2. alcsalád: Csíkhalak (Cobitidinae)

FEJEZETEK

A felsorolt pontyfélékhez szorosan csatlakozik a csíkfélék, Cobitidinae, alcsaládja. Az idetartozó fajokat az idők folyamán hol ide, hol amoda csatolták, Heckel pedig egyenesen önálló családot alakított belőlük. Testük hosszúra nyúlt, fejük kicsi, kopoltyúrésük szűk; a felső ínyt egyedül a köztiállkapocs alkotja; az alsó szemgyűrű, egyeseken a kopoltyúfedő darabjai is egy, vagy több tövisben folytatódnak; a száját szívóajak és bajszok körítik; a rövid hátúszóban csak puha sugarak vannak; a test apró halpénzekbe burkolózik; mindkét alsó garatcsonton gyenge fogak vannak; úszóhólyagjuk, ha megvan, befűződés útján jobb- és baloldali félre tagolódik.

A csíkfélék, amelyekhez körülbelül 80 ismert fajt sorolnak, úgy az ó-, mint az újvilágban képviselve vannak. Európában mindössze 3 nemzetségük van. Az ismertetendő fajok Európa nagy részében el vannak terjedve. A nálunk is élő három faj egész Közép-Európában megtalálható, de Nagy-Britanniából hiányzik. Az egyik iszapos állvizekben, a többiek tisztavízű folyókban élnek. Valamennyien a fenéken tartózkodnak, nappal az iszapban, vagy kövek alatt elrejtőzködve pihennek, vadászatukat vízi férgekre és rovarokra csak naplementekor, vagy pedig borult időben kezdik meg. Két fajuk kevéssé szívós természetű, míg a harmadik a kedvezőtlen viszonyokkal, még a víz kiszáradásával is könnyebben megbírkózik. Ebben nagy segítségére van az a képessége, hogy másfélekép is tud lélekzeni, mint a többi hal. Bizonyos körülmények között ugyanis kopoltyúi helyett bélcsatornáját használhatja lélekzőszervül. Ebből a célból a felszínre mennek, orrukat kinyujtják és levegőt nyelnek le, amit kopoltyúfedőik erős összesajtolásával préselnek be egyenesen futó belükbe. Végbélnyílásukból ugyanekkor sajátságos zaj kíséretében légbuborékok gyöngyöznek elő. Első gyanánt Erman ismerte fel, hogy ez a levegőfelvétel és kibocsátás tulajdonképpen béllélekzéssel függ össze, előtte mások csak magát a tényt jegyezték fel. Erman megvizsgálta a réti csík belén keresztüláramlott levegőt, s megállapította, hogy ugyanolyan változáson esett át, mintha valódi lélekzőszervvel került volna érintkezésbe. Ezt a vizsgálatot Bischoff is megismételte és eredményét mindenben megerősítette. A tovább folytatott kísérletek valamennyien igazolták Erman és Bischoff megállapításait. Siebold szerint a réti csíkhoz hasonlóan bélcsatornáját a többi csíkfaj is lélekzőszervül tudja felhasználni. Friss, oxigéndús vízben ritkán kerül erre a sor, fogságban ellenben, ha a vizet nem váltogatják gyakrabban, hamar rákényszerülnek. Úgy tartják, hogy természetes tartózkodási helyükön a béllélekzéshez csak akkor folyamodnak, ha a víz kiszárad és az iszapba ássák be magukat. Azok a réti csíkok, amelyeket Jäckel nevelt, feltűnő módon sokkal előbb pusztultak el, ha a vizet megvonta tőlük, mint például a pirosszemű kele, s a csíkok hasonló körülmények között sokkal kevésbbé ellenállóaknak bizonyultak, mint a pikók.

A kövi és a réti csíkot nagyságra való tekintet nélkül szívesen eszik és külön tavakban tenyésztik is. Húsuk ízletes, sőt, ha a kihalászás után rögtön elkészítik, egyenesen ínyencfalatnak mondható.

Vladykov a csíkfélék ivari kétalakúságát tanulmányozva („Zool. Jahrb.”, 1928.), arra az eredményre jutott, hogy a Nemachilus- és a Cobitis-nemzetség hímjei és nőstényei egymástól a mellúszók alakja és szerkezete alapján különböztethetők meg, a Misgurnus-nemzetség tejesei és ikrásai pedig nemcsak a mellúszó, hanem az általános testalak tekintetében is eltérnek. Vladykov a Covitis balcanica Karaman és a tőle leírt C. montana számára Sabanjewia-néven új nemzetség felállítását javasolta.