MÁSODIK REND: Ormányos piócák (Rhynchobdellidae)

Az ormányos piócák (Rhynchobdellidae) különböző fajaival is könnyen megismerkedhetünk édesvizeinkben. Ezek rövid, de lapos és széles testükről ismerhetők meg. A test a szemeket viselő szívókorongban végződik. Állkapocsnélküli garatjukat ormányként tudják kiölteni. A Glossosiphonia Johnson (Clepsine) nemzetség különféle fajait találjuk vízinövények levelein és kövek alsó felén. Barnás, sárgás vagy fehéres színűek s arról ismerhetjük meg legkönnyebben, hogy azonnal tekercsbe csavarodnak, ha levesszük a tárgyról s egyúttal oldalukat a has felé kissé be is hajtják. Ezek az állatok különös gondot fordítanak az ivadék ápolására. Tojásukat hasukon tartják s a kikelt ivadék is, még hosszú időn át az anya hasa alatt tartózkodik. Nagyon kedves és vonzalmas játékot szemlélünk végig, ha a hátsó testvégével odaszívódott anyát az üvegen keresztül hasa felől szemléljük, amint az 10–15 magzatját, mint kotló az alája menekült csirkéket melengeti és folytonosan szellőzteti. A fiatalok egyelőre maguktól nem hagyják ott az anya testét, sőt ha vigyázattal levesszük onnan és az anya közelében hagyjuk, mindjárt visszavonulnak rejtekhelyükre.

6. Glossosiphonia complanata L. a hátáról.

Az ormányos piócák alsóbbrendű állatokból táplálkoznak, így példának okáért a csigapióca, Glossosiphonia complanata L. vízicsigákból, így a tányér- és mocsári csigafajtából szív, holott a Helobdella stagnalis L. a különböző Physa-fajokat kedveli.

5. Helobdella stagnalis L. hasán tojásokkal.

Sajátságos dolog, hogy Közép-Amerikában vérszipónak egyik ormányospiócát, a Haementeria officinalis de Filippi (mexicana) – használják. Ennek ormánya annyira éles és hegyes, hogy vele az emberi bőrt egész könnyen átfúrja.

Ormányos pióca a rájapióca, Pontobdella muricata L.

1. Pontobdella muricata L. (Apáthy hagyatékának egyik színes rajza után).

Ez az állat hatalmas szívókorongjáró és bibircses testéről nevezetes. Színe zöldesszürke. Különlegesen a rájákat szokta megtámadni. A fogságban igen lomha, érzéketlen állatként viselkedik. Erős izmai lehetővé teszik azt, hogy hátsó tapadókorongjával magát a sziklára erősítve, a vízbe kinyúljék, mint ahogy az mellékelt művészi ábránkon látszik. Legszívesebben azonban függeszkedni szeret a köveken, miközben fejét marmota módjára a hasára hajtja. Jogtalanságot követnénk el, ha a lomhaságot bűnéül rónók fel. A ráják is arról nevezetesek, hogy nappal mozdulatlanul feküsznek a tengerfenéken, és ha a szürkület megérkezik, csak akkor mozognak elevenen. Valószínű, hogy a rájapióca is este hasonlóan eleven.

A mi édesvizeinkben is él egy hasonló halveszedelem, az ú. n. halpióca, Piscicola geometra L.

2. Halpióca, Piscicola geometra L

3. Halpiócák a keszegen, Szegeden készült fénykép alapján. (Gelei fölvétele.)

Ez az állat szép, tarkás rajzolatáról és fonal módjára megnyúlt testéről nevezetes. Sásszerű testével a vizinövények vékony, gyöngéd szárait utánozza. Nagy talpi tapadókorongjával a vízben, legszívesebben növényi szárak közé megtelepedve és mereven kinyújtózva, teljesen növényi szálhoz válik hasonlóvá. Tarkázata a fodros tükörtől levetítődő árnyékkülönbözetekbe nagyszerűen beleillik. Az arra úszkáló hal észre sem veszi a mozdulatlan állatot s így gyanútlanul érintkezik vele. A pióca erre hirtelen ráveti magát s nagy talpi korongjával a következő pillanatban a hal bőrén terem. Néha egy-egy pontyon vagy keszegen 8–10 piócát is találunk, a lomhán a víz fenekére vagy parti gyökérzet közé húzódó harcsán pedig egyenesen hemzsegnek a halpiócák. Nehogy a halpióca a szúrásaitól megriadt hal száguldása közben leszakadjon a hal bőréről, mindig úgy helyezkedik el, hogy talpkorongját valahol a gazda feje felől szívja az állatra, vékony testével pedig a hal farka felé tekint s így a tovaúszó állatra rásímul. Mellékelt 3. ábránk a 2–5 cm hosszú állatokat a hal pihenő helyzetében mutatja be, amikor a piócák hullámzó testükkel ide-oda mozognak a gazdaállaton. Tavainkra ezek a halpiócák a halgazdaság szempontjából nagy veszedelmet jelentenek. Az ellenük való védekezésre nincs más mód, minthogy a tenyészetre kitett halivadékot az elhelyezés előtt darabról-darabra vizsgáljuk át, nehogy halpióca kerüljön be velük a tóba, másrészt pedig az, hogy a tavakat időnként eresszék le és szárítsuk ki, hogy az esetleg vízimadarak segítségével mégis odatelepített piócák ilyenképpen kipusztuljanak.