2. Szarvasbékák (Ceratophrys Boie)

A szarvasbékák a család többi tagjai közül nagyságukkal, sajátságos alakjukkal és szépségükkel válnak ki. Alakjuk zömök, a varangyokéhoz hasonló, fejük rendkívül széles és nagy, szájuk ennek megfelelő, felső állkapcsuk széle rendkívül finoman fogazott, az alsó állkapocsé síma. Kézujjaik szabadok, a lábujjaikat ellenben rövid úszóhártya köti össze egymással. Szegycsontjuknak csontos nyujtványa nincs, nyelvük hátul mélyen bevágott, szembogaruk harántirányú rés. Nevüket a szemük fölött kinőtt sajátságos csúcsos kinövésektől kapták, amelyek nem egyebek, mint hosszú heggyé megnyúlt felső szemhéjak. A fejükön és hátukon kidudorodó szemölcstarajok és lemezek megismétlődései ennek a sajátságos képződménynek. A nemnek 16 faja él Dél-Amerikában.

A szarvas itannia (Ceratophrys cornuta L.)

Az itannia, ahogyan a braziliaiak nevezik, igen nagytermetű béka, hossza 15–20 cm, és egyike a nemzetség legpompásabb képviselőinek. A hím hátoldalán, az orrától kezdve széles narancssárga sáv fut végig; a fej oldalán és a vállakon több vörösbarna folt látható, a foltokat a középsávtól elválasztó sávok feketésbarnák; a test oldalai szürkésbarna alapon zöldesfekete, halovány szürkésvörössel szegélyezett, a zöldes lábszárak pedig élénk fűzöld harántsávokkal tarkázottak; hasoldalának közepe sárgásfehér, oldalsó része sárga, mindegyik rész vörösbarna foltokkal és pontokkal tarkázott. A nagyobb és díszesebb nőstény sötét szürkésbarna alapszínét széles, ragyogó zöld hátcsík díszíti, mely a szemtől mindkét oldal felé ugyanolyan színű oldalsávokat bocsát s egyúttal a szemet is világoszöld szegéllyel fogja körül; a háton kerek, zöldszínű foltok vannak; az orrtól a szemig feketebarna sáv halad, melyet vékony fehér fonál választ el az alapszíntől; az elülső végtagokat két zöld és két vörösbarna keresztsáv s a kar külső oldalán lefutó fehér hosszsáv tarkítja, a combok gesztenyebarnák, a lábszárak zöld alapszínét két barna sáv csíkozza. A fej fölfelé erősen megnyúlt, elcsontosodott, a hátat nem borítja csontos pajzs, a dobhártya jól látható. Ez a béka színével csalódásig hasonlít a környezetéhez: félig eltemetve magát földbe ásott lyukába, csak különös, nagy feje látszik abból ki, amely nemcsak alak, hanem szín tekintetében is a legpontosabban egyezik a környezettel. Ebben a helyzetben várja az állat a zsákmányát.

Amennyire ma tudjuk, az itannia elterjedt egész Guayanában, nevezetesen Szurinamban és Braziliának egész északi részében, Azara szerint előfordul Paraguayban is.

Az iratos szarvasbéka (Ceratophrys boiei Wied)

Az iratos szarvasbéka leginkább abban különbözik a megelőző fajtól, hogy feje kevésbbé nagy, nem csontosodott el, szemei közt jól fejlett keresztléc van, dobhártyája elrejtett, egyébként az itanniával megegyezik minden lényeges vonásában. Miként látszik, csak Brazilia tropikus részének a belsejében fordul elő.

„A bahiai szertong belső erdeiben – írja Wied herceg – magam is megfigyeltem az iratos szarvasbékát. A sötét, nedves őserdőkben tartózkodik, különösen a mocsaras helyeken s mindenfelé ugrándozik, még a száraz katinga-erdőkben is. A belső nagy erdőkben, azon az úton, melyet az Ilheo-folyam mentén Barra da Vareda felé csináltak a szertongban, száraz és forró időben egyetlen ilyen békát sem lehetett látni; mihelyt azonban gyenge zápor esett, azonnal nagy tömegben láttuk ugrálni az ilyen fiatal békákat mindenfelé. Meglett korában olyan nagy a szája, hogy mint mondják, fiatal csirkét is el tud nyelni; az egereket, békákat, csigákat s más apróbb állatokat tömegesen eszi. A Mucuri mellett az esteli csöndben az őserdőben gyakran hallottuk hangos szavát, amely károgó és egyhangú”. A braziliaiak ezt a szép állatot is éppúgy utálják, mint a többi békát, az itanniát ellenben, mint Dupons írja, Guayana őslakói állítólag tisztelik, vagy legalább gyakran tartják, avagy tartották fogságban. A jó emberek, ha igaz a történet, ezt a békát s egyes varangyokat is fazekak alatt tartották mint időjósokat, vagy helyesebben mint időcsinálókat, esőt vagy jóidőt kértek tőlük és megostorozták őket, ha kívánságukat nem teljesítették.

A díszes szarvasbéka (Ceratophrys ornata Bell)

Díszes szarvasbéka (Ceratophrys ornata Bell).

A harmadik faj, melyről itt megemlékezünk, a díszes szarvas béka, kisebb a megelőzőknél, szemhéja csak kevéssé hegyes, háromszögletű, hátát szilárd, csontos pajzs fedi. Sárgás vagy zöldes felső oldalát nagy, sötét, fehérrel szegélyezett olajzöld foltok tarkázzák; hellyel-közzel néha borvörös vonalak is látszanak e foltok között. A hímnek, mint a megelőző két fajénak is, belső hangzacskója van.

Miként látszik, ez a faj különösen Argentinában gyakori, amelynek a braziliai Rio Grande do Sul tartománytól nyugatra eső részében fordul elő s délfelé kb. Buenos Aires környékéig terjedt el. Dél-Braziliában ismeretlen. Günther A. megfigyelései szerint, melyeket fogságban tartott állatokon tett, határozottan nappali állat, nagyon szereti a meleget és más békákkal él.