Karmazsinpirók (Carpodacus Kaup.)

Karmazsin pirók (Carpodacus erythrinus Pall.). - Hosszúfarkú pirók (Uragus sibiricus Pall.).

Ez a nemzetség nagy területen van elterjedve és sok fajt foglal magában. Csőrük rövidebb, mint a fej, vastag és kúpos; a felső káva orma hajlott, vagy majdnem egyenes. A szárny aránylag hosszú; az első három szabadon álló evező a leghosszabb; a farok vagy egyenesen vágott, vagy kimetszett. A tollazat nem éppen dús, se nem puha. A hím színezete mindig többé-kevésbbé vörös vagy piros, míg a tojóé szürke vagy barna és legtöbbször szárfoltok is vannak rajta. A nemhez tartozó fajok Kelet-Európától kezdve Ázsia, továbbá Észak-Amerika mérsékelt övében fordulnak elő; Amerikában elterjedésük déli határa Mexikó. Sharpe „Handlist”-jében, melyben benne van a Hartert és mások által külön nemzetségnek el nem fogadott „Propasser” is, 40 fajt és alfajt említ.

A karmazsin pirók (Carpodacus erythrinus Pall.)

Színezete túlnyomóan kárminpiros; nyakának hátsó része és háta barnásszürke, sötétebb, kármin árnyalatú foltokkal borítva. Hasa, combjai és alsó farkfedői szennyesfehérek. Sötétbarna evezőtollainak külső keskeny szegélye rozsdás sárgásfehér; a válltollakon barnás szegély és kárminpiros lehellet van. Kormánytollai szürkebarnák, valamivel világosabb szegéllyel; a felső farkfedők szegése kárminpiros. A tojó tollazatán a kárminpiros helyett fakó szürkebarna az uralkodó szín, sötétebb hosszanti szárfoltozással. Szeme barna, csőre világos, lába sötét szaruszínű.

A tipikus faj Európának csak a keleti felében fordul elő, különösen Galíciában, Lengyelországban, Kelet-Poroszország északi részén, a Keleti-tengert övező országokban, Oroszország középső és déli részén, egész a Volga alsó folyásáig. Szibériában a Lena folyóig terjed, míg Kelet-Szibériában és Közép-Ázsiában, úgy látszik, alfajok helyettesítik. Költöző madár, mely hazájából délibb vidékeket keres föl telelés céljából és pedig Kínán keresztül Indiába, Turkesztánon át Perzsiába megy. Néha Közép-Európába is eljut, aránylag nem is olyan nagyon ritkán. Éneke rendkívül vonzó, változatos és kellemesen csengő, s bár emlékeztet a tengelic, kenderike meg a kanári csattogó énekére, de mégis annyira sajátszerű, hogy egyetlen más pinty-féle énekével se lehet összetéveszteni. Éppen olyan tartalmas, mint jó hangzású, éppen olyan lágy, mint bájos. Egyáltalában a pinty-félék közül a legjobb énekesek egyike. Kamcsatkában az oroszok a következő szellemes értelmezést adják a hangjának: „Csevicsa videl” vagyis „csevicsát láttam”. A „csevics” azonban nem más, mint az ottani legnagyobb lazacfaj, melyet az összes halak közül a legtöbbre becsülnek s ez az ottani lakosság legfőbb tápláléka is. Ez a hal körülbelül ugyanabban az időben érkezik Kamcsatkába, mint a karmazsin pirók, vagyis amikor az tavasszal először megszólal. Ezért a nép úgy értelmezi az énekét, mintha jelezni akarná a lazacfogás idejét. Így ez a madár ott nemcsak a tavasz hírnöke, hanem egyúttal – minthogy ott a nép főleg hallal él – az istenáldás, az aratás bejelentője is.

A karmazsin pirók igen kedves kalitkamadár, csak az a kár, hogy gyönyörű színezetét a fogságban igen hamar elveszíti. Állítólag már akkor is elveszíti a tollazat a fényét, tüzét, ha az ember a kezével érinti; a vedlés után pedig egész egyszerű, semmitmondó színű ruhát ölt magára. Bár ritkán több évig is eltartható, a fogságot általában nem bírja jól.

A karmazsin pirók hazánk legritkább madarai közé tartozik. Tulajdonképpen téli vendég volna s ennek dacára két vagy három ízben fészkelt is nálunk, Petényi klasszikus értekezése „A pirókokról” stb., amely az Új Magyar Múzeum I. kötetében jelent meg, úgy az első jelentkezésről, mint az első fészkelésről is pontosan hírt ad, amely teljes hitelt érdemel, mert nemcsak az elejtett madarak, de a fészkelő madarak tojásai is a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe jutottak.

