2. Lajhármedvék (Melursus Meyer)

Az eddig tárgyalt medvéktől alakjára nézve is, lényét tekintve is feltűnően különbözik az ajakos medve (Melursus ursinus Shaw). Ismertetőjelei a rövid, tömzsi test, rövid végtagjai, hatalmas, sarlóalakú karmokkal fegyverzett lábujjai, meglehetős nagy lábakon, tömpe arcorra, messze előrenyujtható ajkakkal, továbbá bozontos szőre, mely tarkóján kétoldalt mélyre leomló sörényt alkot. Mindezek az ismertetőjelek oly sajátságos bélyeget ütöttek erre a fajra, hogy joggal tekinthető egy külön nem képviselőjének (Melursus Meyer); főként azért is, mert a két középső metszőfog hiánya miatt fogazatukban is elütnek a többi medvétől. Az ajakos medve érdekes külsejére már abból is következtethetünk, hogy medveforma lajhár (Bradypus ursinus) néven ismertették, sőt egyik munka „névtelen állatnak” mondja. Az ajakos medvét Európában a XVIII. század végén ismerték meg; élve a XIX. század elején került át. Ekkor tűnt ki, hogy igazi nagymedve.

Az ajakos medve (Melursus ursinus Shaw)

[Régi neve: labiatus.]

Ajakos medve (Melursus ursinus Shaw.).

Az ajakos medve hossza, 10–12 cm-es rövid farkával együtt 1.8 m lehet, marmagassága 85 cm-t érhet el. Súlya 145 kg-ig emelkedhet. Ezt az állatot alig lehet félreismerni. Széles és lapos homlokú feje hosszú, keskeny, hegyesen kinyúló, sajátságos alkatú, ormányszerű arcorrá nyúlik meg. Ugyanis az orrporcogó lapos és könnyen mozgatható lemezzé szélesedik, ide nyílnak a haránt tágult és keskeny választófal által elkülönített orrlyukak. Az orrlyukakat oldalt határoló orrcimpák nagymértékben mozgathatók; hosszú, erősen táguló ajkai még jobban mozgathatók. Ezek már rendes helyzetükben is messze az állkapocs elé érnek, adott körülményeknek megfelelően pedig annyira megnyujthatók, kitolhatók, összehajthatók és felhajthatók, hogy csaknem csövet alkotnak, mellyel azután majdnem azt teheti, mintha ormánya volna. Ennek a csőnek kialakításánál szerepe van a hosszú, keskeny és lapos, elől lecsapott nyelvnek is, úgyhogy az állat nemcsak különböző tárgyak megfogására képes, hanem valósággal magához tudja szívni a tárgyakat.

A fej többi részén látjuk rövid, tompa és felálló fülkagylóit és apró, majdnem a sertéséhez hasonló ferdén metszett szemeit. Magából az egész fejből kevés látható, mert még a rövid szőrrel fedett arcorr legnagyobb részét is elfedi a fejtető feltűnő hosszú és borzas szőrzete. Bundája még farkát is eltakarja és a test egyes részein hosszúszőrű, különösen a nyakon és a tarkón, ahol sűrű, göndör és borzas sörényt alkot. A hát közepén az össze-visszaálló szőrtől két daganatszerű szőrcsomó alakul ki, ezektől olyan az állat, mintha púpos volna. Ezáltal az ajakos medve egész első része felette formátlan, amit esetlen, nehézkes teste és rövid, vastag lábszárai még idomtalanabbá tesznek. Még lábai is különösek, rendkívül hosszú, éles és görbe karmai pedig oly sajátságosak, hogy valóban lajhárszerűek. Durva szőrzete fényes-fekete; arcorra szürke vagy piszkos-fehér; mellén patkóalakú fehér rajz van. Olykor a lábujjai is világosabb színűek. Karmai rendszerint fehéres szaruszínűek, talpai feketék. A fiatalok sörénye a fejen és a vállakon még nem teljesen kialakult, azért füleik aránytalanul nagyobbaknak tűnnek fel; karmaik színe is sötétebb, mint az öregeké. Gyakran előfordul, hogy a fiatalok arcorra még valamivel a szemeken túl is sárgás-barna, és hogy a mellen levő patkóalakú rajz sárgás-fehér.

