9. Binturongok (Arctictis Temminck)

Egy további – csak egy fajjal, a binturonggal (Arctictis binturong Raffles) – pálmasodró neme Ázsiának, a Paguma révén a tulajdonképpeni pálmasodrókkal (Paradoxurus) közeli kapcsolatban álló Artictis, melyet régebben erősen visszafejlődött fogazata miatt nyestmedve, vagy medvenyest néven a mosómedve-félék családjába (Procyonidae) soroltak. Egyike annak a kevés emlősöknek, melyek – kivéve Ausztrália és Dél-Amerika erszényeseit – jól fejlett kapaszkodófarkot viselnek.

A binturong (Arctictis binturong Raffles)

Nagyságra felülmúlja valamennyi élő rokonát. Hossza 1.35–1.50 m, aminek szinte fele a hosszú kapaszkodófarokra esik. Törzse erőteljes, feje vaskos, arcorra megnyúlt, lábai rövidek, erősek, csupasz talppal, 5 ujjal, melyek erős, csak kissé visszahúzható karmokkal fegyverzettek. Testét sűrű, meglehetősen durva, bozontos-szőrű bunda takarja. Rövid, lekerekített fülein szőrpamacsot visel; szőre testén, különösen pedig farkán feltűnően hosszú, általában csakis a végtagokon rövid. A kétoldalt elhelyezett vastag bajúszserték sugárszerűen veszik körül az arcorr oldalait. Színe sok esetben az egész testen egyszínű fekete, bár sárgásan, vagy tompa szürkével tarkázott állatok sem ritkák.

A binturong elterjedési területe a Himalája keleti részétől Asszamon, Arakanon, Tenasszerimen, Sziámon, Malakka-félszigeten át Szumátráig és Jáváig nyúlik, de Borneon és a Fülöp-szigetek közül Palavanon is előfordul. A szabadban folytatott életéről mai napig jóformán még semmit sem tudunk. Éjjeli életet él, legfőképpen fákon, és lassú mozgású. Blanford szerint mindenevő, mely sem az apró emlősöket, halakat, rovarokat, férgeket, sem a gyümölcsöt, vagy más növényi táplálékot nem veti meg. Mivel a háborítatlan ősvadonban és itt is elrejtve él, csak igen ritkán kerül az ember szeme elé. Hangja állítólag hangos üvöltés. Természeténél fogva vad és morcos, bár, ha fiatalon kerül fogságba, hamar megszelídül és éppoly jóindulatúvá, mint játékos kedélyűvé válik. Bock is azt hangoztatja, hogy állatunk mindenevő, továbbá, hogy Borneón ritkább, mint Szumatrán. Utóbbi szigeten egy szelíd példányra tett szert, melyet főképp rizzsel és banánnal etetett. Evés közben egyenesen ült a hátsó lábán és a táplálékot mellső lábai közt fogta. Ezt az állást Hilzheimer a berlini állatkertben sohasem tapasztalta az állatnál, sem pedig az állat ápolója.

Brehm tapasztalatai szerint a binturong megjelenését tekintve legjobban a pandához hasonlít, mert az is éppoly csendes, nyugodt, kényelmes legény, mint ő, előrebocsátva természetesen, hogy fiatal korában jó bánásmódban volt része. Bár éjjeli állat, mégis néha nappal is élénk és izgatott. Mozgásában lassú és megfontolt. Mindig farka segélyével kúszik, mely, bár nem tökéletes kapaszkodófarok, mint ilyen elég jól használható arra, hogy az állat vele megkapaszkodhassék; kapaszkodás közben az ágakat könnyedén átkarolja és e hurkot fokozatosan lazítja, a nélkül, hogy kibontaná, vagy az ágat eleresztené, s ily módon a farokkal képezett hurok mindinkább a farok hegye felé helyeződik át. Csak, ha az ágról lecsúszott, akkor kapaszkodik csak a binturong tovább és az előbbi jelenet újra lejátszódik. Hangja a mi házi macskánk nyávogásához hasonlítható. Érzékszervei közül, úgy látszik, szaglás és tapintás a legfejlettebbek. Minden tárgyat sokáig és lelkiismeretesen megszaglász, bajúszsertéit pedig ezenközben mint igen érzékeny tapogatókat tudja használni. Lényében sem rablás vágy, sem gyilkolási szenvedély nem lakozik. A növényi táplálékot, úgy látszik, mindenféle állati tápláléknál jobban kedveli és egyszerű növényi táplálék mellett a fogságot igen jól bírja.

A berlini állatkertben a foglyok lóhúst és madarakat is kaptak a növényi táplálék mellett, mely rizsből és mindenféle gyümölcsből állott. Hilzheimer megfigyelése alapján az állatok farkukkal kapaszkodva függve is tudnak az ágakon maradni és a panda módjára fel tudják magukat az ágig tornázni.