Az üvegszárnyú lepkék (Aegeriidae, Sesiidae)

vagy szitaszárnyú lepkék családja fajokban szegény, mégis a lepkék egyik legérdekesebb csoportja, mert az idetartozó fajok közül igen sok más rovarrendekbe tartozó rovarhoz szinte a megtévesztésig hasonlít. Jellemző ismertető jegyük a szárnyuk pikkelyezettségének hiányos volta. A pikkelyek elsősorban a szárny szegélye s az erek mentén helyezkednek el, úgyhogy az átlátszó szárnyhártya nagyobb vagy kisebb felületen mindig láthatóvá válik s így az üvegszárnyú lepke alig mutatja a lepke képét. Ha ehhez, ami eléggé gyakori eset, még sárga vagy piros testrajz is járul, akkor igen könnyen összetéveszthetjük az üvegszárnyú lepkét valamely darázzsal, vagy más fulánkos hártyásszárnyúval, ami az üldözött lepkének talán javára is szolgál, noha a védelemnek ezt a formáját a létért való küzdelemben bizonyára nem szabad nagyra becsülnünk.

Szép példája a darázshasonlatosságnak, amire egyébként az alakmajmolás tanának hívei gyakran hivatkoznak is, a darázsalakú üvegszárnyú lepke (Trochilium apiformis Cl.)

Darázsalakú üvegszárnyú lepke (Trochilium apiforme Cl.) és nagy farágó pille (Cossus cossus L.) hernyóikkal és bábjukkal.

A feje sárga, sötétbarna tora és potroha citromsárga rajzokkal ékes; a rajzolat az egyes vidékek szerint némileg változó ezen az Európában és Ázsiában szerte elterjedt és jelenleg már Dél-Amerikában is meghonosodott lepkén. A bábból éppen kikelt fiatal lepke szárnya még nem üvegszerű, hanem barnás pikkelyekkel borított, amelyek azonban olyan lazán vannak a szárnyba tűzve, hogy már maga a légáram is lesodorja őket, amikor a lepke először használja repülő szervét és fékezhetetlen szárnyalással törtet tova a levegőben. Csakis a pikkelyek elvesztésével válik a szárny átlátszóvá, az erek s a szegély kivételével, amelyek barna pikkelyeiket továbbra is megtartják.

A darázsalakú üvegszárnyú lepkével a meleg időszakban, május végétől július végéig találkozhatunk. Nappal fatörzsön pihen, vagy élénken repül a napfényben, miközben feltűnő zümmögő hangot ád, úgyhogy első pillanatban csakugyan a veszedelmes lódarázsnak véljük. Petéit júniusban és július elején a földhöz közel fiatal nyárfára rakja le, gyakran olyan helyre, ahol a törzs valamilyen kis sérülést mutat. A csupasz, fehéressárga, barnafejű hernyó befurakodik, kezdetben a héj alatt aknáz, később azonban a fának belsejében mintegy 20 cm hosszú, fölfelé haladó folyosót rág. Itt megfordul s a fa külső részéig vezető oldalfolyosót rág. Ez a munkája sok időt követel, úgyhogy a hernyó mindig csak a második tél elérkeztekor érkezik az oldalfolyosó végére. Itt a következő tavasszal lerágott faszilánkokból épített tokban bábbá alakul; a báb később némileg kitolódik, hogy a lepkét a szabadba bocsáthassa. A hernyók a farágóhernyókkal s egyéb farontókkal társulva, gyakran többedmagukkal élnek ugyanazon fatörzsben, amelyet azután egyesült erővel bántanak. Jelenlétüket kívülről a kihányó nyílásból kihulló morzsás ürülékük árulja el. Munkájuk eredményeképpen a meglepett fa vagy előbb-utóbb elhal, vagy szilárdságától megfosztva, a szélben eltörik.

Minden földrészről ismerünk üvegszárnyú lepkéket s a hernyóik, úgy látszik, kivétel nélkül növényszárakban, fatörzsekben vagy cserjékben, bokrokban élnek. Az európai fajok közül a hazánkban is mindenütt közönséges Sesia empiformis Esp. hernyóalakban a kutyatej gyökerében él s ennek gyökérkoronájában alakul át bábbá; míg az üvegszárnyú málnapille (Bembecia hylaeiformis Lasp.)-hernyója eleinte a málna gyökerében, később az előző évi szárában él. A lószúnyogformájú ribiszkepille (Sesia tipuliformis Cl.) hernyója a ribiszke, köszméte, ribiszkepille (Sesia tipuliformis Cl.) hernyója a ribiszke, valamint a mogyoró, kecskerágó és boróka hajtásában furkál.

Az üvegszárnyú lepkék pikkelyruhája legélénkebben a napfényben mutatkozik, amikor is testük jóformán sugárzik és villog. „Gautzsch mellett – írja Reichert – párosodó Sesiákat találtam. Az állatok a forró napsütésben szorosan egy levélre lapulva feküdtek, a potrohuk oldalán és végén lévő (szőrös) pikkelycsomóikat – amennyire tőlük csak lehetett – kiterjesztették s ezzel olyan színdús képet mutattak, hogy azt hittem: valamely eddig még előttem ismeretlen fajra akadtam. A megölésük után azonban csalódva ismertem fel a közönségesen előforduló Sesie formicaeformis Esp. nevű fajt”. Ez a hazánkban is honos kis üvegszárnyú valóban egyik legszebb fajunk. Az elülső szárny félholdalakú középsávja és elülső szegélye kékesfekete, de leginkább szembetűnő a miniumpiros széles szegélytér; a kékesfekete potroh negyedik gyűrűje fénylő piros színű, sőt alul az ötödik és a hímen legtöbbnyire a hatodik potrohgyűrű is piros. A lepke májusban, június elején repül. Hernyója a fűzfa ágában, valamint a kosárfűz tuskójában él és mintegy 10 cm hosszú folyosót rág.

Különös alkotású lepkék tartoznak a főleg Indiában gazdagon képviselt, de Európában, Afrikában és Észak-Amerikában is elterjedt