6. Pikkelyesujjú gekkók (Lepidodactylus Fitz.)

Ennek a nemzetségnek fajai merőleges réspupillájuk és karomnélküli hüvelykük révén különböztethetők meg az előbbi nemzetség fajaitól. Testük felső oldalának pikkelyei egyenletesen finomak. A többé-kevésbbé kiszélesedett ujjak alsó felületén két sorban állnak a tapadókorongocskák. Lakóhelyük Kelet-India, továbbá az Indiai- és Csendes-óceán szigetvilága.

A gyászos gekkó (Lepidodactylus lugubris D. B.)

A mintegy tucatot kitevő, idetartozó faj közül legjobban ismeretes a gyászos gekkó, amely a Szunda-szigeteken s a Csendes-óceán több szigetén honos. Hosszúsága mintegy 9 cm; színezete világos szürke vagy húsvörös, sárgás vagy vörhenyesbarna. Hátán és farkán szögletes, hullámos vagy zeg-zugos harántsávok láthatók. Legközelebbi rokonaitól lapos, éles szélű farka révén különbözik. (A fiatalok farka még hengeres.)

A polinéziai szigetvilágban mindenütt közönséges. Schnee a szabadban s a lakásokban egyaránt gyakran látta. Tojásai borsónagyságúak; egy fészekaljba tartozó tojások is csaknem mindig eltérő nagyságúak, sőt még alakjuk sem egészen egyforma. Rendesen fakéreg alá tojják, mégpedig az ott lévő termesz- vagy hangyajáratokba. Egy-egy fészekaljban 6–8, sőt néha még több tojást találhatunk. Tojásaik számára nagyon gondosan választják meg a helyet, s rendesen olyan szűk résben tojnak, amelybe Schnee szerint a nőstény csak farolva mehet be, mert megfordulni nem tudna. Legyet, pókot és sáskát eszik, ezenkívül azonban növényi táplálékkal is él. Így a Crinum asiaticum (egy Amaryllis-féle) nektárját kedveli nagyon.

Későbbi közleményében Schnee azt is megjegyzi, hogy ennél a fajnál is feltűnő nagy az aránytalanság a hímek és nőstények száma közt, amennyiben egy-egy hímre mintegy 20 nőstény esik. Ez magyarázza meg a tojások nagy számát is. A tojásból kikelő fiókákkal minden évszakban találkozhatunk; ezek igen fürgék és békák módjára ugrálnak. A fejlett példányok is ugráláshoz folyamodnak, ha haladásukat fokozni akarják.