Az aranyhal (Carassius carassius auratus L.)

Legelőször Kämpfer, egy régi író, emlékezik meg egy szép piros és farkán sárgaszínű díszhalról a king-joról, amelyet Japánban és Kínában tavakban tartanak és háziállatként kezelnek. Du Halde Kína történetéről szóló könyvében később részletesen írt e halról. A Mennyei Birodalom hercegei és mágnásai pompás kertjeikben az aranyhal részére halastavakat készítettek, vagy értékes porcellánvázákban tartották őket, melyeknek vizét hetenként kétszer-háromszor megújították. E halak kecses mozgását figyelve, azokat etetve és szelidítve, sok időt töltöttek el a kínai nagyurak, ebben sok élvezetet lelve, mert a kínaiak nagy állatbarátok.

A king-jo, a mi aranyhalunk Kínából legelőször valószínűen Portugáliába került, s onnan, miután ott meghonosodott, lassanként egész Európában elterjedt. Hogy mikor hozták át legelőször, azt nem tudjuk. Egyes írók szerint 1611, mások szerint 1691, ismét mások szerint 1728-ban. Biztosan csak azt tudjuk, hogy e hal a hirhedt Pompadour asszony idejében már Franciaországban volt, mert vannak arra adatok, hogy ilyen halakat ajándékoztak neki. Angliában 1728-ban Worth Fülöp, de mások szerint már 1691-ben más honosította meg az aranyhalat. Ma a föld minden részében, ahol művelt emberek laknak, megtaláljuk, s a mérsékelt égöv melegebb részein már vadon is él.

Mauritius szigetén, ahová a franciák telepítették, minden folyóban, tóban ott találjuk, de Portugáliában is sokhelyütt vadon él. Nálunk megtalálható Óbudán az aquincumi melegvízű patakban. Más vizben nem bírja ki nálunk a telet, s ívni is csak melegvízben szokott. Nagyban tenyésztik Franciaország déli részein és Olaszországban apró tavacskákban, s innen sokmillió példányt szállítanak évente Európa északi országaiba.

Az aranyhal a garatfogak szerkezetében megegyezik a kárásszal, de az évszázados tenyésztés testét egyébként annyira átalakította, hogy eredeti alakjáról ma már semmi bizonyosat sem tudunk. Újabban nagy kelendőségnek örvendenek torzult alakjai. Ezek között vannak olyanok, amelyeknek úszói, főleg farokúszójuk, igen hosszúra megnőtt, az ú. n. fátyolfarkú aranyhalak (l. a színes táblát), mások magas, zömök, gömbölyded testet öltöttek: tojáshalak, másokon meg kidülledő szemek fejlődtek, a távcsőszemű aranyhalak. Legfrissebb ujdonság ezen a téren a Japánban kitenyésztett oroszlánfejű aranyhal, amelynek fejét és kopoltyúfedőit parókaszerű, szivacsos bőrsarjadzás borítja. Hogy mindezek a torzulások éppen az aranyhalakon tenyészthetők ki, annak valószínűen az a magyarázata, hogy ez a hal az évszázados, talán évezredes kínai tenyésztés folytán erősen degenerálódott.

Compók (Tinca Cuv.)

A compók (Tinca Cuv.) nemzetségének fajai aprópikkelyű pontyféle halak, csúcsbanyúló szájjal, a szájzugban két bajusszal és buzogányalakú, egysorban álló 4–5 garatfoggal. Jellemző rájuk a vastag és nyálkasejtekkel bőven ellátott bőr, még az úszókat is vastag nyálkasejteket tartalmazó bőr párnázza. A kifejlett tejest nagyobb úszói, főleg pedig a hasúszó legnagyobb sugarának feltűnő vastagságáról könnyű megismerni.

A nyálkás compó (Tinca vulgaris Cuv.)

Nyálkás compó (Tinca vulgaris Cuv.).

Nemzetségének egyetlen Európában élő faja a nyálkás compó vagy cigányhal, Tinca vulgaris Cuv., legfeljebb 70 cm hosszúságot és 3–4, ritkán 5–7 kg súlyt ér el. Színe tartózkodási helye szerint igen változó. Teste rendesen sötét olajzöld színű, amely alól aranyossárga alapszín világít ki; az oldalakon e szín világos, vagy vörösesszürkébe megy át gyenge ibolyás árnyalattal. Gyakoriak a világosabb színű példányok, amelyeknek aranyos fényük van. Némelyik vidéken, főleg Csehországban, igen pompás színváltozatát tenyésztik, amely Európa legszebb halai közé tartozik. Ez az aranycompó, amelynek pikkelyei nagyobbak, mint a nyálkás compóé, vékonyak és átlátszók, az úszók gyengék és vékonyhártyásak, az ajkak rózsapirosak, a test színe pedig aranysárga, vagy piros; többé-kevésbbé sűrűn elhelyezett sötét foltok szép mustrázatot adnak e mutatós külsejű változatnak. A compó hátúszójában 4 és 8–9, a mellúszójában 1 és 15–17, hasúszójában 2 és 8–9, alsóúszójában 3–4 és 6–7 és farokúszójában 19 sugár van.

