A ponty-félék korcsai

FEJEZETEK

Az eddigi fejtegetésekből kitűnik, hogy a fehérhalak nemzetségei közt testalkat, életmód, szaporodási időszak és elterjedés tekintetében nagy hasonlatosság van. E miatt semmi csodálni való nincs abban, hogy egyetlen más halcsaládból sem ismerünk annyi korcsot, mint éppen a ponty-félék közt. Ez a tény már régen közismert, mivel az egyik ilyen korcs, a pontykárász, a pontytenyésztőknek sok kellemetlenséget okozott. Az idők folyamán, különösen Siebold vizsgálatai révén, számos ilyen korcsot ismertek fel, sőt mesterségesen is hoztak létre basztardokat olyan módon, hogy az egyik fajhoz tartozó tejeseket elkülönített medencékben összezárták a másik faj ikrásaival. Ezeknek a kísérleteknek aránylag még kicsi a számuk és a szabadban talált korcsok kutatása sem eléggé kimerítő még, mindamellett már az eddigiekből is bízvást következtethetünk arra, hogy ezen a családon belül tetszés szerint hajthatunk végre keresztezéseket. A szabadban azonban aránylag kevés az ilyen korcsok száma, aminek egyik oka abban van, hogy az idegen tejtől megtermékenyített ikrákból rendesen jóval kevesebb kél ki, mint a normális módon megfogamzott petékből. A korcsoknak a fejlődésük is lassúbb s nem is nőnek akkorára, mint a törzsfajok. Egymás közt keresztezve, gyakran meddőknek bizonyulnak, vagy pedig a peték és a belőlük kikelő ivadékok száma lesz aránylag csekély. Még nincs megállapítva, hogy ezek a szaporodási viszonyok nemzedékeken keresztül változatlanul maradnak-e? Ha a korcsot valamelyik törzsalakkal keresztezzük, az utódok nagyrésze az utóbbira üt vissza. Ennélfogva föl lehet tételezni, hogy a szabadban található korcsok egyszeri keresztezés eredményei s hogy tartósabb korcsrasszok nem keletkeznek.

A korcsok külsőleg vagy a két szülő tulajdonságait egyesítik magukon, vagy pedig a kettő közt állanak. Mivel a korcsok növekedése és nagysága többnyire mögötte marad a törzsalakokénak, gazdasági jelentőségük sincs, sőt egy részüktől, mint például a pontykárásztól a tenyésztők óvakodnak is.

A hazai vizekben élő korcsokról Unger Emil (Magyar Édesvízi Halhatározó) a következőket írja: „Érdekes, hogy az eddig ismert ponty-féle korcsok túlnyomó többségénél vagy az apa-, vagy az anyahal fehérhal, vagyis a Leuciscus-nemzetség valamelyik alnemébe tartozik, de viszont csak egy olyan korcsot ismerünk, (a kele-koncér, de – úgylátszik – ez is ritkán jön létre), melynél mind a két szülőhal fehérhal. Viszont egyik sem „fehérhal”, például a baing-küsz esetében.

A magyar vizekből Unger a következő korcsokat említi:

1. A legjobban ismert, mert leggyakoribb korcs a pontykárász után a vörösszárnyú koncér és a dévérkeszeg korcsa (Leuciscus rutilus + Abramis brama). Nyúrga dévérkeszeghez hasonlít, de alsóúszója rövidebb. Úszósugár- és pikkelyképlete: hátúszó 3 és 10; mellúszó: egy és 15–16; hasúszó: 2 és 8; alsóúszó: 3 és 15–18; pikkelyek: 46–54, 10–11/5; garatfogképlete rendszerint 5–5, vagy 6–5, mint a szülőhalaké, de kivételesen mégis előfordulnak kétsoros garatfogakkal bíró példányok is (1/5–5; 1/6–5; 1/5–5/1; 1/6–5/1)

