1. Gorillák (Gorilla Is. Geoffr.)

FEJEZETEK

A gorilla neve az ókori karthágóiak idejéből ered, amikor Hanno nagy hajóhadával az ő „Periplus Hannois”-ára vállalkozott, hogy a nyugatafrikai partokon gyarmatokat alapítson. Ámde az általuk ott látott „vademberek”, amelyeket a tolmácsok gorillának neveztek, bizonyára nem azok voltak, sőt még nem is csimpánzok, hanem valószínűen páviánok. A gorilla mai neve tehát tulajdonképpen éppen olyan jogosulatlan, mint sok más állatnév. Gorgadas néven is emlegetik, amiből azután Zell Thomas arra következtetett, hogy a klasszikus ókor gorgoja tulajdonképpen gorilla volt. E föltevésre az ókori írásokban sokkal több bizonyítékot találunk, mintsem hinnők. Áll ez Zellnek arra a másik gondolatára is, hogy Polyphem gorillát jelent, noha e gondolat az első pillanatban nagyon is kalandosnak látszik. Gondoljunk csak arra, hogy a cyklop a görög szójelentés szerint nem egyszeműt, hanem kerekszeműt jelent, vagyis kerek szemnyílást, amely mellett a szemfehérjéből kevés látszik. Már pedig ez éppen a majmokra jellemző az emberrel szemben. A fölfedezések korában Battel angol világjáró és tengeri kalóz az első, aki 1590 körül a gorillát nemcsak ismerte, hanem Pongo néven a csimpánztól meg is különböztette. A gorilla szó talán a bennszülöttek: jina, n’jina, indjina, m’guyala szavaiból vezethető le, úgy mint a pongo a: n’pungu, m’punguból. 1847-ben azonban Savage angol misszionárius már pontosabb híradást küldött a minden más állatnál félelmesebb és a csimpánzt messze túlszárnyaló gorilláról. Erős csontlécekkel ellátott koponyájáról rajzokat is készített. E rajzok, valamint az ugyanezen évben Bristolból kapott két koponya alapján írta le azután Owen, a nagy anatómus, az állatot Troglodytes savagei néven. Ugyanabban az időben – valószínűleg Wilson amerikai misszionárius által – juthattak majmunkról adatok Amerikába is, ahol Troglodytes gorilla néven írták le. Majd 1856-ban a gorilla révén híressé vált Du Chaillu került Gabunba és ő a gorillára vonatkozó ismereteinket olyan temperamentummal és olyan fantáziával bővítette, hogy azok szinte már valótlanoknak kezdtek látszani. Ezért Reade Winwood Afrikába utazott, hogy Du Chaillu közlésének hitelességét ellenőrizze. A gyarmatosítás kiterjedése óta a gorillára és addig nem gyanított széleskörű elterjedésére vonatkozólag németektől kaptuk a legfontosabb híreket. Legalább is a berlini múzeumnak van a leggazdagabb koponya- és bőrgyűjteménye, amely a különböző gorillacsoportok tudományos leírásához komoly alapot szolgáltat.

A gorillát a csimpánztól – egész általánosan szólva – bizonyos testarányok és koponyajellegek különböztetik meg. A gorillának törzséhez viszonyítva hosszabb karja van ugyan, mint a csimpánznak, lába viszont rövidebb. Végtagjainak emberhasonlóságát még inkább fokozza a hosszú felkar, amely egyszersmind kevésbbé kifejezett kúszó életre vall. A gorillának a keze is a leghasonlóbb az emberéhez. A majmok között neki van a legszélesebb tenyere, a legrövidebb ujja és a legerősebb hüvelykje.

A gorilla keze a tenyér felőli oldaláról. Hartmann után.

A gorilla lába a talp felőli oldaláról. Hartmann után.

E mellett egész talpával lép a földre, nem csupán a külső szélével, mint a többi majom. Különösen jellemzi a gorillát a két nem roppant nagyságbeli különbözősége, ami itt még sokkal nagyobb mint az orángnál. Az öreg hím gorilla valósággal birkozóbajnokszerű izomszörny s koponyáján is szembetűnő nemi jellegek vannak. Az az óriás-gorilla, amelyet pl. Paschen 1900-ban Jaundeban elejtett s amely most a Rothschild-múzeumban, Tringben van, hozzávetőleges becslés szerint kétszázötven kilogrammot nyom s fejetetejétől a lábujjáig több mint két méter hosszú, pedig lábai meglehetősen rövidek. Képzelhetjük, hogy mekkora lehet akkor a törzse! Karöle, vagyis kiterjesztett karjainak a hossza pedig 2.80 méter. Még nagyobb, szinte mesés adatokat küldött E. Brussaux, a szerencsés gorillavadász, a középső Sanga folyása mellől francia Kongóból a „La Nature” című folyóiratnak: háromszázötven kilogramm testsúly, a jobb kar súlya külön 2 és fél kg, egész testhossz 2.30 méter, még az ülő hulla magassága is körülbelül egy álló bennszülöttével egyenlő, vállszélessége pedig 1.10 méter.

