A protoplazma

A protoplazmával a Brehm eddigi többi kötetében nem foglalkoztunk részletesebben, éppen ezért helyénvaló lesz itt közelebbről megismerkedni ezzel a minden élőlényre nézve közös alkotórésszel, mely nélkül nem is volna élet a földön. Mivel mindegy, hogy minő élőlényben vizsgáljuk a protoplazmát, tehetünk ezért a nagyító alá akár ázalékállatkát, akár pediglen valamely növénynek szőrképletét, így a Tradescantia porzószálának szőreit, akár pedig a mi kúszónövényeink közül a tök fiatal virágnyelén képződő szúrós szőröket.

Egy sejt a tök: Cucurbita pepo fiatal virágjának szőrképletéből. A sejtfal fehér. A sejtben balra fekvő magtól vékonyabb-vastagabb gerendákon áramlik a protoplazma (Hartmann: Allgemeine Biologie, Bd. 1.)

A nagyító alatt a fedőüveglemezke segítségével odaszorított és úszó mozgásában meggátolt ázalékállatkában is, meg a növényi sejtben is a protoplazma tulajdonságai közül annak elsősorban is mozgó, áramlóképessége ötlik szemünkbe. A protoplazma tehát megszabott utakon szüntelen mozog, áramlik s ebben a mozgásban az élőlényeket általán jellemző ősképességre: a mozgásra ismerünk rá. A protoplazmának ezt a mozgóképességét külső hatásokra meg tudjuk változtatni, a mozgást irányítani tudjuk. Így hő, fény, különböző sók, illetőleg bénító narkotikus szerek, mérgek változást idéznek elő a mozgásnak mind elevenségében, mind pedig irányában: a protoplazma tehát megérzi a hatásokat, vagyis van érzőképességek, ingerlékenysége; s ezzel az élőlényeknek második tulajdonságát, az érzékenységet ismertük meg a protoplazmán. A harmadik jelenség, amit a nagyító nekünk elárul, az, hogy a protoplazma nem egynemű, nem szerkezetlen, hanem hogy abban különféle szemcséket: fehérje-részeket, zsírnemű dolgokat, víztereket veszünk észre s mindezek úgy rendeződnek, hogy a protoplazmában vagy habos vagy márványos, vagy pediglen valami csodálatos szálazatos, gerendás, esetleg szemcsés szerkezetet tudunk megállapítani. A tudósok kutatásai kiderítették azt is, hogy a protoplazmát ez a szerkezete arra képesíti, hogy saját maga állományát a környezetből felvett tápanyagokból áthasonítással, asszimilációval maga gyarapítsa: a protoplazma tehát a maga erején növekvésre képes. Az asszimilációt megelőző emésztést az ázalékállatkában egyenesen meg is tudjuk nagyító alatt figyelni, mert igen jól látható, amint a garattölcsérük végéről az oda besodródott baktériumok, bacillusok tömegét magábafoglaló kis emésztőhólyag lefűződik, a protoplazma áramában megjárja a testet s miközben a táprészek szétmállanak, feloldódnak és az emésztőhólyag lassanként mind kisebbé és kisebbé válik.

A sejt alkotórészei (Gelei-Gregus: Az ember és az állatok élete)

Ázalékállatka, Paramaecium caudatum Ehrbg. A nyíl az emésztőodvacska keringési útját, a hasoldal felőli szemcsék a baktériumtáplálék sodródását jelzi

Nem kell azonban tudósnak lennünk ahhoz, hogy éppen az ázalékállatkában a protoplazmának egy másik tulajdonságáról, nevezetesen a kiválasztóképességéről is meggyőződjünk. Ha figyelmesen vizsgáljuk az állat testét, észrevesszük azt, hogy annak áramló protoplazmája területén, a hátoldalhoz kötötten, két hólyag rendszeresen megtelik világos, átlátszó s a benne lévő oldatokból erősen fénytörő nedvvel, s az szabályos időközökben lüktetésszerűen kiürül a testből.

Spathidium violaceum Gelei. m = száj a trichitekkel (tr), v = varsa, eh = az ectoplasma belső hártyája, és érzősörték, ma = macronucelus, lh = lüktetőhólyag

Ezekben az úgynevezett lüktetőhólyagokban a protoplazma gyüledékei különíttetnek el és így világossá válik előttünk az, hogy a protoplazma kiválasztani is tud. – A mondottakból tehát nyilvánvaló, hogy a protoplazma a véglény testének s vele együtt minden élőlény sejtjének szerkezettel bíró, minőségében nyálkaszerű, halmazállapota szerint pediglen félfolyékony alkotórésze, mely mint valami élő anyag az élet legfontosabb színterének tekinthető.