2. A domolykó-küsz (Squalius cephalus + Alburnus lucidus). Alsóúszója domborúan kikerekített, mint a fejes domolykóé

3. A kele-küsz (Scardinius erythrophthalmus + Alburnus lucidus)

4. A koncér-küsz (Leuciscus rutilus + Alburnus lucidus)

5. A balin-küsz (Blicca björkna + Alburnus lucidus)

6. A baing-küsz (Leucaspius delineatus + Alburnus lucidus)

7.A kele-koncér (Scardinius erythrophthalmus + Leuciscus rutilus)

8. A kele-balin (Scardinius erythrophthalmus + Blicca björkna).

9. A kele-dévér (Scardinius erythrophthalmus + Abramis brama)

10. A koncér-balin (Leuciscus rutilus + Blicca björkna)

11. A domolykó-paduc (Squalius cephalus + Chondrostoma nasus) A domolykó-paduc hasonló a paduchoz, de nem vésettajkú, mert szájnyílása patkóalakú. Arcorra pedig jóval rövidebb.”

A Balatonból Vutskits György (Math. és Term.-tud. Ért., XXXI. k. 2. f.) a következő korcsokat sorolja fel:

Dévérkeszeg (Abramis brama) + veresszárnyú koncér (Leuciscus rutilus). Ezüstös balin (Blicca björkna) + veresszárnyú koncér. Kele-koncér, vagy koncér-kele, a pirosszemű kele (Scardinius erythrophthalmus) és a vörösszárnyú kele korcsa. 1907 novemberében fogták. Koncér-küsz, a Leuciscus rutilus és a szélhajtó küsz (Alburnus lucidus) kereszteződéséből. Balin-küsz, a Blicca björkna és az Alburnus lucidus korcsa. Küsz-baing, a kurta-baing (Leucaspius delineatus) és a szélhajtó küsz (Alburnus lucidus) kereszteződése.

A Balatonból 1907 márciusából kifogott példány alapján Vutskits (Állat. Közl., 1907, 120. l.) a magyar halfaunából addig ösmeretlen korcsot írt le koncérbalin Bliccopsis abramorutilus Hol. néven. Ezt a korcsot a balatoni halászok kotric néven emlegetik és így szerepel Petényi J. Salamon hátrahagyott kéziratában is.

A Fertő-tóból idáig csak a pontykárász volt ösmeretes, újabban azonban Mika és Breuer (1928.) még öt más korcsot is fedezett föl, úgyhogy a Fertő-tóban élő halkorcsok jegyzékét a következőkben állíthatjuk egybe: Cyprinus carpio + Carassius vulgaris. – Abramis brama + Blicca björkna. – Abramis brama + Leuciscus rutilus. – Scardinius erythrophthalmus + Leuciscus rutilus. – Leuciscus rutilus + Alburnus lucidus. – Leucaspius delineatus + Alburnus lucidus.

A hazai halkorcsok felől még meglehetősen tájékozatlanok vagyunk, úgyhogy ezen a téren jó alkalom kínálkozik a kutatásra.

A feketeorrú hal (Rhinichthys atronasus Mitch.)

1. Rovátkás rasbora (Rasbora heteromorpha Duncker). - 2. Aranycsíkos rasbora (Rasbora cephalotaenia Bleek.). - 3. Feketeorrú hal (Rhinichthys atronasus Mitch.).

A pontyfélék Amerikában épúgy, mint Európában, igen elterjedtek és számos fajuk van, amelyek alakjukat és életmódjukat tekintve közel állanak a mi fehér halainkhoz. Egyes amerikai fajok tetszetős színezetükkel tűnnek ki, s emiatt az akvaristák Európába is áttelepítették. Ilyen pl. a feketeorrú hal, Rhinichthys atronasus Mitch., amely az Egyesült Államok tisztavízű patakjaiban és folyóiban otthonos. Ez a típusos fehérhal ott mindenütt igen gyakori. Háta sötét feketészöld, hasa ezüstfényű. Orrhegyétől a szemén keresztül egészen a farkáig különleges dísz gyanánt sötét sáv húzódik végig, amely a hímeken ívás idején lángoló vörösre változik át. Ez a szín gyakran az egész hasoldalra is átterjed. Táplálni és gondozni ugyanúgy kell, mint a mi fehérhalainkat.