Az ajakos medve hazája egész Elő-India, majdnem a Himalája lábától a déli csúcsáig és Ceylonig; kelet felé még Kathiawari-ban és néha Kutschben is előfordul, nyugat felé egészen Bengáliáig elterjedt. Szereti a dombos, dzsungeles vidékeket és bár sokat vadásszák, Indiának még ma is egyik leggyakoribb állata; vannak azonban vidékek, ahol már majdnem teljesen kiirtották. Sir Emerson Tennent szerint Ceylon északi és északkeleti partjain a dombos vidékek legsűrűbb erdeiben húzódik meg, csak nagyritkán látható magasabban fekvő helyeken, vagy nedves talajú, mélyebben fekvő vidéken. Karetschi vidéken, tartós szárazság után, egy alkalommal oly közönyössé vált, hogy az asszonyok kénytelenek voltak a folyóban való kedvelt fürdésüket és a mosást beszüntetni, mert nemcsak a szárazon, de a vízben is útjukba került a medve, – az utóbbi helyen akaratlanul, mert mikor ittak, beleestek a folyóba és ügyetlen testükkel nem tudtak kijönni. Medvénk a nap legmelegebb szakát természetes, vagy magaásta üregekben, főként a domboldalak sziklatömbje közt, vagy szakadékokban, néha egyszerűen a fűben, vagy a bozótban tölti. Sűrű bundája ellenére sem oly érzékeny a meleg iránt, mint ahogy beszélték róla, mert megfigyeltek már a déli napsütésben szabadon is kényelmesen alvó ajakos medvéket. Rendesen azonban mégis hűvös rejtekhelyen húzódik meg a nap meleg óráiban, különösen az esős évszakban, amikor a férgek nagyon kínozzák, és csak éjjel jön elő, de sokszor látható a reggeli és az esti órákban is. Általában egyesével, vagy párjával jár. Érzékei, a szaglástól eltekintve, nem finomak. Látása és hallása oly rossz, hogy könnyen lehet közelébe férkőzni. Blanford írja róla: „Rendesen gyors lépésben jár, meneküléskor esetlen vágtába kezd, de olyan gyámoltalanul, hogy mikor legnagyobb sietségben egyenes irányban fut, olyan, mintha folyton hajtanák és mintha állandóan bukfenceznék. A sziklákon igen jól mászik és nem ritkán azt is megteszi, mint a többi medve, hogyha megrémül, vagy ha rálőnek, hogy hanyatt-homlok gurul lefelé a meredeken”.

Az ajakos medve majdnem egyedül növényi táplálékkal és apró gerinctelen állatokkal él és Tickell szerint csak ritkán eszik tojást, vagy apróbb madarakat. Az összes megfigyelők egybehangzó tudósítása szerint sohasem támadja meg a nagyobb állatokat, hogy azokat megegye; csak Sanderson és Mc Master említenek egy-egy esetet, mikor az ajakos medve dögre ment; egyszer lelőtt kisebb szarvast, egyszer pedig tigristől megölt ökröt kezdett ki. A fogságban nevelkedett fiatalok szívesen megeszik a húst nyersen is, főve is. Az ajakos medve fő tápláléka a gyökérfélék, mindennemű gyümölcs, nagyon szereti a movafa (Bossia latifolia) húsos virágát, sokra becsüli a mézet és a fiatalokat tartalmazó sejteket, valamint a hernyókat, lepkéket, csigákat és hangyákat. Táplálék megszerzésénél nagy segítségére vannak hosszú, görbe karmai. Ezekkel ássa ki a gyökereket, ezekkel bontja szét a hangyabolyokat. Még a termeszek szilárdabb építkezéseket is szétrombolja és alapos pusztítást visz véghez a bábok között. Ilyenkor nagy hasznát veszi annak a képességének, hogy a levegőt nagy erővel tudja beszívni és kibocsátani. „Ha termesz-építményre talál, – írja Tickell – addig kapar mancsaival, míg belsejét fel nem tárta. Azután erős fújással eltávolítja a port és a földtörmeléket s a benne lakókat oly erős szívással húzza fel szájába, hogy 200 m-re is elhallatszik. Éppen így szívja fel a földben meglehetős mélyen rejtőző álcákat is.” Gyümölcsfélékért, rovarokért a fákra mászik; ügyesen mozog ugyan az ágak között, de mászásra egészben véve nehézkes. Sanderson beszéli, hogy az ajakos medve egyes vidékeken felkeresi a vad datolya-ligeteket is, ahol pálmabort szokás csapolni. A 6–8 m magas törzseken felkúszik egészen a datolyafa sudaráig, ahol a nedv gyüjtésére szolgáló edények függnek, ezeket fél mancsával félrebillenti és tartalmukat kiszürcsöli. Ilyenkor állítólag alaposan be is szokott csípni. Tennent közlései szerint nagy károkat okoz az ajakos medve a méhkasok kifosztásával és az ültetvényekben való pusztításaival, nevezetesen a cukornádban.

Hivatalos kimutatások szerint Indiában 1878–86. években mindössze 957 embert öltek meg a medvék, amivel szemben 13.049 különféle fajú medvét ejtettek el. Sanderson írja: „Az ajakos medve fegyvertelen emberre nézve veszélyt jelenthet. Favágókkal, általában az erdőben és dzsungelekben kenyérkereset után járó emberekkel sokszor csúfosan elbánik. Az ajakos medve, mint a többi vadállat, akkor a legveszedelmesebb, mikor meglepetésszerűen kerül szembe az emberrel, mert ilyenkor rémületében és félelmében támad. De a megriadt medve ügyetlen rárontását nem szabad rosszindulattal okolni, mert békés természetű, ha nyugton hagyják, és gyakran még akkor sincsen viaskodó kedvében, ha megsebesítették, vagy jól megszorították.” Ehhez Blanford még hozzáteszi, hogy leginkább a nőstény szokott támadni, mikor fiait félti. Azt az általánosan elterjedt hiedelmet, hogy a medve hátsó lábaira ágaskodva támad, teljesen alaptalannak mondja a szerző; az sem igaz, hogy ellenfelét átöleli és így akarja összeroppantani. Igaz, hogy a meglepett medve néha ágaskodik, de csak azért, hogy jobban körültekinthessen s azután ismét leereszkedik. Aki menekülésének útját állja, azt, ha kell, feldönti és mancsaival rá is csap. Ha viaskodásra kerül a sor, akkor ellenfelét mancsaival lefogja és veszedelmesen összemarja.

