MÁSODIK ALREND: Csupasz tengeri pillangók (Gymnosomata)

A csupasztestű tengeri pillangók teste hosszú kúp- vagy kerek zacskóalakú, a fejük kissé elhatárolódott a törzstől, azonban betüremlett köpenyüregük nincsen. Fejükön két pár tapogatót találunk. Garatjuk nagyon gyakran kitolható és rajta különböző fogószervek, horgos nyújtványok és kifordítható szívószervek alakulhatnak ki.

A Clione Pall. teste orsóalakú, feje jól láthatóan elvált a törzsétől, nyakrészén foglal helyet az egy pár úszó; jellemző még rá a hasoldalán, a két úszó közt látható, többnyire patkóalakú függelék, amely a többi csigák mászólábának felel meg. A legrégebben ismert faj, a Cl. limacina Phipps, óriási tömegekben jelenik meg a sarki tájakon és a grönlandi bálna főtáplálékát alkotja, azért az ottani halászok olyan névvel is jelölik, amelyet magyarul talán a „bálnaabrak” szóval lehetne visszaadni. Ő maga, mint látszik, kizárólag a Limacina helicinára vadászik. Ez is előfordul az északi és a déli sarki tájakon egyaránt, de az északi alak már megjelenik Anglia délnyugati sarka táján, a déli pedig főképpen a jég széle mentén él, de az afrikai oldalon már a déli szélesség 35°-ánál megtalálható.

A Pneumoderma-féléknek olyan fogószervük van, amely Cuviert arra késztette, hogy a tengeri pillangókat külön osztályként a lábasfejűek mellé állítsa, nevezetesen két, szívókorongokkal ellátott karjuk, amelyeket az állat egy külön tokba tud húzni. Az Indiai-óceánból előkerült, s eddig, igaz, mindössze egyetlen példányban ismert Schizobrachium Meisenh. e szerve még többszörösen el is ágazott. Gegenbaur magáról a Pneumoderma Pér. et Les.-ról a következő leírást adja: „Ha tűvel vagy más effélével ingereljük a frissen fogott Pneumodermát, melynek bőrmirigyei, mint azok fehér színe elárulja, még tele vannak, csakhamar teste egész felületét zavaros, néha fehérnek látszó burok fogja körül, egy hártyaszerű képződmény, amelyet részletekben le lehet húzni az állatról. A mirigyekből eredő váladék gyakran nem is alkot összefüggő hártyát, hanem kezdetben friss, opálfényű felhőbe burkolja az állatot, amely felhő azután lassan a fenékre süllyed és eltűnik. Ezt a kísérletet 2–6 percnyi időközben többször is meg lehet ismételni, de minden következő gyengébb sikerrel jár, s végre órákig is eltart, míg a mirigyek elegendő váladékkal telnek meg. Hogy ez a mirigyváladék nem a testből kivetett anyagból képződik-e, vagy hogy kiválása védelmi eszköz-e, nem dönthetem el határozottan. Talán mind a kettő áll. Hogy az állat védelemre használja, nemcsak az bizonyítja, hogy a mirigyek a bőrnek idegen testtel való legcsekélyebb érintésére is kiürülnek, hanem főként a következő, gyakran tett megfigyelés: Ha megesett, hogy a Pneumodermák egy edénybe kerültek a falánk lapátlábú csigákkal (vagyis Pterotracheákkal és Phyllirhoekkel), csakhamar megkezdődött a vadászat a gyengébb Pneumodermákra, amelyek minden ügyességük ellenére sem tudtak megmenekülni ellenségeik elől. Valahányszor egy-egy rabló nagyon közel jött a szorongó állatok valamelyikéhez és meg akarta ragadni kitátott horogkészülékével, a Pneumoderma mindannyiszor felhőbe burkolózott, mire az utána siető ragadozó megállott, mintha megijedt volna, s az üldözött legalább egyidőre egérutat nyert. Ez a menekvési eljárás természetesen nem nyujthatott állandó védelmet, mert csakhamar újra kezdődött a hajsza, s ugyanazon kísérlet többszöri ismétlődése után a védő váladék kiválasztása megszűnt s az erősebb végre megragadta a karmai közül annyiszor kisiklott prédát.”

Clione limacina Phipps.

Pneumoderma Cuv. majdnem teljesen kifejlett lárvája.

Bogárcsiga (Chiton elegans Frmbl.).

Myzomenia Smrth.

A kicsiny, zacskóalakú Halopsyche Bronn eltér ettől abban, hogy elevenszülő. Újabban két olyan alakot fedeztek fel, amelyek bár lárváknak látszanak, azonban mégis szaporodni tudnak. Ez a két alak a Paedoclione Danforth és Thalassopterus Kwieln. Ez esetben nyilvánvalóan neoténiával van dolgunk, vagyis olyan esettel, amikor lárvák is ivarérettekké válnak. A kétéltűek tárgyalása során (XII. kötet) erről a jelenségről ismételten volt szó.

Befejezésül még néhány szót kell szólnunk a tengeri pillangók mozgásáról. Ezek az állatok a pillangók szárnya módjára szakadatlanul le- és felcsapkodó úszóik segítségével tudnak mozogni vagy egy s ugyanazon a helyen maradni. Az úszók szakadatlanul s nagy könnyűséggel és ügyességgel dolgoznak, s állásuk szerint a test egyenesen előre halad, emelkedik vagy süllyed, miközben vagy egyenesen fölfelé, vagy kissé rézsútosan áll. Néha meg-megfordul magakörül, vagy látszólag mozdulatlanul megmarad ugyanazon a helyen. De ezt az utóbbit csak igen kevés faj tudja megtenni, s általánosságban pillangókhoz hasonlóan szoktak mozogni. Ha mozgásuk közben valami idegen test vagy az edény meglökése nyugtalanítja őket, akkor összecsapják, vagy, mint a Cavolinia, behúzzák úszóikat és a fenékre zuhannak. A Cavolinia gyorsabban úszik, mint a Cleodora, a Pneumoderma és a Clione nagyon lassan.