IV. OSZTÁLY: SÖRTÉSÁLLATKÁK (GASTROTRICHA)

Írta: Dr. Varga Lajos

A vizekben lakó élőlények, melyeket csak az utóbbi évtizedekben ismertünk meg. Róluk való tudásunk még mindig meglehetősen hézagos, habár Zelinka (1890), Voigt, Lauterborn és az utóbbi időben Remane elég részletesen és alaposan foglalkoztak velük.

1. Chaetonotus hystrix Metschn. a = száj, b = bél, c = tapintósörték

Az olvasó ezeknek az állatoknak közelebbi megismerése végett leírásukkal kapcsolatban kísérje nyomon a rajz részleteit, melyen a sörtésállatkák képviselőjeként a Chaetonotus hystrix van eltüntetve. A Gastrotrichák nagyon kicsiny állatok. Testnagyságuk a 67–540 között váltakozik. Különösen azokat a vizeket kedvelik, melyekben sok a korhadás. Ezért a tiszta vizeknek is főleg iszapos, bűzös helyeit keresik fel. Elég nagy mélységben előfordulnak. Megtalálhatók minden legapróbb vízben, tócsákban, keréknyomok vizében, mocsarakban, útszéli árkok vizében éppenúgy, mint a nagyobb tavakban. A tengerben is sok és érdekes fajuk él s legújabban Remane fedezett fel sok tengeri és féligsós vízi fajt. A téli hónapokban a jég alatti vízben nagyon ritkán találhatók meg. Leginkább áprilistól novemberig találkozunk velük, ha az iszapból, vagy dús növényzetű tórészekből merítünk. Elterjedésük korlátlan s éppen ezért nagyon sok kozmopolita-faj van közöttük.

Testalakjuk megnyúlt, hengeralakú, vagy legtöbbször palackalakú. Hasi oldaluk kissé lapos. Testükön fej, nyak és törzs különböztethető meg. Legváltozatosabb a test hátsó vége. Az Euichthydina-alrendbe tartozó fajok testvége villás, farkszerű, melyen tapadó mirigyváladék jut a szabadba. Az Apodina-alrend fajainak testvége azonban nem villásan végződő, hanem lekerekített vagy beöblösödő.

Testüket rugalmas kutikula borítja, mely salétromsavban oldódik, de a lúgoknak ellenáll. Csak az Ichthydium nevű fajon síma a kutikula, a többi fajon azonban tüskés pikkelyek borítják; a tüskék némely esetben tekintélyes hosszúságot is elérhetnek. Ám mégis van 3 hely a testen, melyeket nem borítanak pikkelyek és tüskék: az ú. n. homloksapkát, melyen a kutikula erősen megvastagodott és a két „oldalmező”-t, melyeken a tapintósörték erednek. Az állatok hasi oldalán két párhuzamos hosszanti sávban csillókból álló szalag van. Ezek a csillók a helyváltoztatásban játszanak nagyon fontos szerepet. Mert állatkáink úszása gyakran nem igazi úszás, hanem kúszás. Az elülről hátrafelé verő csillók az alzaton tovamozgatják az állatka testét. Minthogy csak egy irányban vernek, azért a helyváltoztatás is csak előrefelé lehetséges: a hátraúszás olyan módon, mint pl. a Ciliata-véglényeknél, lehetetlen. A csillók munkájának lehetővététele céljából az állatka fején hasoldalt két kúpalakú nyújtván fekszik, melyek a farok villás végeivel az alzattól fölemelik a testet.

Úszás közben a fejük állandóan táncol s minden irányban tapogató mozgást végez. Az irányt állandóan változtatják. A legkisebb háborgatás vagy akadály esetén fejüket és nyakukat oldalt hajlítják most jobbra, majd balra s közben törzsüket villámgyorsan ide-oda mozgatják. A Dasydytes és Stylochaeta-nem fajai hosszú sörtéik hirtelen kimerevítése által suhannak tova.

