2. Hosszúfülű denevérek (Plecotus E. Geoffr.)

Az ó- s az újvilágban egyaránt nagyon elterjedt hosszú fülű denevérek nemzetsége a legfontosabbak egyike. Füleik igen hosszúak, a fej s a törzs hosszánál nem sokkal rövidebbek; tövük a fej tetején összenőtt; a fül külső pereme azonban a szájzugnál végződik. Fülfedőjük igen nagy, széles késalakú. Lydekker azt tartja, hogy füleik túlságos fejlettsége s az orrukon látható gödrök révén, – amelyek az orrfüggelékek kezdő alakjai, – a hosszúfülű denevérek és rokonaik az igazi denevérek leginkább kikülönült, legmagosabb fejlettségű alakjai. Fülük óriási mérete minden valószínűség szerint az éjjeli életmóddal függ össze, s nyilván olyan célt szolgál, aminőt a patkós orrúak orrfüggelékei.

Szárnyaik rövidek és szélesek; ez az oka, hogy röpülésük csapkodó, s nem valami gyors. Farkuk körülbelül olyan hosszú, mint törzsük; sarkantyújukon nincsen bőrkaréj. Az állközti csont mindegyik ágában 2–2, alul pedig 6, szorosan egymás mellé sorakozó metszőfogat láthatunk. Szemfogaik erősen fejlettek; a felső sorokban mindkét oldalt 2 egyhegyű, s mögöttük 3 sokhegyű, az alsókban 3 egyhegyű és 3 sokhegyű zápfoguk van. Fogazatuk tehát 36 fogból áll.

A hosszúfülű denevér (Plecotus auritus L.)

Hosszúfülű denevér (Plecotus auritus L.).

Kiterjesztett szárnyainak hossza 26–28 cm, egész testének hossza pedig 9.4–9.9 cm, s ebből 4.8–5.2 cm esik a farokra. Fülének méretei valóban aránytalanul nagyok, mert hiszen hosszúságuk 3.3 cm, vagyis körülbelül annyi, amennyi a törzsé. Arca egészen az orrlyukak hátsó pereméig s a szemek környékéig hosszú szőrrel van borítva, fehéres pofaszakálla felső ajka pereme tájáig lóg. Bundája általában hosszú szőrű, és változó színű, fölül rendesen szürkésbarna, alul valamivel világosabb; a fiatal állatok világosabb színűek az öregeknél. Az egyes szőrszálak a tövükön feketések, hegyük felé világosabbak. Minden vitorlájuk vékony, gyöngéd és síma, némi ritkás szőrözet pedig csupán a törzs közelében látható rajtuk; színük világos szürkésbarna. Fülén 22–24 harántredő ötlik szembe. A fülfedő végefelé keskenyedő, kifelé hajló, s mint a fül maga is, rendkívül gyöngéd, hártyanemű. Nappali pihenőjük közben hosszú fülüket gondosan összeráncolják s oldalvást a repülő hártyák alá dugják, hogy valami baj ne érhesse. S minthogy ilyenkor a fülfedő kiáll, azt a látszatot kelti, mintha az állatnak csak rövid, keskeny füle volna. Amint már említettük is, a fül annyira aránytalanul nagy, hogy ehhez fogható egyetlen más emlősnél sem fordul elő. Sőt még azt is hangsúlyozzuk, hogy ha a denevér testének méreteihez a vitorlákat – akaratlanul is – hozzá nem számítanók, akkor tűnnék csak ki igazán, mily szörnyűségesen nagyok.

A hosszú fülű denevér szokásaira nézve túlnyomóan késő éjjeli állat. Mert ha olykor este is láthatjuk őt a törpe denevér társaságában legyekre vadászni, rendszerint mégis csak későn szokott vadászatra indulni, s ezt az egész éjszaka folyamán nem szakítja félbe. Már hangjával is elárulja magát, mert ha csak egyszer hallottuk is, minden rokonától meg tudjuk különböztetni. Ám ezt a hangot a legsötétebb éjszaka minden órájában hallhatjuk, akár künn a mezőn vagy az erdőben, akár pedig városokban kísérjük figyelemmel. Hangja ugyanis éles és átható, ha nem is erős.

Hazánkban némely alkalmas helyen nagyobb számban csoportosul; így az aldunai Jeselnica templom padlásán egész rajra akadtak.

A hosszúfülű denevér hasznos voltát semmi esetre sem tagadhatjuk, annál is kevésbbé, mert ez a faj gyakori, működése tehát számottevő.

Mint a legtöbb denevérnek, ennek a fajnak is sok fajta kínzó élősdije van; ezeken kívül nyest, görény, egyes nappali ragadozó madarak, továbbá baglyok, s olykor még macskák is üldözik. A menyét-féléknek napközben esik áldozatul, míg a baglyok éjjel, minden különösebb nehézség nélkül fogdossák el őket.

A hosszúfülű denevér minden rokonánál jobban bírja a fogságot; gondos ápolással hónapokig, sőt több éven át is eltartható. Ennek a tulajdonságának köszönheti, hogy mindenfajta kísérletre őt használják föl.