7. Szerválok (Leptailurus Severtzow)

Ebbe a csoportba két magas, karcsú, hosszúlábú, nagyfülű, rövidfarkú faj tartozik, nem kevesebb, mint összesen 16, Afrika steppéin élő alfajjal.

A szervál (Leptailurus serval Schreber)

Szervál (Felis silvestris Schreb.).

A szervált a délafrikai telepesek bokorlakó macskának, a szuahélik csui-nak, az uanyamvézik nyelvén pedig barabará-nak nevezik, 50 cm vállmagasság mellett 1.35 cm hosszúságot ér el, amiből 30–35 cm esik a farkára. Hol világosabb, hol sötétebb sárgás fakóbarna alapszínén pettyesen foltos, orrahegye és orrnyerge fekete, szemének alsó szegélye és egy keskeny, rövid csík a szeme és orra közt világossárga, szemének belső peremétől egy rövid, keskeny, hosszanti irányban megnyúlt fehér folt húzódik az arcra, füle a tövén fakósárga, egyébként a hasonló színű, hosszúkás középfolttól eltekintve, fekete; szeme világossárga. A szem fölött 1–1 kis, kerek foltokból álló sor kezdődik, mely a homlokon, fejtetőn és nyakon végighúzódva, elszélesedik és nagyobb, egymástól távolabb álló foltokra bomlik; közéjük ékelődik két keskenyebb csík, melyek a középvonal mentén haladnak, ugyancsak foltokra oszlanak fel és a többivel együtt rézsútosan húzódnak át a háton. A pofák ritka pettyezéséből indulnak ki más foltsorok, melyek a testoldalakat fedik és a combok és lábak szabálytalanul tojásdad foltjaival az állat jellemző rajzolatát adják. Torok és a mell eleje egyes példányokon nem foltozott, másokon viszont keresztsávokkal díszített. A fark töve hosszanti foltokkal tarkított, vége felé 3–4, néha 6, sőt 8 gyűrűt is hord. Fekete (melanisztikus) szerválok is előfordulhatnak.

Bár Dél-Afrika holland eredetű gyarmatosai bosch katte néven jól ismerik a szervált, az életmódjára vonatkozó adatok mégis igen szegényesek. Annyi bizonyos, hogy nemcsak Dél-Afrikában él, hanem a Szaharáig föl mindenütt előfordul. Míg a tipikus alak, a L. serval serval Schreber a Fokföld lakója, addig Togóban és a környező nyugatafrikai pusztákon a L. serval togoënsis Matschie és L. serval lönnbergi Cabrera fordul elő, a keletafrikai pusztaságokat pedig Portugál-Kelet-Afrikától fel a Felső-Nílus vidékéig a L. serval beirae Wroughton, L. serval hindei Wroughton, L. serval kempi Wroughton, L. serval kivuensis Lönnberg, L. serval faradjius J. A. Allen és L. serval phillipsi G. M. Allen népesíti be, végül Szudánból ismerjük a L. serval senegalensis Lessont.

Fokváros közvetlen közelségében ma már nem fordul elő, de nem ritka ez ország belsejében fekvő, bozóttal fedett hegyvidéken. Heuglin szerint a Felső-Nílus felső szakaszán sziklás terepen tartózkodik, ahol a sziklahasadékok kitünő nappali búvóhelyül szolgálnak számára. Nyúlakat, fiatal antilopokat, bárányokat, különösen pedig szárnyast öldös, ennek kedvéért az ültetvényeket is felkeresi, hogy a rosszul elzárt baromfiólakat látogassa meg, ahol azután alapos munkát végez. A nappalt valami rejtekhelyre húzódva alussza át. Csak a szürkület beálltával indul portyázó útjára. Ilyenkor látszik, hogy ízig-vérig macska és mint ilyen, minden fortélyt és ravaszságot felhasznál, hogy minél észrevétlenebbül megközelíthesse, villámgyorsan megtámadhassa és biztosan legyőzhesse kiszemelt áldozatát. Igen ritkán lehet vadászatán meglesni, mert olyankor, mikor erre alkalom adódna, t. i. nappal, valami sziklahasadékban pihen; ezzel szemben csapdában könnyen fogható. Húsát csak a mohamedánok vetik meg, a többi pogány nép viszont örömest megeszi : Speke kapott egy alkalommal egy fiatal szervált egy unjarói bennszülöttől, de avval a kikötéssel, hogy ha az állat elpusztul, hullája az adományozó birtokába száll vissza, mert nem akarta magát egy „ízletes lakoma” gyönyöreitől könnyelműen megfosztani. Fischer megjegyzi, hogy a szervál – mely Zanzibár belsejében egyáltalában nem ritkaság – februárban, márciusban, vagy áprilisban hozza világra 2–5 kölykét.

