5. Csíkos erszényes taguánok (Dactylopsila Gray)

Ebbe a nemzetségbe tartozó formák tulajdonképpen közbülső helyet foglalnak el a valódi repülőerszényesek és falangerek és az oposszumok között, mely utóbbiaknak nincsen elővitorlájuk. Ugyanis ez a repülőhártyájuk sokkal tökéletesebben fejlett, mint a valósi Petaurus-oké.

A csíkos falanger (Dactylopsila Trivirgata Gray)

Feltűnő sajátsága a lábujjak aránytalan hossza, mind az elülső, mind a hátsó lábon. Elől az ujjaknak sajátságos hosszanti arányával találkozunk: a negyedik leghosszabb, aztán következik sorban: a harmadik, az ötödik, a második és első. De a negyedik és ötödik ujj a hátsó lábon is szokatlanul hosszú.

A csíkos falanger legjellemzőbb mustrázati sajátossága a három hosszanti csík a hát közepén vonul végig. Középsője fekete, egy-egy oldalsó csík pedig fehér. Az előbbi a homlokon végződik, a két fehér csík ugyanitt egyesül és a szemek között erősen kiszélesedve fut le az orr hátán. Azonkívül még két oldalsávja van, mely az orrtól jobbra-balra egyre jobban kiszélesedve, a szemet, a fület is borítja, a vállig ér, ettől kezdve azonban a fehér szőrözeten már nem oly élesen, inkább homályosan folytatódik, eléri a hátsó láb külső részeit és a farkon is végigvonul. Farka különben hengeres, alul csupasz, tövén fekete, a végefelé fehér. Mindenütt szőrös, különösen eleinte, később szőrei két sorba rendeződnek.

A csíkos falanger 1907-ben került legelőször a londoni állatkertbe, mégpedig Goodfellow, a kiváló újguineai kutató révén, miután, Wallace ennek az állatnak első bőrét Gray-nek elküldte.