3. rend: Zoantháriák (Zoantharia)

Itt kevés az olyan fajok száma, mely nem képez telepet. Ezek a tengeri rózsákhoz igen hasonlítanak. A Zoanthariák túlnyomó része azonban telepképző; a telepek egyedeit nyújtványok hálózata kapcsolja össze, mint ahogy azt a hydroidpolypocskákon tapasztaltuk, vagy pedig a tömötten egymás mellé helyezkedő egyedek valamely egységes, az alzatot bevonó kéregből emelkednek ki. Az egyes polypocskák külső alkatában semmi különlegességet nem látunk. A szájkorong szélén két koszorúban fogókarok helyezkednek el, melyek száma nem igen igazodik a hatos alapszámhoz. Az állatok belsejében a bélsövények egészen másként fejlődnek, mint a tengeri rózsákban. A polypocskák rendszerint váltivarúak s a telepek vagy hímek, vagy nőstények. A fejlődés sajátságos alkatú, szabadon úszó rajzólárván visz keresztül. Vázuk egyáltalában nincs. Az oszlopszerű törzset csupán többé-kevésbbé vékony kutikula födi és védelmezi. A Zoanthariák mégis termelnek maguk körül kemény támasztékot, mivel a homoki spongyák példája szerint mindenféle idegen testet, homokot, spongyatűket, Foraminiferák héjait és más egyéb vízitárgyakat felraggatnak a bőrükre; ezek a testecskék innen bekerülnek a gazdagon fejlődött mezodermába s oly tömötten zsúfolódnak össze, hogy a test azok következtében merevvé és törékennyé válik. Némely fajok válogatnak a felvehető tárgyak között. Egyik faj inkább Foraminifera-héjakkal, a másik inkább homokkal telíti a testét. Az állatokat jellemző gazdag, tarka színezete egyrészt ettől a bekebelezett törmeléktől, másrészt pedig a symbiontikus zooxantelláktól származik; ez utóbbiak következtében a sárga, barna és szürke színek jellemzik ezt a rendet.

A telepek nemcsak a tengerfenéken képződnek, hanem igen gyakran felkeresik a legkülönbözőbb állatokat, így spongyákat, hydroidkoloniákat, szaru- és kőkoralliumokat és csigaházakat is. Gyakran telepszenek a remeterákok lakóházaira; némely fajok pediglen mindig meghatározott állatokat keresnek fel. Így példának okáért a Sidisia (Palythoa) fatua M. Schultze csakis a Hyalonema nevű üvegspongyán található, amint azt a kép igazolja. Ez az állat világlakó ugyan, mégis azonban különlegesen a japán tengerek 1100-2000 m-ig terjedő mélységeiben honos és itt minden Hyalonema-példányon lehet Zoanthariát találni. Csodálatosképpen csak nőstény, vagy magtalan egyedekre akadtak ezideig. (Lwowsky.)

Az északi Atlanti-óceánban s a Földközi-tenger nyugati részein él a Sidisia (Epizoanthus) incrustatus D. K., amely páncélját csak homokkavicsokból képezi. A polypocskák 10 mm. magasak s félakkora szélesek; 3–15 egyénből alkotott koloniákat nevelnek, mely a tengerfenékre, vagy remeterákoktól lakott csigahéjakra telepszik. Ez utóbbiakkal együtt a sekélyebb vizekben (50–170 m. között) tartózkodnak, a szabad telepek azonban a víz mélyebb rétegeiben is találhatók.

A Sidisia paguriphila Verill a csigahéjakra telepszik, melyben a Parapagurus pilosimanus Smith nevű remeterák rejtőzködik. Ez a Zoantharia is valódi együttélésben van a remeterákkal és életét az átköltözés tekintetében is épúgy könnyíti meg, mint a Suberites, a Hydractinia, vagy pedig Adamsia. A nagy, 25 mm. magas polypocskákból álló telep bevonja az egész csigaházat, s növekvése közben felhasználja ugyan a csiga meszét, azonban a héjat a telep talpi képződménye, az ú. n. cönosark annyira hűen utánozza és aszerint nő tovább, hogy a remeteráknak egész életére kényelmes lakás van biztosítva. Ez a Zoantharia az észak Atlanti-óceánban, Japán környékén és Bengali tengeráramban 500–2000 m mélységekig él.