíkok és gyepi békák fogdosásával, melyek az egerek mellett táplálékának zömét alkotják, valami nagy kárt szintén nem okoz. Ámde ezek mellett számos túlkapással sérti érdekeinket, melyek következtében védelmünkre és kíméletünkre valóban nem tarthat számot. Látszólagos gyengesége dacára vakmerő és veszedelmes ellensége valamennyi állatnak, melyet hatalmába keríthet. A süldőnyúltól és ürgétől kezdve lefelé minden kisebb emlős, továbbá a félig fejlett fácántól és fogolytól kezdve egész a füzikéig mindenféle földön fészkelő madárnak gyámoltalan fiókája vérzik el rabló karmai között.

A varjakkal állandóan harcban áll, de a bátor kisebb szárnyasoktól, főleg a fecskéktől és barázdabillegetőktől szintén sok zaklatást kell eltűrnie.

A kékes rétihéja – fehérkánya, fehérhéja – Magyarországon rendesen előforduló gyakori madár. Mint fészkelő azonban már ritka. A kékes réti héja nem ragaszkodik oly kizárólagosan a nádashoz, inkább a vizek közelében lévő nagy kaszálókat, legelőket, vetéseket kedveli; a magasabb hegyvidékre is felhatol s ott a bokros, nyilt térségeken tanyázik. Vonuló és átvonuló; igen korán érkezik, sokszor már február végén; későn távozik, elég gyakran át is telel. A Nemzeti Múzeumban a Fertőről, Csongrádról és az Ecsedi lápról vannak tojásai. Agárdi E. a Mecsek vidéken találta fészkelve. Fészkelési viszonyai Magyarországon még nincsenek kellően kiderítve s ezért az idevágó pontos, megbízható bejelentések nagyon kívánatosak.

A kékes rétihéja szintén nagyon káros madár, ha nem is olyan nagymértékben, mint a barna, mert jóval több egeret pusztít, de kára még mindig túlhaladja a hasznot.

Bittera gyomortartalomvizsgálatai (71 darab) azt mutatták, hogy a kékes rétihéja nagyon jelentékeny mértékben pusztítja az egereket és pockokat (ugyanezt figyelte meg Bessenyey I. is), azonban éppen a legfontosabb időszakból, május és június hónapokból csak egyetlenegy gyomortartalom állott rendelkezésre. A májusi és júniusi gyomortartalmak hiánya közvetve azt is bizonyítja, hogy nálunk a kékes rétihéja aligha lehet gyakori fészkelő madár s ezért csak újból hangsúlyozhatom az idevágó adatok bejelentését.

A fakó rétihéja (Circus macrurus Gmel.)

[Régi neve: C. pallidus.]

Réti héják. 1. Kékes réti héja. 2. Hamvas réti héja. 3. Fakó réti héja.

A kékes rétihéját Dél-Oroszországban, az Alduna országaiban, Török- és Görögországban, Közép-Ázsia déli részeiben és Észak-Afrikában a fakó rétihéja helyettesíti. A vén hím halványabb vagy ólomszürke, a háta felé fehéredő színével, hamuszürkével határozottan sávozott farcsíkja és farkával, valamint ékalakúan határolt fekete szárnyvégeivel különbözik a kékes rétihéja hímjétől.

A fakó rétihéja teljesen olyan viszonyok között él és teljesen hasonló helyeken tartózkodik, mint kékesszínű rokona, de ritkább annál és inkább egyesével mutatkozik, mint fészkelő madár pedig Dél-Európában és főleg a Dobrudzsában fordul elő.

A fakó rétihéja – parlagi héja – Magyarországon szintén az alacsonyabb területek, mocsarakkal, vetésekkel, kaszálókkal, legelőkkel váltakozó tájain honos, de átvonulóban az ország többi részében is elég gyakori. Magyarországon való fészkelése még nincs bebizonyítva, legalább is még eddig senki sem gyüjtötte tojásait vagy fiókáit. Költözködő madár; érkezik márciusban, távozik októberben, novemberben, néha áttelel.