Gorilla Jaundából (Kamerun). Az elejtő H. Paschen felvétele után. A kitömött példány Rotschild tringi múzeumában látható. Körülbelül 250 kg. súlyú és 2 méternél magasabb volt.

Tényleg az öreg gorilla vállszélessége az emberéhez viszonyítva egyenesen szörnyűnek mondható, és a hatalmas vállak, az erőteljes, domború mellkas fogalmainkat meghaladó mértékben van izmokkal megrakva. Ilyen hatalmas izmok tartják a fejen a nehéz állkapcsot is. Ezek két oldalról mennek fel a koponyatetőre, ott a középvonalban összeérnek és Klaatschal szólva szinte összepréselik azt, úgyhogy a hatalmas izmok megkapaszkodására szolgáló csonttömeg hosszanti csonttarajjá lesz a koponyatetőn, sőt oldal felé a nyakszirtre is hosszú tövisnyulványok vannak. Ezért a rövid nyak a nyakszirttel és a háttal egyenes vonalat alkot s szinte úgy látszik, mintha a fej közvetlenül a törzsön ülne. Az izmok a koponya mellső részén a szemgödör feletti duzzanatokig nyúlnak, amelyek a gorillánál szintén igen erősen fejlettek. Az öreg hímnek természetesen hatalmas fogazata is van kiálló szemfogakkal. A nősténynél mindebből semmi sincs, az alig nagyobb, mint a csimpánz.

A gorilla hímjének koponyája elülről és arcélben. Hartmann után.

A részletekben különbözik a gorilla a csimpánztól, kicsi, – vagy legalább is kisebb és emberszerűbb – fülei által, amelyeken léc és ellenléc, szöglet és ellenszöglet, sőt kicsi, szabadon álló fülcimpa is van. További különbségek azután: a duzzadt, kifelé hajló körvonalú, tágnyílású orrlikak, a kevésbbé mozgatható és kevésbbé előrenyujtható ajkak, a csupasz mell és a három középső kéz- és lábujj között levő kötőhártya. A gorillának állítólag megvan az a képessége is, mint az embernek, hogy a homlok- és a fejbőrét mozgatni tudja. Amikor ugyanis leírják, hogyan támad a vadászra, gyakran említik előreeső üstökét is. Szőrözete a nyakon, vállakon, csipőkön gyengén hullámos, különben merev és meglehetősen hosszú, sőt bozontos. Az arc elülső részén fölfelé a szemöldökívekig, oldalt a járomívek közepéig, lefelé az állig, továbbá a fülön, a kezek és lábak oldalsó szélén, valamint a tenyéren és talpon nincsen szőr. Meglehetős szabályszerű sűrű szőrözet takarja azonban a test többi részét, a fej tetejét, nyakszirtet, vállakat, felső karokat, alsó karokat, combot és alszárt. Itt a szőrhossza néha tíz centiméter, vagy még annál is nagyobb. Legritkább a szőrözet a mellen s a hason. Öreg állatoknál a hát közepén és alsó részén rendesen lekopott. Iránya elülről és felülről hátrafelé és lefelé halad, az alkaron ellenben alulról felfelé. Szakáll is előfordul. A csupasz felületek mindenütt sötét palaszürkék, a szőrrel fedett részek pedig homályos-barna, cserzett bőrszínűek. A szőrözet színe ellenben nehezebben írható le. Kevés vörös és sok szürke által előidézett komor, sötétszürke az alapszín. A két színnek keveredése arányosabb a fej felső részén egészen rózsaszínűek. A háton inkább a szürke, a combok belső oldalán pedig inkább a barna szín jut érvényre. A faron ritka, piszkosfehér szőr van. A nőstények, főleg a fiatalabb példányok, sötétebb színűek és színük egyöntetűbb. Az egészen fiatal állatok igen sötétek, halványfeketék. Viszont minél öregebb lesz a gorilla, annál inkább előtűnik az egész testen a szürke szín.