1. Repülő gyíkok (Draco L.)

Az agámafélék egyik legérdekesebb nemzetsége. Mindkét oldalt 5–6 álborda a félköralakú ejtőernyőt hordozza, amelyet pihenés közben összeráncolva, oldalához lapítva hord az állat. Egy másforma bőrlebeny lóg le a torok közepéről s egy kisebb lebeny van a torok s a pofa határa hátsó részén, mindkét oldalon. A lebenyek a hímeken valamivel nagyobbak. A fej vastag és magas, a nyak meglehetős hosszú, a törzs alacsonyra nyomott, a fark hosszú és vékony. A lábakat aránylagos hosszúságuk és karcsúságuk jellemzi. A végtagokon 5–5 hosszú, vékony ujj van, rajtuk vékony, hajlott karmok láthatók. A szem mérsékelt nagyságú, a szemcsillag kerek, ami nappali életmódra vall. Három-négy metszőfog, két jól kifejlett szemfog és számos háromhegyű zápfog minden állkapocsban alkotja a fogazatot.

Leginkább szembetűnő ismertetőjegyük kétségkívül az álbordáktól támogatott ejtőernyő, mert ehhez fogható szerv egyetlen más állaton sem fordul elő. Már Martensnek is föltűnt, hogy éppen a repülő gyíkok hazájában található a legtöbb repülő, vagy helyesebben levegőben ugró, ejtőernyős emlős is, sőt ott még repülő békát is fedeztek föl, míg a forró Afrikában csak az úgynevezett repülő mókusok élnek. Dél-Amerikának ugyanazon fekvésű országaiban a denevéreken kívül semmiféle, úgynevezett repülő négylábú állat sincs. A nemzetségnek eddig 35 faját ismerjük.

A repülő sárkánygyík (Draco volans L.)

A repülő sárkánygyík (Draco volans L.)

A nemzetség legismertebb faja. A kecses állat nem hosszabb 21 cm-nél, amiből 12.5 cm vékony farkára számítandó le. A hímnek nyaktaréja van. Hátát szabálytalan, ormos pikkelyek födik. Színe, mint valamennyi repülő gyíké, nagyon változik, és pedig nem csupán a termőhely szerint, hanem az egyes példányok szerint is. Szépségük különben – mint Cantor hangsúlyozza – egyenesen leírhatatlan. Az élő állat feje ércesfényű barna vagy zöldszínű, s a szemei közt fekete folt díszíti. Háta s a szállóernyő belső fele ércesfényű, sötétbarna és rózsapiros vegyüléke, egyeseknél váltakozó harántcsíkokban, amelyek számos fekete foltot és szabálytalan rajzú vonalat mutatnak. Az ejtőernyő külső felének színe narancssárga és rózsapiros közt váltakozik és szabálytalan fekete foltokat vagy harántcsíkokat mutat; a perem ezüstösszegélyű. A végtagokon és farkon egyeseknél fölváltva rózsapiros és barna keresztsávok, a szemhéjakon sugáralakban rövid, fekete vonalak vannak. A hím toroklebenye élénk narancssárga, a nőstényé kékesszínű. A mell hasonló alapon feketén pettyezett. Az oldalsó lebenyek sárgába vagy rózsás ezüstszínbe játszanak, de fekete foltok tarkítják. Az ejtőernyő is foltos. A repülő sárkánygyík a Szunda-szigeteken kívül a Maláji-félsziget déli felében is honos.

Valamennyi repülő gyík a szó legteljesebb értelmében fán élő állat; ha nem kényszerítik, sohase szállnak le a földre. Legtöbbnyire a fák koronájában tartózkodnak, ezért aránylag ritkán vehető észre jelenlétük, jóllehet nem ritka állatok. Különösen délben, a rekkenő hőségben, nyugodtan fekszenek egy helyen. Pompás színük ilyenkor egyáltalán nem tűnik föl. A levelek árnyékában fekvő, vagy a törzsekhez símuló állatokat csak akkor láthatjuk, ha nagyon közel megyünk hozzájuk. De ilyenkor is csak a barnának és szürkének valami keverékét látjuk, ami a fa kérgéhez nagyon hasonló. Még ha alaposan szemügyre vesszük is, csak szemeinek nyugtalan járása ötlik föl, ahogy az arra röpködő rovarokat lesi. Ha zsákmány közeledik feléje, hirtelen kiterjeszti bőrszárnyát, ennek segítségével messzire kiugrik a levegőbe, majdnem hibázhatatlan pontossággal megragadja a zsákmányt, s ezzel egy másik ágra ereszkedik le. Színpompája azonban még ilyenkor sem tűnik föl; ezt csak a lehető legközelebbről megfigyelve vehetjük észre.

Régebbi megfigyelők állítása szerint a repülő gyíkok szállóernyőjük segítségével 6–10 méternyi távolságokon is átugranak, de csak lefelé rézsútos irányban; fölfelé csak nagyon kis mértékben haladhatnak. Ridley szerint mindegy 23 cm-nyi utat tehetnek meg a levegőben, s e közben az akadályokat is ki tudják kerülni.

Amily védtelen és ártalmatlan állatoknak látszanak e gyíkok a mi szemeinkben, éppoly heves küzdelmeket folytatnak egymással a hímek. Úgy látszik, hogy hímek nagyobb számmal vannak, mint nőstények. Ez utóbbiak 3–4 hengeres, mindkét végükön gömbölyű, körülbelül 5 cm, nagyon élénk, sárga tojást raknak, mégpedig – régibb adatok szerint –fák odvába.

Csak egy ízben sikerült sárkánygyíkot elevenen hozni át Európába, mert nagyon esendő állatok. Föltűnő szépségük, fürgeségük s ártalmatlan lényük minden állatbarátnak dédelgetett kedvenceivé tehetnék őket s a félénk emberek az ő révükön valószínűen a többi gyík-félével is kibékülnének.