Az európai pontyfélék között a compó a legelterjedtebb hal. Európa legnagyobb részében otthonos, kezdve Olaszország déli részétől egész Svédország közepéig, s Oroszországban is igen közönséges. Előfordul Nyugat-Szibériában az Ob-folyóban is, mégpedig igen nagyranőtt példányokban.

Felhatol a hegyekben 1600 m magasságig, bár inkább síksági hal. Jobban szereti az állóvizeket, amelyeknek agyagos vagy iszapos a feneke, a amelyek nincsenek teljesen növényzettel benőve, mint a folyóvizeket. A folyókban mindig olyan helyekre húzódik, ahol a víz lassan áramlik és bőséges iszapot rak le, mert ebből keresi ki táplálékát. Igen jól tenyészik elhagyott kubikgödrökben és vízzel telt agyagbányákban. Lomha és unalmas hal, amely majdnem mindig a fenéken tartózkodik, télen az iszapba furakszik be és csak igen jó időben vagy íváskor száll fel a felszínre. Mint a csík, megél még olyan vizekben is, amelyekben más halak – még a ponty is – elhullanak, mert a vízben túlkevés a lélekzésre szánt oxigén. Yarell a compó igénytelenségére jellemző adatot említ. Egy régi gödröt, amelyben sok volt a szemét, ki akartak tisztítani s azután be akarták tölteni. Egyetlen munkás sem gondolt arra, hogy ebben a vízben halak lehetnének; mikor azonban a bedobált ágakat és rőzsét kihordták, 400 compót találtak a vízben, s köztük egyet, amely egy bokor gyökérzetében úgy megszorult, hogy mozdulni sem tudott és teste olyan torz alakot vett fel, amely a gyökerek közötti üreg alakjának felelt meg. E hal 85 cm hosszú s farka tájékán 70 cm kerületű és 6 kg súlyú volt. Ez a csodálatos hal, amely kétségtelenül évek óta mozdulatlanul feküdt rettenetes börtönében, egy tóba áthelyezve, egy év mulva is élt még s igen jól érezte magát.

Télen a compók mélyen befúrják magukat az iszapba s a telet dermedt állapotban töltik. Néha hasonló figyelhető meg nyáron is. Egyes compókat Siebold nyáron nappali fényben mélyen a tó iszapjában talált, úgy kellett kiásni őket s meg sem mozdultak. Miután kiásták őket, mint a halottak, mozdulatlanul feküdtek oldalt, míg néhány apró ütés által kábulatukból felébredtek és elúsztak, hogy újból befúrják magukat az iszapba. „Vajjon a compóknak ez a sajátságos viselkedése nem nyári álom-e?” – kérdi Siebold.

Táplálékuk valószínűen olyan, mint a ponty természetes tápláléka, de a férgekkel együtt megeszi az iszapot és korhadékot is, valószínűen azért, hogy a benne lévő apró szervezeteket megkapja.

A compó aránylag későn ívik és szaporodásának időszaka a víz hőmérséklete, illetve mélysége szerint változik. Májustól augusztusig tart, s főideje június–júliusra esik. Ebben az időben az ikrás a sekély vízben rendesen két tejestől üldözve, egyik sáscsomótól a másikhoz úszik, hogy ott ikráit elhelyezze. Mindkét ivart annyira leköti a fajfenntartás ösztöne, hogy elvesztik szokásos óvatosságukat, s ilyenkor akár vödörrel is kimeríthetők a vízből. A letojt ikra száma nagy, a közepes ikrás körülbelül 300.000 darabot rak le. Az ivadék a sekély, meleg vízben néhány nap alatt kikel, s a második nyáron átlag 30–40 g, a harmadikban pedig 150–250 g súlyt ér el, s a negyedik nyáron válik ivaréretté.

A compót, mint emberi táplálékot, különféleképpen értékelik. Így Dél-Németországban alig becsülik valamire, Észak-Németországban pedig igen szeretik és sokra becsülik. Angliában is igen kedvelik, nálunk kevésbbé. Húsa gyenge fehér és ízletes, hasonlít a pisztráng húsához, de az igen mocsaras vízből származó példányoknak pocsolyaízük van. Az ilyeneket, mielőtt a konyhára kerülnek, néhány napig tiszta folyóvízben kell tartani.

A compótenyésztés régi, mert már régóta járulékos hala a pontyostavaknak, minthogy, amint azt már a XVII. században Coleras megírta, „a tófenekét megnyitják”, s azáltal a pontyivadék számára hozzáférhetővé teszik. Azáltal pedig, hogy eleszik a korhadó anyagokat a ponty elől, állítólag megvédik azt a kellemetlen iszapíz megszerzésétől. A compónak is több alakváltozata van, rövidtestű és megnyúlt, magashátú és szélesfejű és erős testű alakok, amelyeket helyi változatnak kell tartanunk, amelyek között mindenféle átmeneti alakok is vannak. Legkeresettebbek a hároméves compók 1/8–¼ kg súlyban.