III. OSZTÁLY: VIRÁGÁLLATOK (ANTHOZOA)

FEJEZETEK

A virágállatok között sohsem képződnek medúzák, hanem minden egyes faj a polypocska fejlődési fokán fejezi be életét. Az édesvizi hydrához hasonlóan ezek az állatok is testük hossztengelye szerint megnyult tömlőhöz hasonlítanak, mely külbőrből és bélhámból állanak, alaprészükön talpi korong fejlődik és a szájkörnyéki korong fogókarokkal van övezve. Belsejüket a rajz alapján a következők tekintetében találunk különbséget egy-egy virágállat s a hydropolypocska között: a szerkezetnélküli támasztólemez vagy mesogloea helyébe, mely a két testréteget egymástól elválasztja középső csíralemez: mesoderma iktatódik, mely azáltal keletkezik, hogy a fejlődés folyamán külbőrsejtek a mélybe vándorolnak és ott orsó- vagy csillagalakot öltve, átszőtt kötőszövetet képeznek. Ez a kötőszövet legtöbbször váztestecskékkel is meg van rakva. A fajfejlődés során a virágállat a bélür kiképzésében halad nagy mértékben előre. A külső szájrés nem vezet közvetlenül a bélbe, hanem, amint azt a kehelymedúzákban is láttuk, előbb egy külbőri betüremkedésből származó garatcsőbe, melynek fenekén a garatkapu vezet a gyomorba. A garat rendszerint összenyomott, résformájú s a rés két végén csatornás kiöblösödés vezet be, illetőleg ki a garaton át. A gyomortérben sövények nyulnak a testfalról a gyomorüreg közepe felé, melyek épúgy fülkéket zárnak közre, mint a scyphopolypocskákban. A virágállatok testében vagy 8 ilyen sövény fejlődik (Octanthidae), vagy pedig 6, illetőleg annak sokszorosa (Hexanthidea). Eredendőleg valamennyi sövény hozzánő a garatcsőhöz s így a garat körül megfelelő számú zseb alakul ki, melyek csövekként a fogókarokban folytatódnak. Így a garat magasságában csinált keresztmetszet a garatzsebeket körülzárt terekként mutatja, amivel szemben a garatfülkék a gyomortérbe szájadzanak

Virágállat hosszában fölmetszve vázlatosan. 1 = fogókarok, 2 = garatcső, 3 = bélsövény, 4 = bélfodorszálak.

Adamsia diaphana k. m.-e. Hf = irányzsebek, R = garatcsatornák, 1-6 = sövénypárok keletkezésük sorrendjében számozva

1. és 2. A Vastagszarvú tengeri rózsa, Urticina crassicornis. O. F. Müll., összehúzódott és kinyujtózott állapotban

A bélsövények különböző feladatokat szolgálnak és ennek megfelelően különféle szervekkel vannak felszerelve. A sövényszegély redőssé, bodrossá, daganatossá válik és a mirígyekben, valamint csalánsejtekben gazdag fodorszálakat (mesenterialis filamentumokat) képzi. A fodorszálak a lenyelt falatokra feszesen rásimulnak, réseikbe benyomulnak s darabokra osztják szét, melyeket a filamentumok s a bélhám többi falósejtjei (phagocytái) bekebeleznek. Az Actiniák fodorszálai a táplálékkal érintkező helyen emésztő nedvet is termelnek. Hogy a sövényszélek a táplálékot megölelhetik, azt a bélüregi izomzat teszi lehetővé, mely különböző szalagokba csoportosul. Különösen fejlettek azok a hosszanti izomcsíkok, vagy izomlobogók, melyek minden egyes sövényen, annak egyik oldalán vastag ormót képeznek.

