2. Pápaszemes szalamandrák (Salamandrina Fitz.)

A nemzetség legfelötlőbb bélyege az, hogy tagjainak mind a négy lábán 4–4 ujjuk van, jellemzi őket azonkívül az, hogy testük rendkívül megnyúlt, majdnem hengeres, farkukon alul-felül egyaránt éles taraj van, fülmirigyeik nincsenek, bőrük erősen szemcsés. Inyfogsoraik két egyenes, elül majdnem párhuzamos, hátul azonban egymástól erősen elhajló sort alkotnak, melyeknek elülső vége nem nyúlik túl a belső orrnyílásokon. Nyelvük nagy, hosszúkás, elül megkeskenyedett, hátul lapos ívben lekerekített, elülső vége nőtt oda a szájüreg alapjához, úgyhogy nemcsak a hátulsó fele, hanem oldalai is szabadok.

A pápaszemes szalamandra (Salamandrina perspicillata Savi)

Pápaszemes szalamandra (Salamandrina perspicillata Savi).

Az olaszok által „tarantolina” néven ismert állat a nemzetség egyetlen faja. Színe felül fénytelen fekete, melyből a szemet körítő pápaszemszerű rajz sárgásvörös színe élesen kiemelkedik, fekete torkán fehér folt, világos hasán sok szabálytalan fekete folt és petty van, a végbél tájéka, a lábak belső oldala és a farok alsó oldala szép karminpiros. A mi gőtéinknél jóval kisebb, mert csak 8–10 cm hosszúra nő meg, s ennek két ötöde a farokra esik.

Hazájában, északi és középső Olaszország földközitengeri partjain e kedves állat a hegyes, hűvös, árnyas helyeket lakja, de miként látszik, a hegyekbe nem hatol fel nagyon magasra, hanem jobban szereti a dombvidéket, s a zord vidékeket általában kerüli. 1863-ig csak fölötte gyér adataink voltak élete módját illetőleg, és Ramorinó-nak ebben az évben megjelent kis irata is csak nagyon szűk körben vált ismeretessé. Az állat életmódját csak 1868-ban ismertette meg részletesen Lessona M.

A pápaszemes szalamandra nagyon közönséges a Genuát amfiteátrumszerűen körítő hegyekben. Ezekből a hegyekből apró folyók sietnek a tengerbe, melyek, mint a hegyi patakok általában, záporesők után rohanó folyókká változnak, későbben azonban majdnem egészen kiszáradnak s medrükben csak itt-ott maradnak egyes pocsolyák, ezek tiszta vizében sok növény tenyészik s azok között sok rovarlárva éli világát. A hegyek nem erdősek, még csak nem is bokrosak. A szemüveges szalamandra az ilyen csörgedező erecskék körül tartózkodik s ott vagy kövek alatt rejtőzik el, vagy pedig a nedves iszapban él. Esős napokon, kivált tavasszal és ősszel az állatok rejtekükön kívül is láthatók, de nyáron csak zivatarok után, ezek azonban ilyenkor ritkák Genua táján. Sokkal gyakrabban láthatók verőfényes és csendes téli napokon, még januárban is. Főképpen pókokból és hangyákból él. Az első szép tavaszi napokon, tehát márciusban, a vízbe vonulnak, hogy petéiket lerakják, s ekkor láthatók a nőstények az említett pocsolyákban. A legelébb érkezők választják ki a legjobb helyeket, nevezetesen a védett sziklafalakat, ahonnan a víz a felragasztott petéket még felhőszakadás után sem sodorja el. A későbben érkező nőstények odarakják le a petéiket, ahova éppen tudják: a vízbe nyúló ágakra és a fenéken lévő levelekre. A víz sok ilyen petét besodor a tengerbe, mások meg azért pusztulnak el, mert a pocsolya beszárad. Lessona megfigyelései szerint csak a nőstények mennek a vízbe, legalább is sem ő, sem emberei nem találtak csak egy hímet is ott. A párzásnak tehát a szárazföldön kell lefolynia s belsőnek kell lennie.

A lerakott petéket ugyanolyan anyag veszi körül, mint a békákéit s lényegileg ugyanúgy folyik le a kifejlődésük is. A fejlődés 50–52 nap alatt fejeződik be. A porontyok sokkal lomhábbak és sokkal inkább egy hegyben maradók, mint a békákéi. Sokáig elheverésznek a víz fenekén valami kövön, s csak néha-néha mozdulnak meg, hogy zsákmányt fogjanak. Lessona nézete szerint teljesen kétségtelen, hogy apróbb állatokból élnek, tehát ragadozók. Megfelelő helyeken már júniusban mindenütt láthatók az ugyanazon évbeli fiatalok s azok már a következő évben elérik teljes nagyságukat. Lassan futnak vagy kígyózó mozgással úsznak, de eléggé erősen ahhoz, hogy felhőszakadás után a víz el ne sodorhassa őket.

Fischer J. szerint a pápaszemes szalamandrának nincs meg az a nagy visszaszerző ereje, mint a többi gőtének, s ugyanazt tapasztalta Kammerer is.

Ámbár hazájában gyakori, csak tavasszal és ősszel található tömegesen. Ha hozzányúlnak vagy megzavarják, mozdulatlanul fekve marad. Nyálkátlan és száraz bőre kevésbbé érzékeny a hő hatása iránt, mint a többi szalamandráké, azonban Mushoff azt tapasztalta, hogy magasabb hőmérséklet (34° C) megöli. Nappali állat és elsősorban szeme után indul, második legjobb érzékének izlelése látszik. Hangja nincs s a zörej nem bántja. Fogságban eleven legyekkel és bogárlárvákkal etetve sokáig kibírja, egymással is megférnek, de ápolójukkal egy cseppet sem törődnek.