Tengeri menyhalak (Motella Cuv.)

A tengeri menyhalak, Motella Cuv., nemzetségének tagjait az jellemzi, hogy első hátúszójukat alig lehet észrevenni. Ugyanis első, meghosszabbodott sugarától eltekintve, igen alacsony és egy hosszanti barázdában többé-kevésbbé el van rejtve. A második hátúszó és az alsóúszó a test legnagyobb részét szegélyezi és csaknem összeolvad a farokúszóval. Alsó állkapcsuk hegyéről 3-5 bajuszszál ered. Állkapcsukon és ekecsontjukon 1-1 pásztában álló fogazat van. Az idetartozó fajok Európa, Izland és Grönland parti vizeiben élnek. Húsuk nem áll nagy becsben.

A tengeri menyhalak az összes európai tengerekben megtalálhatók, sőt egyes fajok Izland és Finnmark partjaitól kezdve Portugáliáig el vannak terjedve, vannak azonban olyanok is, amelyek az Angol-csatornán túl nem hatolnak le délebbre. A Keleti-tengerben Bornholmig és Danzigig fordulnak elő. Valamennyi faj a növényevőktől borított sziklás feneket kedveli a legjobban. A bozótban és a kövek közt ügyesen és gyorsan mozognak, s így sokkal nagyobb mértékben tartoznak a fenéklakók közé, mint a többi tőkehalféle, kivéve közülük a békaképű menyhalakat. A tengeri menyhalak többnyire a fenéken hevernek, csak bajuszszálaik mozognak és első hátúszójuk maradványai lengenek ide-oda, s csalogatják magukhoz az apró halakat, rákokat és egyéb kis fenéklakó állatokat, amelyekből zsákmányuk kikerül. Télen ívnak, de a szaporodási időszak kezdete a hely és az időjárás szerint eltolódhatik. Thomson szerint már októberben megkezdődik, Bloch pedig megfigyelte, hogy már korábban is bekövetkezik. Pennant szerint a cornwalli halászok munka közben fütyülnek és beszélnek hozzájuk, abban a hitben, hogy a tengeri menyhalakat ilyen módon előcsalogatják és így könnyebben foghatják meg. Ugyanígy tesznek a szicíliai halászok is, amikor kardoshalat akarnak fogni.

A tengeri menyéthal (Motella mustela L.)

A tengeri menyéthal, Motella mustella L., 35-40 cm-nyire nő meg és sekélyebb vízben él. Fejének tetején, a hátán végig, továbbá mell-, hát- és farokúszóján szép sárgásbarna alapon nagy, sötétbarna foltok vannak elhintve. Alsó oldala a has- és alsó úszóval együtt halvány sárgásbarna, olykor sárgásfehér, világosabb foltokkal tarkítva. Öt bajuszszála van, amelyek közül kettő a felső, egy pedig az alsóajakon, kettő pedig az orrlyukak mellett helyezkedik el. Második hátúszójának 49-53, alsó úszójának 41-43, hasúszójának pedig 7 sugár a támasztéka. Griffini könyve az olasz vizekben ritkának tünteti fel. Perugia a trieszti múzeum katalógusában sorolja fel, Nardo pedig /a dalmát partvidékről említi meg. Faber szerint az Adriában való előfordulásához kétség fér.

A négybajszú tengeri menyhal (Motella cimbria L.)

A négybajszú tengeri menyhal, Motella cimbria L., az előbbihez hasonlít, de mélyebben él. Felsőajkának közepén egy, az alsóállkapocs hegyén egy, az elülső orrlyukak mellett pedig egy-egy bajuszszála van. Az utóbbiak hosszabbak a másik kettőnél. Háta sárgásszürke, alsó oldala feketésszürke. Hossza 30-50 cm. Termőhelyei: Finnmark, Izland partvidéke, a Balti-tenger a Bottni-öbölig, a La Manche-csatorna, az Atlanti-óceán, Írország nyugati és Észak-Amerika keleti parti öve.

A hárombajszú tengeri menyhal (Motella vulgaris Rondelet)

A hárombajszú tengeri menyhal, Motella vulgaris Rondelet, 20-40 cm-nyire nő meg, de a Földközi-tengerben csak kb. 35 cm-es nagyságot ér el. Feje megnyúlt és csak három bajuszszál van rajta: egy az alsóállkapocs élén, kettő pedig az elülső orrlyukak mellett. Igen apró pikkelyei és kis fogai vannak. A földközitengeri példányok háta pirosas narancsszínű feketével pontozva; oldalvonala mentén apró fekete pontok vannak; hasoldala égkékkel futtatott vörösesszínű. A második hátúszó tövén feketés foltok tűnnek szembe. Feje feketésen márványozott, pofáján barna foltok is láthatók. Az olasz partok mentén nem ritka. Cori szerint a Trieszti-öböl Zostera-mezőin él. A fiumei öböl olasz halászai „madre dei gronghi”, a Velencei-tartomány partjain: „sorzo” és „sorcio” néven emlegetik. Faber a következő termőhelyekről sorolja fel: Trieszt, Velence, Rimini, Fiume és Spalató. Az Északi-tengerben igen ritka. Előfordul a norvég partok mentén, a Kattegatban, a La Manche-csatornában, az Atlanti-óceánban és Írország partjain is. Második hátúszójában 54-60, az alsó úszóban 50, a hasúszóban pedig 5 sugár számolható meg.