A bélsövények még szalagszerűen kiképződött ivarszervekkel is fel vannak szerelve. A csíraszervek magzati állapotú sejtállományból képződnek, melyek utólagosan vándorolnak a bélhám területére. A virágállatok rendszerint váltivarúak. A megtermékenyítés az anya testében történik s itt játszódik le a fejlődés első szakasza is. Az ivadék az anya testéből mint csillós lárva rajzik ki, rövid ideig céltalanul ide-oda úszik, hogy a fajt nagyobb körzetben is elterjessze, nemsokára azonban a tenger szikláin, tárgyain megtelepszik. Nagyon ritkán megtörténik az is, hogy a garatcső betüremkedéssel s a karok sarjadzással már úszás közben kifejlődnek.

A virágállatok ivartalanul is és pediglen mind sarjadzással, mind pediglen oszlással egyaránt szaporodnak. Az ivartalanul keletkezett új egyedek nem válnak le az anyaállat testéről, hanem a Hydrozoonok példájához hasonlóan együttmaradván, telepet alkotnak. A telepek néha óriás méreteket öltenek, az egyes tagok között azonban nincsen alakbéli különbözőség, amelyre a telepes-medúzákban látunk oly szép példát, hanem a telepet alkotó egyének teljesen egyformák és azonos rendeltetésűek. Minden egyes egyén maga veszi fel maga számára a táplálékot, jóllehet a bélüregek a telep testén át épúgy folytonos összeköttetésben állanak, mint ahogy azt a hydrásállatok, vagy a telepesmedúzák esetében láttuk s így a táplálék itt is a szomszéd egyének hasznára válhat. Minden egyes egyén termel ivari termékeket; a telep egyes egyénei váltivarúak, s a növényi egylakiságnak megfelelően ugyanazon telepben rendszerint hím és női egyedek vannak együtt.

A legtöbb virágállat helyhez kötött életmódjával kapcsolatosan támasztóvázzal van felszerelve. Sok esetben a külbőr a hydroidpolypocskákhoz hasonlóan csak szarunemű peridermális burkot termel, igen sok esetben azonban nagyon kemény víz termelődik, amely valódi szaruanyagból vagy szénsavas mészből áll. Ez esetben vázképző sejtek a külbőrből a középcsíralemezbe vándorolnak s ott mindennémű különleges mészképletet, tűszerű alakzatokat (spiculumokat) hoznak létre magukban. A váztűk vagy magányosan oszlanak el a szervezetben, vagy utólag összecementelődnek. Más virágállatokban, mint példának okáért a szirtkorállokban, a vázat a talpi korong külbőre termeli és pedig összefüggő rétegben választja ki, mely alulról kezdve nő be a polypocska testébe, minekutána a testfalat maga előtt benyomja, illetőleg betüremlíti; itt tehát csak látszólagosan képződik belváz.

A virágállatok nemcsak testük alapvonalainak felépítésében, hanem a külvilághoz való viszonylatokban is igen nagy mértékben hasonlítanak az édesvizi hydrákhoz. A tengeri rózsákat és tengeri szegfüveket könnyű tenyészteni és így akváriumokban alaposan megfigyelhetjük ezeket a kedves, díszes állatokat. Idegrendszerü a hydrapolypocskákéhoz egészen hasonlít: szétszórt hálózatból képződik, amely a külbőrben sűrűbb szövedéket alkot. Az ingereket hámérző sejtek fogják fel. Az érzősejtek különösen a zsákmánytól eredő erőművi és vegyi hatásokkal szemben érzékenyek és kiváltják a fogókaroknak zsákmányfogó és ölelő s a szájnak meg a garatnak, valamint a törzsnek nyelő mozgását. Azt is megállapították, hogy az állat belső állapotai, mint fáradság vagy jóllakottság lassítják ezeket a mozgásokat.Menekvő-védekező reflexmozgásokat is végeznek az állatok: amennyiben ugyanis zavaró vagy más káros hatások érik, hatalmas izmaiknak segítségével gyorsan visszahúzódnak védő vázburkaikba, a váztalan Actiniák pedig villámgyorsan alaktalan csomóvá változnak át.