A gorillák elterjedése és fajai

Nőstény gorilla (Puszi a breslaui állatkertből).

Hans Meyer gorillája (Naturhist. Staatsmuseum Wien). Dümler, Wien phot.

A közönséges gorilla (Gorilla Gorilla Wyman). Elliot "Review of Primates" című könyvéből.

Hegyi gorilla. (Gorilla beringei Mtsch.) A felfedező vadásznak, Beringe-nek felvétele.

A koponya és a fogazat alapján –, de a szín és szőrözetbeli jellegek alapján is – ma már egész csomó gorillaalakot különböztetünk meg. A gorillák sokkal jobban el vannak ugyan terjedve, mint korábban hitték, de mégsem annyira, mint a csimpánzok. Legalább is nyugatra nem; ott a Guineai-öböl vidékéről eddig nincsenek adataink. Nyugatibb és északibb elterjedésükről is csak annyi van, amennyit von Oertzen, Mansfeld és Diehl a Kros folyó vidékén Kamerun és Nigéria határán gyűjtöttek. Kelet felé, Afrika belseje felé azonban a gorilla is, éppúgy, mint a csimpánz, az egész északi Kongó-medencén keresztül a Nilus, Csádtó és Niger-vidék vízválasztójáig, valamint Német-Kelet-Afrika felé a Kiwu és Tanganyika tó vidékéig el van terjedve. Sőt éppen ott, a keleti határzónán, a Kiwu-tó vulkános vidékén különös hegyi gorillaalakot fedeztek fel. Ez az egyetlen, amelyet Elliot külön, önálló faj gyanánt elismer. Valamennyi többit a legjobb esetben talán alfajoknak tartja. Ilyet azonban Matschie már egész csomót állított fel, többnyire a koponyák és bőrök felfedezőjéről és gyűjtőjéről elnevezve. (G. diehli, jacobi, graueri, hansmeyeri, zenkeri.) Rothschild egyet Matschie-ról is elnevezett (G. matschiei.). A legrégibb idő óta ismert gorillafaj a tulajdonképpeni vagy gabun-gorilla. Ez a Gabun partjától befelé van elterjedve. Legrégibb tudományos neve: Gorilla gorilla Wyman (savagei, gina), és többnyire az általunk fent ismertetett faji jellegeket mutatja. E fajhoz tartozott a fiatal „Mpungu”, a berlini akvárium első híres gorillája, amelyet Falkenstein a Loango-expedícióból hozott magával. Bundája a leírások szerint sötét feketésszürke, egyes fehér szőrszálakkal keverve. A fent említett kameruni óriási gorilla, amelyet Paschen Jaundeban ejtett el, később Rotschild birtokába jutott, aki ennek alapján állította fel a Matschie-ról elnevezett Jaunde-gorillát. (G. matschiei Rothsch.) E gorilla legszembetűnőbb jellege fejének feltünően vörös színe volt. Néha gesztenyés vörösbarna szőrcsuklyát látunk az állat fején, ami azután alapul szolgált arra, hogy a francia Kongóból már 1862-ben egy vörösfejű gorillát: (G. castaneiceps Slack) írjanak le.

A legeltérőbb és éppen ezért általánosan önálló faj gyanánt elismert gorillaalak a hegyi gorilla: (G. beringei Mtsch.) Ez a Kiwu tótól közvetlenül északra fekvő vulkánok vidékén él. Ott a Kirungán, háromezer méter magasban ejtette el Von Beringe kapitány 1903-ban az első példányt s azt Hecknek küldötte el, aki viszont a berlini múzeumnak adta át. Később Grauernek, a kiváló gyüjtőutazónak sok fáradtsággal és kitartással sikerült a wabembe vadászok segítségével még további példányokhoz is jutnia. Ez a gorillaalak ugyan a koponya és a fogak jellegei tekintetében teljesen megegyezik az összes többi gorillákkal, mégis a hosszú, vastag s a combokon kissé fürtös szőrözet azt bizonyítja, hogy itt sajátos külön hegyi alakkal van dolgunk. Azonkívül szakálla is van. A nőstények és a fiatal példányok bundája fénylő fekete-színű. Az öreg hímeken a fejen lévő szőrök végükön vöröses színűek, a vállak és a karok feketék, a vállak alatt pedig sárgásfehér szalag vonul keresztbe a háton. Egyébként – mint az öreg gorillákon általában – szürkével kevert a szőrözet.