Káros és védelemben nem részesülő madár. Bittera gyomortartalomvizsgálatai szerint ugyan sok rágcsálót is fogyaszt, de minthogy főleg az őszi idényben elejtett példányok gyomortartalmait vizsgálta, azért ez az eredmény nem szolgáltat biztos alapot gazdasági jelentőségének a megállapításához. A közvetlen megfigyelésből tudjuk, hogy a rétihéják éppen ősszel a leghasznosabbak s tavasszal, az általános fészkelés idején, a legkárosabbak.

A hamvas rétihéja (Circus pygargus Linn.)

[Régi neve: C. cineraceus.]

Az öreg hím a legszebb rétihéja; feje, tarkója, háta és felső melle kékesszürke; tarkója és háta az itt észrevehetően fellépő sötétebb tollszegélyek folytán sötét hamuszürke; alsó melle, hasa és gatyái fehérek, keskeny rozsdavörös szárvonalakkal nagy mértékben díszítve; elsőrendű evezői feketék; másodrendű evezői világos hamvaskékek, fekete szalaggal, illetve keresztsávval; leghátsó evezői, vagyis vállevezői barnásszürkék; farkának két középső tolla hamvasszürke, a többiek a fark széle felé mindinkább világosodók, úgyhogy a külsők csaknem fehéreknek látszanak, a két szélső toll azonban rozsdabarnás, valamennyi kormánytoll feketével szalagozott; a középső alsó szárnyfedők szintén rozsdavörös szárvonalasak, a legkisebbek fehérek, a legalsók szabálytalan szürke, a könyökizületek pedig néhány rozsdabarna szalaggal rajzoltak.

A hamvas rétihéja elterjedése éppen olyan széleskörű, mint a kékes és fakó rétihéjáké.

Röpte tökéletesen elüt a legtöbb ragadozó madár repülésétől, Rudolf trónörökös a fecske és sirály repülésével tartotta azt összehasonlíthatónak, mely utóbbival még a tapasztalt vadászok is gyakran összetévesztik.

„A hamvas rétihéja – írja Rudolf trónörökös – nálunk a futó vagy ülő és csúszómászó állatokra vadászik, a repülő madarakat azonban nem tudja elfogni. Táplálékát leginkább hörcsögök, ürgék, mezei egerek és békák képezik, de ezeken kívül még a nem egészen röpképes kisebb madarakat, fürjeket, foglyokat, sőt itt-ott az egészen fiatal süldőnyulakat is elkapja.”

A hamvas rétihéja Magyarországon a legkevésbbé gyakori rétihéjafaj, amely szintén kedveli a mocsaras, vizenyős réteket, kaszálókat, turjányokat. A magasabb hegyvidékre is fölhatol átvonulásában, de igazi hazája mégis csak az alacsonyabb vidék, ahol nagy ritkán fészkel is. Magyarországból származó tojásai eddig nem voltak ismertek. 1929 június havában találtam egy fészekaljat a Duna–Tisza-közén Ürbőpusztának egyik turjányában. A fészekalj a Madártani Intézet gyüjteményében van. A hamvas rétihéja is vonuló madár, amely tán valamivel később érkezik, mint a többi, de azért éppen olyan sokáig marad és néha át is telel. Warga Kálmán 1928 nyarán a fészkelés idejében a Kisbalatonon két ízben is látott egy hím példányt; a faj tehát akkor valószínűleg fészkelt is ott.

A többi rétihéjához hasonlóan káros és ezért védelemben nem részesül, habár mint fészkelő, hazánk orniszának egyik rendkívüli érdekessége. Fészkelésére vonatkozó megbízható adatok szerzése és bejelentése nagyon kívánatos.

A barna rétihéja (Circus aeruginosus L.)

Tollazata nemcsak ivar és kor szerint, hanem évszakok szerint is meglehetősen különböző. A vén hím homlok- és fejtetőtollai barnássárgával szegélyezettek; többi felső része kávébarna; arca és torka halványsárga, sötétebb szárfoltokkal; nyakának eleje és felső melle sárgásbarna, hosszában foltozott; a többi alsó része rozsdavörös vagy sötétbarna, az egyes tollakon világosabb végszegélyekkel; az elsőrendű evezők feketésbarnák, a másodrendű evezők egy része és a nagy szárnyfedők szép hamvasszürkék; a kormánytollak világosabb szürkék, vörhenyes árnyalattal és a fark alulról nézve fehéres.

