1. Nagy hangyászok (Myrmecophaga L.)

A nagy hangyászmedve (Myrmecophaga tridactyla L.)

[Más neve: jubata.]

Sörényes hangyász

Nagy hangyászmedve (Myrmecophaga tridactyla L.).

Nemcsak a nem, hanem a családnak is legnagyobb faja a nagy hangyászmedve, vagy sörényes hangyász. Paraguayban yurumi, Szurinamban tamanoa a neve. Bundája sűrű, merev, durva tapintású serteszőrökből áll. Fején rövid a szőr, de a tarkón és a gerinc mentén egyre hosszabbodik, 24 cm hosszú sörényt alkot; a fark szőre 40 cm; a test többi részén és a végtagokon 8–11 cm hosszú a szőr. A szőrszálak felkunkorodott hegyükkel részint a testhez símulnak, vagy oldalt lecsüngenek; csak a fején állnak merőlegesen felfelé. A farkbojt szőre két oldalt összenyomott és kissé csavarodott. Csak az orr hegye, az ajkak, a szemhéjak és a talpak csupaszok. A bunda színe igen változatos. A fejen hamuszürke feketével keverve, mert a szőrszálak feketén és hamuszürkén felváltva gyűrűzöttek. Majdnem ugyanilyen színű a tarkó, a hát s részben a törzs oldalai, az első lábszárak és a fark. Torka, nyaka, szegye, hasa, hátsó lábai és a fark alsó fele feketésbarnák. Fejétől és szegyétől 13–15 cm szélességben kiinduló, hegyben végződő sáv húzódik ferdén a háton a keresztcsontig. A sáv fekete és szélein keskeny, fehéres csík szegi be. Az alsókar végét fekete szalag fedi; a mellső lábak ujjai, valamint a test csupasz részei szintén feketék. Fiatalabb korban általában világosabb színű, mint később és a szőrök gyűrűzöttsége sincs még meg. A kifejlett állat 1.3 m hosszú, a fark hossza szőrök nélkül 68 cm, szőrökkel együtt legalább 95 cm. Így az állat egész hossza 2.3 m körül van, de ennél nagyobb hímpéldányok is vannak. Testsúlya Koppler szerint 40 kg.

A sörényes hangyász olyan sajátságos emlős, amilyet csak a legcsapongóbb képzelet állíthat maga elé. És minden sajátságot megindokol az állat életmódja. Legfeltűnőbb sajátsága a csővé alakult fej, melynek kis szájnyílásán át mint valami féreg nyúlik ki a hengeres, vékony és hosszú nyelv. Az agytok helyét csak az apró bárgyú szemek és a kis kerek fülkagylók árulják el. Nyaka és törzse között nincs határvonal, a törzs is kétoldalt összenyomottnak látszik. Vékony csőszerű fejével élénk ellentétben van hatalmas, hosszú és széles lobogó farka, mely érdes, bozontos, helyenként 40 cm és még hosszabb szőrzetével a legcsinosabb alakú fark az emlősök birodalmában! Első pillantásra a fark ragadja meg a szemlélő figyelmét, de ha közelebbről nézzük az állatot, talán legjobban az a mód köti le érdeklődésünket, ahogyan a sörényes hangyász izmos mellső végtagjaira lép; ahogyan középső ujja hatalmas karmának kímélése végett befelé fordítja lábait. Hogy melyik izületét hajlítja be, azt nem lehet egykönnyen eldönteni. Semmiesetre sem mondhatjuk – mint általában szokás –, hogy a sörényes hangyász tenyerének külső szélére lép. Erre csak támaszkodik, mikor az ember szemeláttára másik oldalára fordul, hogy ellenfele felé fordított mancsát esetleg ütésre tarthassa készen. Mikor a sörényes hangyász valóban szilárdan áll függőlegesen tartott mellső végtagjain, akkor a harmadik ujj karomizülete hajlik be és ehhez alkalmazkodik a többi ujj. Az egyes ujjaknak és ízeknek hossz- és erőviszonyai is erre a felfogásra vezetnek.

A sörényes hangyász Paraguayban nem gyakori. Az ország északi vidékén tartózkodik, emberektől kevéssé lakott s alig látogatott vidékeken. Nincs sem állandó tanyája, sem rendes tartózkodási helye. Nappal a síkságokon kóborol s ott alszik, ahol az éj éri. Alvásra a magas fűbe, vagy bokros helyre vonul. Rendesen egyedül jár, csak a nőstényt lehet fiával együtt látni. Lassú lépésben jár; ha üldözik esetlen vágtába kezd, de nehezen jut előre, úgyhogy az ember lépésben is utóléri. Egyedül termeszekkel, hangyákkal és ezek lárváival él. Hogy ezeket megszerezze, mellső lábának hatalmas karmaival feltépi a termeszek és hangyák építményeit, azután hosszú nyelvét a támadt nyílás felé ezrével özönlő rovarok közé dugja, majd ismét visszahúzza. Ezt addig ismétli, míg jól nem lakott, vagy amíg nem jelentkezik több hangya és termesz.

A párzás idejét és a vemhesség időtartamát szabadon élő példányoknál nem tudták megfigyelni. Rengger szerint a nőstény tavasszal egy fiat szül s ezt egy ideig a hátán magával cipeli. A fiatal néhány hónapig él anyja emlőin, de akkor sem hagyja el anyját, mikor már hangyákat eszik, csak ha az anyja ismét vemhes. Legfejlettebb érzéke a szaglás, utána jön a hallás. A látás valószínűleg nagyon gyenge. Egyetlen hangja, mikor ingerült, valami mormogás. Csendes, békés állat, sem az embert, sem más emlőst nem bánt, hacsak fel nem ingerlik. Nyilt terepen nagy távolságon is üldözhető, a nélkül, hogy ellenállást tanusítana. De ha bántalmazzák, akkor – mint Mara is említi – hátsó lábaira áll, karjait kiterjeszti, hogy ellenfelét karmai közé kaphassa.

A sörényes hangyász húsát és bőrét csak az indiánok használják fel. Vannak Paraguayban földmívelők, kik bőrét lepedőjük alá teszik, mert azt hiszik, hogy ez ágyékbajok ellen véd. Ritkán fordul elő, hogy a hangyászra vadásznak, pedig a fejére mért néhány botütés megöli. Egyébként is fontos, hogy az ember védje és kímélje ezeket az állatokat, mert pusztítják a hangyákat és termeszeket, melyek Paraguay egyes vidékein annyira elszaporodtak, hogy az ültetvények nem fejlődhetnek. Az emberen kívül a jaguár és a puma a hangyász egyedüli ellenségei.

A sörényes hangyász, bár földön élő állat, fiát magával hordja, mint a fákon élő állatok, különösen mint a vele rokon lajhárok. Természetes ösztönként kell tekinteni azt a jelenséget, hogy az újszülött nem is érinti a földet, hanem azonnal anyja hátára kapaszkodik. Ez az ösztön azzal magyarázható, hogy a sörényes hangyász ősei mászó állatok voltak – legközelebbi rokonai ma is másznak – és az ösztön fokozódását, hogy az újszülött azonnal anyján csüng, a kóborélettel magyarázhatjuk, mert az állatnak nincsen állandó tanyája, hol fiát elrejthetné.