ELSŐ REND: Féregcsigák (Aplacophora)

Alig mult el még háromnegyed évszázad, hogy az ide tartozó első állatot felfedezték (1844) s beosztották az állatvilágnak abba a tarka egyvelegébe, amelybe be szoktak osztani minden egyebüvé be nem osztható állatot, t. i. a „férgek” ártatlan törzsébe. Későbben azonban kiderült ez állatoknak a puhatestűekkel való rokonsága, különösen idegrendszerük ismertté válásával, de rendszertani helyük megszabásában különösen az esett döntően latba, hogy nekik is radulájuk van, mert ilyen szerve a Molluscákon kívül semmi más állatnak sincsen. De azért még ma is vannak egyesek, mint pl. Thiele, akik nem ismerik el, hogy ez állatok valóban a puhatestűek közé tartoznak és csak annyit engednek meg, hogy fejlődésük iránya valóban ezek felé mutat.

A többi puhatestűtől valóban eltérnek nemcsak általános alakjuk tekintetében, hanem abban is, hogy lábuk nincsen s ennek a helyét a hasoldal középvonalában végigfutó és legalább részben csillós sejtekkel borított barázda foglalja el. E csillós hámmal szemben a test többi részét szilárd kutikula fedi. Testük általábanvéve egyenletesen hengeres, hossza különböző s 1 és 12–15 cm között változik, de egyesek teste oldalt kissé összenyomott, másoké felül élezett, egyeseké hátul, másoké megfordítva, elül kihegyesedő.

Érzékszerveik nagyon fejletlenek; szemeik csakúgy hiányzanak, mint az egyensúlyérző szerveik. Legfontosabb ilyen szerveik azok a tapogatófonalak, amelyek a test elülső végén lévő atriumot, egy bemélyedést vesznek körül. Kétes még, hogy vajjon érzékszerveknek tekintendők-e a testük felületén lévő különféle bőrfüggelékek. A szájnyílás vagy az említett atriumban fekszik, vagy attól függetlenül közvetlenül a mögött. Az utána következő bélcsatorna egyenes cső, mely a test hátulsó végén egy bemélyedésben végződik; ezt a bemélyedést egyesek kloakának, mások pedig köpenyüregnek értelmezik. A bélcsatorna elülső részében foglal helyet a radula. Ezt a szervet alak és szám tekintetében is meglehetősen változó fogak alkotják. Szívük a test hátulsó végén a hátoldalon fekszik, belőle egy nagy, előre haladó véredény indul ki. Az ivarmirigyek e mellett a véredény mellett helyezkednek el, a csirasejtek a szívburokba jutnak be és onnan ki a szabadba két járat közvetítésével, amelyek hátrafelé haladva végül is a kloakába nyílnak. De a járat egyes részei alkalmasint kiválasztószervekként is szerepelnek. Lélekzőszerveik hátul a végbélnyílás körül helyet foglaló kopoltyúk.

Úgy látszik, hogy a féregcsigák valamennyien ragadozó állatok s vagy az iszapban rejtőzködő apró állatokat pusztítják, vagy pedig a korállok és hidroidpolipok telepein élnek s azokból táplálkoznak. Egyesek a tengerifüvön élnek, de alkalmasint ott is az azokon lévő állatokra vadásznak. Ismereteink ebben a tekintetben fölötte hiányosak, mert még akváriumban sem könnyű megfigyelni őket. Az árapály színtájában egyáltalában nem fordulnak elő és csak a nyugodtabb vizekben találhatók. Heath mintegy 30 csendes-óceáni fajukat írja le, s ezeknek az előfordulási helyei 40 és 4000 m közé esnek, de 40 m-nyire csak egyetlen faj közelíti meg a felszínt. Előfordulásuk igazi helye a parti öv alá esik, s azért növényeken való előfordulásuk is csak kivételes jelenség. Amennyire ismeretes, a többi tengerekben is hasonló körülmények közt fordulnak elő. Egyes területekről még alig ismeretesek, de aligha hiányzanak egyetlen tengerből is.

Jóllehet külső tekintetében fölötte egyhangú lények, mégis 40-nél több nemzetségüket különböztetik meg. Mi ezen a helyen csak nagyon kevés képviselőjükről emlékezhetünk meg.

A Chaetoderma Lov. csak iszapfenéken fordul elő, és legalább is egyes helyeken eléggé tekintélyes egyedszámban. Színe azonos az iszap közömbös színével. Mászkálni tud az iszapon s annak a felületén rendesen szabálytalan mászási nyomokat hagy hátra. Azonban rendesen maga készítette lyukában függélyes helyzetben rejtőzködik az iszapban, amelyből csak lassú, ütemes mozgásokat végző, vörös kopoltyúi látszanak ki. A legkisebb zavartatásra villámgyorsan több hüvelyknyire beássa magát az iszapba, ami annál könnyebben megy neki, mert egész szervezete a fúrásra van berendezve. Az állat sohasem jön ki azon a lyukon, amelyet egyszer fúrt, hanem inkább járatot fúr az iszapban s ebből új kivezető járatot nyitva, megy ki a felületre. Táplálékul nyilvánvalóan csakis a sok szerves anyagot tartalmazó iszap szolgálhat. De azért egyáltalában nagyon nehéz tiszta képet kapni táplálkozásának a módjáról. Tekintettel arra, hogy szájnyílása tájéka aránylagosan gazdag érzékszervekben, arra gondolhatunk, hogy tápláléka tekintetében bizonyos kiválogatást végez; főtápláléka valószínűleg a Diatomeák, Foraminiferák és más véglények sorából kerül ki, mert erősen csenevész radulája semmi esetre sem lehet már rágószerv.

Egyébként éppen ilyen nehézséggel jár a korállféléken élő fajok táplálkozásmódjának a megállapítása is. A féregcsiga gazdájához, a korállhoz nagyon bensően alkalmazkodhatik, mint azt Pruvot a Neomenia (Echinomenia) corallophila Kow. példájában tapasztalta. Ez a faj a nemes korállon él. Az utóbbinak a törzse tudvalevőleg pirosszínű, s azon ülnek fehérszínű egyénei, úgynevezett polipjai, és pedig olyan elrendezésben, hogy az egyének nagyobb része a leggyorsabb növekedés helyén, vagyis az egyes ágak végén tömörül. Ennek megfelelően a rajta élő féregcsigának a teste is telisded tele van hintve piros pontokkal, amelyek alkalmasint összeköttetésben állanak az idegrendszerrel és érzékenyek a fény iránt. A testet azonkívül kb. a rózsa tüskéihez hasonló pikkelyek fedik, s ezek a pikkelyek felmerevíthetők. Ha az állat lesimítja őket, akkor csak ezek láthatók, s ilyenkor az állat fehérszínűnek látszik; ha ellenben felmerevíti őket, akkor láthatókká válnak az alattuk lévő piros pontok és ezzel az állat piros színt ölt. Az állat már most pikkelyeit különbözőképpen tartja a szerint, hogy gazdájának melyik testrészén tartózkodik, vagyis pirosszínű a piros mésztengelyen és fehér az ágak végén, ahol a sok fehér polip ül.

Szaporodásukról nagyon keveset tudunk. Pruvot a Rhopalonemia aglaopheniae Kow. et Mar. két-két példányát gyakran találta egymással összefonódva, de azt nem tudta biztosan megállapítani, hogy ebben a helyzetben párosodás ment-e végbe; alkalmasint valóban ez folyt le, amire az ivarszervek berendezéséből lehet következtetni. Az északi Chaetoderma nitidulum Lov. ivarérettsége a hideg évszakra esik.