Testük belső szervei a középtestüregben feküsznek. A szájnyílás háromajkú és a feji rész hasoldalán fekszik. Az ú. n. szájcsőben folytatódik, mely a bárzsing mozgásai által villámgyorsan előretolható. Kutikula béleli s jellemző hosszanti lécek vannak rajta. Közepén sörtékből varsaszerű koszorú van. A bárzsingon két pár nyálmirigy fekszik; nagyon keskeny cső, mely csak táplálékfelvételkor szélesedik ki, de aztán rögtön összeszűkül. A bárzsing a középbélben folytatódik s a végén redőzött hártya van, mely szűrőkészülék gyanánt működik. A középbél a végbélben folytatódik.

Állatkáink táplálékát parányi eleven állati és növényi szervezetek és ezek törmelékei alkotják. Sokszor látjuk, hogy belük tele van a fölvett parányi moszatokkal s ezektől zöldszínű. A táplálékot vagy úszás közben veszik fel, vagy pedig egy helyhez tapadva, csillómozgással olyan módon sodortatják szájnyílásuk elé, mint a kerekesférgek.

Kiválasztószervük két többszörösen hajlott ősveséből (protonephridium) áll. Hím egyedek eddig teljesen ismeretlenek. Éppen azért nem tudjuk még, hogy a Gastrotrichák váltivarúak-e vagy hímnősek: hermafroditák. Mindenesetre eddig csak női szaporítószerveket ismerünk. A végbél alatt van ugyan egy mirigyszerű szerv, melyet némelyek hím ivarszervnek gondolnak, ám ez még nagyon kétséges. Ebben a tekintetben tehát nagyon hasonlítanak a kerekesférgek kétpetefészkű (Digononta, Bdelloidea) fajaihoz.

Petéiket lerakják. Erre a célra gondosan kiválasztott búvóhelyet használnak: algacsomókat, tömött növénytörmelékeket és főleg a kagylósrákok üres héjait. A petéket horgok, horgonyszerű képletek, tüskék borítják s ezek miatt nem lehet kiszabadítani a lerakás helyéről. Télen-nyáron ugyanolyan peték találhatók. A fiatal egyedek a petékben fejlődnek ki. Átalakuláson nem mennek át, csupán növekedésre van szükségük, mert a fiatalok éppen felényi nagyságúak, mint az anyaállat.

Csak hosszanti izmaik vannak. Körkörös izmok hiányzanak. Külön izompár végzi a farok mozgatását.

Az idegrendszer legfontosabb része a bárzsing fölött fekvő agydúc. Ebből két hosszanti idegfonál húzódik a bél hosszában a farok felé. Szemek hiányoznak.

A Gastrotrichák sajátságos szervezetük következtében közel állanak a kerekesférgekhez, de nagyon hasonlítanak a Polychaeták álcáihoz és az Archiannelidákhoz is. Schulze P. azt hiszi, hogy nagyon régi időkben az ősi Polychaetákból származtak le. Mások viszont az egyenesbelű örvényférgekkel hozzák szoros rokonsági viszonyba.

Magyarországon még nagyon keveset foglalkoztak ezzel az állatrenddel. Néhány fajukat Daday is megfigyelte. Varga L. mintegy 20 hazai faj jelenlétéről tud, ám biztosra veszi, hogy rendszeres kutatással még több fajt is lehet találni.

Felosztásukat már fentebb megemlítettük. Nevezetesebb fajaik a következők: Ichthydium podura Müll., teste csupasz. A Lepidoderma squamatum Duj. testét tüskenélküli pikkelyek borítják. Fajokban nagyon gazdag a Chaetonotidae-család. Tagjai nagyon gyakoriak s a Chaetonotus larus Müll. hazánk minden vizében előfordul. A Dasydytidae-család tagjainak nincsen farokvillájuk s testüket hosszú sörték díszítik.