9. Pusztai macskák (Trichaelurus Satunin)

[Más neve: Otocolobus.]

Ebbe a nembe egyetlen kis termetű ázsiai faj tartozik, a manul, amely elég közel áll a valódi macskák (Felis) neméhez, ennek képviselőitől azonban karcsú teste, hosszú, vékony lábai, hosszú fülei és elütő dobcsontalkata által elég lényegesen elüt. Egy másik – kihalt – faja a Jégkorszak elején Nyugat-Európáig jutott el.

A pusztai macska vagy manul (Trichaelurus manul Pallas)

Közép-Ázsiának sziklás talajú területein, a Kaspi-tó keleti partvonalától Tibetig s az Amur vidékéig a manul vagy pusztai macska honos. Ott ez helyettesíti a mi vadmacskánkat. Nagyság tekintetében körülbelül a mi házi macskánkkal egyezik; Blanford szerint a kandúr feje és törzse 48 cm hosszú, farka 21 cm, vállmagassága 23 cm; súlya, Pallas szerint 3–3.5 kg. Gereznája vén korában világos, fiatal korában sötét ezüst-deres, és nagyon tömött. Szőrözetének alapját a fakófekete, lágy gyapjúszőr alkotja, s e fölött vannak a fakósárga és fehér hegyű, valamint a sötétbarna szálakból álló nemezszőrök. Szatunin szerint a fültől lefelé húzódó kis pofaszakálla is van. Feje tetejét finom fekete foltok tarkázzák; alacsony, széles, kerek fülét kívül rövid, sárgás, fehér hegyű, belül hosszú, fehér szőr födi. Aránylag hosszú, bozontos farkán sárgásszürke alapon, egyforma távolságokban elhelyezkedő 6–7 fekete gyűrű látható; a fark hegye az öreg állatokon fekete, a fiatalokon szürke; néha a végtagokon is előfordulnak fekete harántsávok. Az orr hátán és a felső ajkon halvány, agyagszínű, a szemek alatt kezdődő s az arcon végighúzódó két sáv tűnik szembe, amely a nyak két oldalán füstszürke színében mosódik el. Mellének elülső fele fekete színű, bajuszszőrei fehérek.

Ennek a macskafajnak életmódjáról csak Radde kutatásai révén tudunk egyet-mást. Belső-Ázsia hegyes északi szegélye nem is annyira a hegyek magasságával, mint inkább erdőségeivel ennek a macskafajnak éles határt szab. Ilyenformán tehát a manul – éppen ellentétben a hiúzzal, amely a legsűrűbb fenyvesek lakója – kizárólag csak a középázsiai magas pusztaságokon található. Éppen úgy hiányzik a Szaján-hegység északi oldalán, s a középső Oku vidékén, mint a szajoták magas hegységeiben. Viszont a darchaták és urjének területein, valamint a Kosszogol-tó környékén nem ritka. Mondják, hogy szigorú tél esetén egy-egy család alkotta csapatonként vándorol Mongóliából orosz területre. Sztrachey Ladakban és Tibetben is megfigyelte. Legtöbbnyire apróbb emlősökkel, pl. pocoknyulakkal, továbbá pusztai madarakkal, kivált pusztai talpas tyúkokkal táplálkozik.