Az 57-ik északi szélességi foktól dél felé a barna rétihéja Európa egyetlen országából sem hiányzik. Azonkívül előfordul egész Nyugat-Ázsiában. Költözése alkalmával bebarangolja Dél-Ázsia szárazföldjét, úgyszintén Afrika nagy részét is. Bármely más rétihéjánál sokkal inkább van a lapályokhoz kötve, mert a mocsár és víz feltételen életszükséglete. Már kora tavasszal érkezik és augusztusban azután ismét megkezdi vonulását, hogy legkésőbb október végével végleg elhagyjon bennünket.

Életmódjáról Rudolf trónörökös írt megfigyeléseket.

„Magyarország kiterjedt mocsaraiban a barna rétihéja gyakori jelenség. Szinte aggódva kerüli még a lehetőségét is annak, hogy lakhelyét elhagyni kényszerüljön és sohasem lehet vele az erdőben vagy a hegyek közt találkozni.”

„A barna rétihéja életmódja és természete alapján nem sorolható a nemes ragadozók közé. Gyengébb alkata csak az erőtlenebb állatok vadászatára alkalmas s ezeket az állatokat a földön vagy a mocsár rejtett zugában, a szó legszorosabb értelmében, egyszerűen meggyilkolja.”

„Az olyan helyeken, hol az emberekkel szemben nem érzi magát biztonságban, sokkal óvatosabban viselkedik, mint a mocsarakban.”

„Amilyen könnyen elejthető ez a madár fészke táján, éppen olyan nehezen keríthető meg máskor. Vele szemben a buhuval sem igen érünk célt, mert a barna rétihéja nem tartozik a szenvedélyesen „vágó” madarak sorába. Bár gyorsan közeledik a gyülölt bagoly felé, legfeljebb csak egy-kétszer suhan el fölötte, hogy azután ugyanoly gyorsan, mint jött, távozzon is.”

Az összes rétihéjafajok között feltétlenül a barna rétihéja a legkárosabb. Tápláléka majdnem kizárólag vízi és mocsári madarakból és azok ivadékaiból áll, és a tojásokat éppúgy elpusztítja, mint a fészekben lévő fiókákat. Csak az utóbbiak hiányában elégszik meg hüllőkkel, halakkal és rovarokkal is. Prédájára teljesen a rokonai módja szerint vadászgat, de azoknál – melyek mégis csak sok kis rágcsálót és rovart is elfognak – sokkal nagyobb buzgalommal veti magát a madárfiókák és tojások után és ebben a tekintetben oly gonosz pusztításokat visz véghez, mint egyetlen más ragadozó madár sem.

A barna rétihéja – nádi ölyv, nádi sas, tavi kánya, vízi ölyv – Magyarország minden nagyobb nádasában rendesen előforduló fészkelő madár. Főleg a sík- és alacsonyabb dombosvidéken települ meg, azonban fölhatol a magasabban fekvő nádasokba is. Átvonulóban a hegyvidéken is előfordul, igazi hazája azonban mindig az alacsonyabb vidék. Vonuló madár, mely elég korán érkezik, kb. március második felében és elég sokáig tartózkodik nálunk – sokszor novemberig. Ritkán áttelel.

Rendkívül káros madár, különösen a fészekpusztításai miatt. Egyebek mellett minden rendű és rangú madár szerepel az étlapján. Hasznot is hajt egerek és ürgék pusztításával, azonban a kár jóval túlhaladja a hasznot s ezért az új vadászati törvény, méltán, semmiféle védelemben sem részesíti.

A barna rétihéjának sok változata van, köztük az úgynevezett egyszínű, amelyet Radde külön alfajként írt le, Circus aeruginosus unicolor néven; Hartert csak változatnak ismeri el. Nálunk egyszer-másszor előfordul. Egyik remek szép ilynemű példánya a Madártani Intézetbe került.