Az első karmazsin pirókokat 1846 május 26-án észlelték a gömörmegyei Tiszolcon. Két öreg hímet ezekből máig is megtalálunk a Nemzeti Múzeumban. Ugyanitt később költöttek is s a Petényi által gyűjtött vagy adományozott tojások Frivaldszky J. Aves Hungariae című 1891-ben megjelent műve szerint akkoriban még ott voltak a Nemzeti Múzeum tojásgyűjteményében. A következő évben,1847-ben a szepesmegyei Ujlesznán fészkeltek Petényi szerint. Tojások ugyan innen nem kerültek a Nemzeti Múzeumba, de egy június 16-án lőtt fiatal hím kitömve máig is megvan a Nemzeti Múzeumban. Frivaldszky Imre szerint Sáros megyében is költött; de közelebbi adatokat nem említ, se a madarakat, se a tojásait a Nemzeti Múzeumba nem adta, így ezt az adatot figyelembe nem vehetjük. Az 1846. és 1847. évi megjelenés után újra csak az 1870-es években mutatkozott Árva megyében. Rowland W. árvavárallyai uradalmi erdésznek 1878-ban megjelent közleménye szerint három év alatt két példányt észleltek. Kocyán Antal 1880-ban Árva megyében lőtt példányt adott a Nemzeti Múzeum gyűjteményének.

Ezeken kívül gróf Lázár K. szerint előfordult Gyergyótölgyesen és Cserni szerint 1868-ban Gyulafehérvár környékén. Ezeket az adatokat ma már ellenőrizni nem tudjuk.

Hosszú szünet után, amikor már azt lehetett volna hinni, hogy a karmazsin pirók, akár a nagy pirók véglegesen eltűnt Magyarország madárvilágából, váratlanul két helyen is megjelentek. 1924 március 9-én Horn J. látott 5 darabból álló társaságot Bábolnán, tehát a Dunántúlon, ahol mindaddig nem fordultak elő. 1925 okt. 11-én pedig Mauks Vilmos hallotta az énekét a szepesmegyei Leibicen.

Csonka-Magyarországon egyetlen előfordulását a dunántúli bábolnai megfigyelés bizonyítaná, sajnos, nincs bizonyító példányunk az előfordulásról.

A rózsás pirók (Carpodacus roseus Pall.)

Leírását Brehm nem közli, így dr. Madarász munkája alapján adjuk. „A vén hím fölül rózsaszínű, hátán sötétbarna hosszsávokkal, deréktájon legélénkebb, sávozás nélkül; alul tiszta fehér, hasa közepét és farkfedőit kivéve, szintén rózsaszínű, sötétbarna hosszsávokkal; szárnya és farka sötétbarna, rózsaszínű árnyalattal bevont szegéllyel; a másodrendű evezőknek megfelelő fedőtollai és a középfedők végei hasonló színűek s a szárnyon két keskeny szalagot alkotnak; a felső káva barna, az alsó világosabb; lába vörösesszürke, szeme barna. Hossza kb. 15, szárnya 8.7, farka 7, csőre 1.1, csűdje 1.9 cm. A vén tojó egészben világosbarna, gyengéd rózsás árnyalattal és sötétbarna hosszsávokkal; deréktáján élénkebb rózsaszínű, egyebekben hasonlít a hímre. Földrajzi elterjedése: Kelet-Szibéria, Kína és Japán.” Hartert szerint előfordul a Jennisszej-folyótól, mint nyugati határtól kezdve Szachalin-szigetig s télen át levonul Mongóliába, Kóreába, Kína középső és Japán északi részébe. Oroszországban eddig nem fordult elő s úgy az Ausztriában, mint a Helgolandon állítólag előfordult példány a karmazsin pirók-fajhoz tartozik.

Az elmondottak alapján kiderül, hogy a rózsás pirók a magyar faunának talán legnevezetesebb tagja, mert Európában egyedül csak itt fordult elő és pedig 1850 december 4-én Budapesten, az Isten-hegyen egy tojó egyéb pirókok társaságában, mely Petényi révén a Magyar Nemzeti Múzeumba került s máig is annak egyik legértékesebb darabja.

Petényi erről a rendkívül érdekes leletről két értekezésben számolt be az akkori tudományos világnak; az egyik a Magyar Tud. Akad. Értesítőjében jelent meg a pirókról általában, különösen egy a budai Isten-hegyen fogott rózsás pirókról”, a másik pedig az Uj Magyar Múzeum 1850. évi I. kötetében „A pirókról, különösen egy eddig leíratlan jérce rózsapirókról”. Azért közöljük ezt ily részletesen, mert ezek az értekezések a magyar madártan rendkívül értékes adalékait őrökítik meg a jövő kutatás számára.