2. Pikkelyesfarkú pelék (Zenkerella Mtsch.)

Bár repülőbőre, vitorlája nincs, farktöve alatt megvan a jellemző szarúlemez-borítás, amely helyét a rágcsálók rendszerében kijelöli. A nem tudományos nevét Zenker gyüjtőneve után kapta.

A pikkelyesfarkú pele (Zenkerella insignis Mtsch.)

A pikkelyesfarkú pele a repülő pelétől a repülőbőr (vitorla) hiányán kívül abban is különbözik, hogy farkának szőrözete egyenletesebben bozontos, és ebben alig tér el a pikkelyesfarkú mókusoktól. Ezzel szemben azonban sajátságos, „fekete sörtékből álló gallért visel a lábízület körül”, „keskeny szalagban álló, fémszerűen csillogó, lándzsaalakú sörtékből, amely a lábszár sűrű szőrözetét a hozzásímuló és selymesen csillogó szőrrel borított lábak felé lezárja.” Az állat színe nem feltűnő, „felül egérszürke, alul tiszta szürke”; termete jelentősebb, „valamivel nagyobbra nő, mint a rendes pele. Életéről éppoly keveset tudunk, mint a repülő pelékéről.

A pikkelyesfarkú mókusok családjához tágabb értelemben még több kihalt alcsalád tartozik, amelyek a régi Harmadkorban a rágcsálók fejlődéstörténetének kezdetéhez vezetnek vissza. Ezek a Pseudosciurinae, Trechomyinae és Theridomyinae alcsaládok, a Pseudosciurus, Sciuroides, Dipoides és egyéb nemekkel; mindnyájan Németország, Svájc és Franciaország, sőt Magyarország Oligocén és Miocén rétegeiből kerültek elő, de szűkebb értelemben mégis legközelebbi rokonai az élő, tisztán afrikai pikkelyesfarkú mókusoknak. A rágcsálóknál is az az eset tehát, hogy a ma élő, határozottan tropikus állatformáknak a Harmadkorban Közép-Európában éltek rokonaik! Az egészben véve inkább régi család azonban egyúttal oly eredetibb, átmeneti jellemvonásokkal is ellátott, amely a rágcsálók két nagy öreg családja, a sül-alakúak és a mókus-alakúak (Hystricomorpha és Sciuromorpha) között állítja helyre a kapcsolatot. Egyébként a rágcsálók törzsfajáról kevés közérthetőt lehet elmondani. Az Eocénben már ott éltek az ősrágcsálók (alrend: Protoglires, az óvilágból való Plesiadapis, és az újvilágból származó Mixodectes nemekkel); ma már az északamerikai Wyoming Eocén rétegéből felszínre került hasonló fogazattal bíró Tillodontia-t sem tartják őslakójuknak, hanem számukra egy külön emlős-rendet alapítottak, amely a patások, rágcsálók és ragadozók sajátosságait egyesíti. Itt említjük meg a rágcsáló különleges fejlődési fészkét, Dél-Amerikát; ahonnan a sül-alakúaknak elterjedt, még mindig tartó virágzása kiindult, holott ezek földünk többi részén egyébként már csak gyéren vannak képviselve.