| 3. Ázsiai vadkutyák (Cuon Hodgs.) | TARTALOM | 5. Hiénakutyák (Lycaon Brook.) |
Az erdei kutyákat főként erősen visszafejlődött fogazatuk jellemzi. Winge szerint („E Museo Lundii”, 1895) felső utolsó zápfoguk rendesen hiányzik, és az utolsóelőtti is nagyon kicsiny; az alsó állkapocsból a harmadik zápfog egészen hiányzik, az utolsóelőtti pedig szintén nagyon kicsiny. Koponyájuk felülről nézve gömbölyű, lapos hátulsó részével, hosszú halántékcsonti befűződésével és gyengéd felső szemgödri nyujtványával feltűnően hasonlít a nyest koponyához.
Az erdei kutya (Speothos venaticus Lund)
Az erdei kutya, melyet némely szerző a nyestek közé sorol be, közepes nagyságú, zömök testű állat. Feje vaskos, arcorra rövid és széles; lábai rövidek, erősek, farka rövid. Meglehetősen hosszúszőrű bundája egészben véve barna. Teljes hossza, Mivart szerint, 79 cm, amiből 14 cm a farkára esik. Brazilia és Guyana őserdeiben él.
A ritka állat éjjeli életet él az ősrengeteg sűrűjében, azért életmódja majdnem teljesen ismeretlen. Kappler Surinamból kapott példányáról ezt írja: „Állítólag az ország belsejében él és csapatosan jár vadászni. Magam sohasem találkoztam vele, de hoztak nekem egy félig meglett példányt elevenen. 6 hüvelyk hosszú, rövidszőrű, farka nélkül 2 láb hosszú és 1 láb magas volt, színe sötét szürkésfekete, nyaka és feje sárgásbarna. Rendkívül vad volt, nem evett semmit, s amint az ember ketrecéhez közeledett, azonnal morgott és fogait vicsorgatta, azért megöltem.”
Az a példány, amelyet a londoni állatkertben ápoltak, egészen úgy viselkedett, mint valami játékoskedvű kölyökkutya.
| 3. Ázsiai vadkutyák (Cuon Hodgs.) | TARTALOM | 5. Hiénakutyák (Lycaon Brook.) |