4. család: Keselyű-félék (Vulturidae)

FEJEZETEK

Afrikai keselyűk.

Ebbe a családba tartoznak a vágómadarak legnagyobb alakjai. Csőrük hosszabb, vagy legalább éppoly hosszú, mint a fej, egyenes, csak a felső káva hegye előtt kampósan lefelé hajlott, magassága nagyobb, mint amilyen a szélessége, a kávák széle éles, a viaszhártya igen terjedelmes. A tulajdonképpeni fog mindig hiányzik, de a felső káva élének előreugró kiöblösödése helyettesíti. A lábak erősek, de az ujjak gyengék, a karmok rövidek, kevéssé hajlottak és mindig tompák, úgyhogy a lábnak, mint támadó eszköznek csak kis jelentősége van. A szárnyak rendkívül nagyok, de e mellett, mivel a negyedik evező szokott a leghosszabb lenni, szélesek és többnyire nagyon lekerekítettek. A fark középhosszú, szintén kerekített, vagy erősen lépcsőzetes és merev tollakból áll. A keselyűk belső testalkotásuk tekintetében az összes lényeges jellegekben megegyeznek a többi nappali ragadozó madarakkal. A nyelőcső, mint a többi nappali ragadozó madáré, beggyé tágul; a keselyűknél ez a begy rendkívül terjedelmes és telt állapotban zsák módjára dudorodik ki a nyakból.

A keselyűk röpülése lassú, de roppant kitartó. Érzékeik élességben a többi szárnyas rablóéval vetekszenek; különösen látásuk oly távolságokra hat el, hogy arról fogalmat sem tudunk magunknak alkotni; hallásuk, amely a második helyen álló legmagasabb fejlettségű érzékük, nagyon jó, ellenben szaglásuk valószínűleg nem élesebb, mint más ragadozómadaraké. Szellemi képességeik, úgy látszik, csekélyek.

Csak akkor értjük meg a keselyűket igazán, ha ismerjük táplálékszerzésük módját. A ragadozó madár név náluk elveszti jelentésének egy részét. Közülük csak kevesen és ezek is valószínűleg csupán kivételesen támadnak meg eleven állatokat; rendesen egyszerűen fölszedik, amit a szerencsés véletlen juttat nekik. A talált hullákat gyomrukba temetik, vagy az észrevett szemetet takarítják el.

Az ily módon táplálkozó madarak csakis a föld meleg vagy mérsékelt öveiben lakhatnak. A gazdag Dél, amely oly sokkal bőségesebb az Északnál, a keselyűknek is annyit nyujt, hogy megélhetnek. Amennyire tudjuk, minden más madárnál magasabbra emelkednek föl a levegőben; a légnyomás legjelentékenyebb változásait kár nélkül képesek elviselni. Kitünő repülésük arra képesíti, táplálékszerzésük sajátossága pedig arra kényszeríti őket, hogy nagyobb területet barangoljanak be, mint bármely más ragadozó madár. Hirtelen tömegesen jelennek meg oly vidékeken, ahol napokig és hetekig egyetlenegyet sem lehet látni és éppoly nyomtalanul eltűnnek ismét, mint ahogy jöttek. Az emberi lakások közelségét csak némely keselyű kerüli, mások éppen itt találják meg könnyebben mindennapi kenyerüket.

A keselyűk kínzó éhségükben hébe-hóba eleven állatokat, kivált beteg jószágot is megtámadnak; de úgy látszik, hogy mindenfajta dögöt vagy legalább is a csontokat bárminő eledelnél többre becsülik. Különösen kedvelik az emlős dögöket. Indiában felfalják az emberi hullákat is, amelyeket a szent Ganges-folyóba dobtak.