A fiatal korában fogságba került szervál megfelelő bánásmód mellett hamarosan megszelídül, az öreg korukban elfogottak azonban Kersten szerint, hosszabb ideig családjuk minden szilajságával tombolnak, és szinte őrjöngve fújnak, tüsszögnek, ha ember jelenlétét sejtik a közelben és minden pillanatban készenlétben állanak arra, hogy alkalmas pillanatban lecsaphassanak a közelükben tartózkodóra. De céltudatos neveléssel még az ilyen vadócoknál is lehet eredményt elérni, mert az állat alapjában véve jóindulatú. Az igazán szelíd szervál egyike a legszeretetreméltóbb macskának, hálás ápolójával szemben, mindenhová követi, hizeleg neki, ruhájához dörgölődzik és közben éppúgy dorombol, akár a mi cicánk. Örömest játszik az emberrel, vagy fajbelijével, sőt valami odavetett golyóval is órákhosszat eljátszogat, vagy akár a saját farkával is. Közben élvezi ügyességét és mozdulatai gyorsaságát, és minden felszólítás nélkül, saját mulattatására a lehető legfurcsább ugrándozást viszi végbe. Nyers hússal sokáig eltartható, sőt macskatáplálékra is rá lehet szoktatni, a tejjel pedig nagy örömet szerzünk neki. A hűlés ellen azonban nagyon kell óvni. Egy szerválom a hőmérő 15 fokos süllyedését okozó időváltozás következtében néhány óra alatt elpusztult. Ételhez többé nem nyúlt hozzá és reggelre már nem élt.

A szerválmacska (Leptailurus ogilbyi Schinz)

A szerválmacska, vagy Ogilby szerválja alkatban, végtagjai karcsúságával, nagy fülei, egész koponyaalkotása tekintetében igen közel áll a szerválhoz, amellyel nem egyszer össze is cserélték. A szerváltól tulajdonképpen mustrázata különbözteti meg határozottan. Mivel átmeneti alakokat a szervál felé nem találtak soha, Pocock önálló faj rangjára emelte (Proc. Zool. Soc. 1907, II. p. 663.) az addig a szervál alfajaként kezelt macskafajt. Mindenesetre könnyű szerrel elképzelhetjük, hogy mustrázata szervál-mustrázatból keletkezett, még pedig úgy, hogy a nyak-, váll- és hátcsíkok és a szervál nagy testfoltjai egy csomó apró, sűrűn álló foltocskára estek szét, amelyek a nyakon és háton még halvány nyomokban mutatják is az eredeti sorokat.

Alapszíne az olajszürkétől és olajsárgától az élénk sárgáig változhat; a foltok a vállon, fejtetőn, nyak oldalain, sőt néha a hát teljes hosszában is hiányozhatnak, egyeseknél többé-kevésbbé jól látható sorokba is rendeződhetnek, ami viszont másoknál nem tapasztalható.

Pocock szerint a szerválmacska valószínűleg Afrika erdős részein él egy a Sierra Leone, Angola és Uganda által közrefogott háromszögön belül. Itt a szervált helyettesíti, mert ez ettől a területtől északra, keletre és délre van elterjedve, bár nem egy ponton egymás mellett is előfordul a két faj.

Az első példány, mely Európába jutott el, a frankfurti állatkertbe került.