4. Ecsetfarkú pelék (Graphiurus F. Cuv.)

Afrikának a Szaharától délre eső része a hazája az ecsetfarkú peléknek. Ezek a mi peléinktől abban térnek el, hogy aránylag rövidebb farkuk egész hosszában egyenletesen szőrös, csak a végén van rajta egy kis bojt. Jellemzőek rá kisebb zápfogai is, melyeknek a lapja a zománcredők elhasználódása következtében csészealakúan bemélyed.

Az egérpele (Graphiurus murinus Desm.)

Az egérpele hazája Német-Kelet-Afrika és Dél-Afrika. Színezete olyan, mint a mi peléinké általánosságban: felül szürke, alul fehéres. Szemét rendesen sötét gyűrű veszi körül; farkát sűrű szőrözet fedi, lapított, gyakran inkább barnába játszó hegye néha fehér. Farka mintegy 10 cm hosszú, törzsének és fejének együttes hossza ennél valamivel nagyobb.

Életmódjáról Matschie az irodalomból a következő adatokat állította össze: „Egy fészekben november hónapban hímet, nőstényt és négy kölyket fogtam. A fészek gömbölyű s mintegy 13 cm átmérőjű volt. 1 1/2 m magasan volt elhelyezve egy bokorban s fűszálakból, valamint banánlevelek csíkjaiból épült fel. Belseje finom fűvel volt kibélelve.” (Abbott.)

„Az állat leggyakrabban található a szarvasmarhák karámjait körülvevő Euphorbia-bozótokban. Rejtekhelyeiül a vén törzsek belsejében lévő oduk szolgálnak. Szaporaságának igen tekintélyesnek kell lennie, mert a nőstény szeptemberben 4 kölykével együtt található, és föltehető róla, hogy rokonaihoz hasonlatosan évenként legalább is kétszer kölykezik. A kölykök selyemszürkék, rozsdasárgás árnyalatúak, hasuk felé világosabbakká válnak, hasuk tiszta fehér. Csupasz lábai rózsaszínűek. Feje törzséhez képest meglehetősen nagy, farka sűrűn szőrös.” (Emin.)

Arról már Cuvier megemlékezett, hogy egy Párizsban fogságban tartott egérpele téli álmot tartott éppen úgy, mint az európai pelék. Hogy a szabadban és hazájában is tart-e ilyen pihenőt, azt még nem lehetett megállapítani.

A törpepele (Graphiurus nanus Winton)

Hazája Dél-Afrika; teste még a 8 cm-nyi hosszúságot sem igen éri el. Életmódjáról annyit tudunk, amennyit egy gyüjtő, Marshall G. A. K. jegyzett fel róla egyik Sclaterhez írt levelében: „Az állatnak az a különös szokása, hogy nagy pókok (Stegodyphus) fészkét rendezi be lakásának. Hogy ez állandó szokása-e, nem tudom megmondani, de az bizonyos, hogy három alkalommal ilyen helyen fogtam, három-négy alkalommal pedig olyan pókfészkekre akadtam, melyeket nyilvánvalóan a törpe pele használt. A pókfészkek berendezése nagyon változó, egyszer csak akkora, mint valami kicsiny tyúktojás s csak egyetlen kamrából áll, máskor ellenben emberfej nagyságú, sűrű fonású szövedék alkotja, mely több kamrát és folyosót rejt magában. A kamrák egyikét a pele a megfelelő nagyságúra tágítja ki s azt lágy füvekkel, különféle növények pelyhes magvaival s egy-két madártollal jó puhára kibéleli. Ha egyetlen esetből ítélnem szabad, mikor is az anyát kölykeivel együtt ilyen fészekben találtam, azt kell hinnem, hogy nemcsak régi, elhagyott pókfészkeket száll meg, hanem a lakottból is kiűzi esetleg a pókot; mert a fészekre éppen a kikergetett pókok tettek figyelmessé. Körülbelül 200-at találtam belőlük egy kis bozóton, amint szemmelláthatóan nagyon felizgatott állapotban éppen új fészek készítésén szorgoskodtak.”