Az ajakos medve nem alszik téli álmot. A párzás ideje általában június havára esik, de valószínűleg több hónapon át tart. A terhesség időtartamát 7 hónapra becsűlik. Fiatalokat októbertől februárig lehet találni; legtöbbet decemberben és januárban. Rendesen 2 fiat szül, Sanderson szerint ritkán 3-at is; a fiatalok szeme, Mc Master szerint, 18 napos korukban nyílik ki. 2–3 hónap mulva követik anyjukat s ma már egészen bizonyos, hogy az anya a hátán hordja fiait. Még akkor is így járnak-kelnek, mikor a bocsok már deli „legények” és ketten már el sem férnek az anya hátán; ilyenkor felváltva ülnek anyjukon, egyik lovagol, a másik mellette fut. Elliot elbeszéli, hogy egy erősen üldözött anyamedve 3 angol mérföldön át cipelte két fiát, míg elejtették. Sanderson szerint felette érdekes látvány az, mikor a kényelmesen lovagló bocsok az étkezés helyén leszállnak és mikor veszélyt sejtve, félelmükben nagy üggyel-bajjal megint a régi helyükre iparkodnak. „Az ajakos medvék – mondja Sanderson – rendkívül ragaszkodó állatok és ha fiatalon fogják el őket, teljesen megszelidíthetők. Kifejezésteljes és nevetést keltő viselkedésük mindig mulattató. Bár szívós az életük, mégis igen kényesek; a meglőtt medve irtóztató jajgatásba kezd s meg nem sebzett társai vele együtt ordítanak. A megsebzett medve társainak ront és általános verekedés és marakodás kezdődik, amit társainak jóságos, de nem megfelelő időben jelentkező segítő szándéka idéz elő.”

Az ajakos medvét különfélekép vadásszák. Cserkészve járnak utána, mikor reggel a harmatos füvön és a bozótban világosan kivehetők a nyomai; leshelyen várják meg, míg éjjeli kóborlásaiból visszatér; végül rendszeresen hajtják a dzsungel ama részeiben, ahol jelenlétét sejtik, s mikor kitör, lelövik. Vannak vadászok, akik kutyafalkával hajszolják fel és vadászkéssel ejtik el. Elefántokkal nem vadásznak rá, mert az elefántok legtöbbször csodálatos módon megriadnak a medvétől. Még az olyan elefánt is eszeveszetten fut az otromba fekete mackó elől, amely a tigris támadásainak is helytáll.

A fogságban élő ajakos medvét Európában is, Indiában is többen megfigyelték. Hazájában a bűvészek és a medvetáncoltatók használják ki tanulékonyságát. Mindenféle mutatványra megtanítják. Ezek az emberek úgy járnak vele faluról-falura, mint valamikor a mi medvetáncoltatóink; így szerzik meg szűkös élelmüket. Indiában állítólag 40 évet töltött egy ajakos medve fogságban. Tejjel, kenyérrel, gyümölccsel és hússal etetik, legjobban szereti a kenyeret és a gyümölcsöt. Összekuporodik, mint az alvó kutya és hempereg, ugrándozik, bukfencezik, ha valami falatot kap és arcát furcsán fintorgatja. Általában jóindulatú, szíves és egyenes állat. Harapással sohasem fenyegetőzik, s aki megbarátkozott vele, avval szemben teljesen megbízható. Fajtestvéreihez jobban ragaszkodik, mint bármely más medve. A londoni állatkert két ajakos medvéje a leggyengédebben szokott összeölelkezni, miközben egymás mancsát nyalták. Ha nagyon jó hangulatban vannak, dörmögésszerű hangot adnak, de ha felingerlik őket, érdes, rikácsoló hangon adnak kifejezést haragjuknak.

A szerző gyakran látott ajakos medvéket állatseregletekben és állatkertekben. A fogságban rendesen hason feküsznek, mint a kutya, és órákhosszat mancsaik nyaldosásával szórakoznak. A ketrecükön kívül lefolyó eseményekkel szemben teljesen közömbösen viselkednek. Általában jóindulatú állatok, de ostobák. A feléjük nyujtott falat után csőnyílásszerűen összecsucsorított ajakkal nyúlnak és majdnem úgy fogják meg, mint a kérődzők. Hangjuk inkább ellenszenves nyöszörgés, mint dörmögés.