Rikács (Eulabes Cuv.)

Dél-Ázsiában és szigetein honos madárnemzetség; egyik neve beo (Gracula); ismertető jelei: tömzsi test; közel fej hosszúságú, vastag, magas ormán erősen ívelt csőr, melynél az alsó káva keresztmetszete négyszögletes, a felsőé félköralakú; erős és meglehetős rövid láb, lekerekített szárnyak, melyekben a negyedik evezőtoll a leghosszabb, rövid lekerekített farok, lágy, selyemfényű tollazat és csupasz, többé-kevésbbé kiterjedt bőrrészek és bőrlebenyek, melyek a fejet diszítik.

A mejnó (Eulabes religiosa L.)

Mejnó (Eulabes religiosa L.).

A rikácsok ősalakja a mejnó, meinate vagy kis beo. Tollazata egészen fekete, a tollak hegye azonban a fejen és nyakon sötét-ibolyás, egyebütt zöld ércfényű, az elsőrendű evezők töve fehér s ezáltal a szárnyon fehér sáv keletkezik. A szem mögött kezdődnek élénk sárga bőrlebenyei, amelyek a fül tájékon át húzódnak, ott megvastagodnak és keskeny peremmel a tarkóra ülnek. A szem alatt is van egy-egy csupasz folt, amely szintén sárga. A csőr narancssárga, a láb sárga, a szem sötétbarna.

A mejnó Dél-India és Ceylon hegyes vidékeit lakja.

A mejnó kizárólag különféle bogyókkal és gyümölcsökkel táplálkozik s ezért fölkeresi azokat a helyeket, ahol ilyeneket talál – nem nagy örömére a birtokosoknak. Eleven, fürge madár, amely viselkedésében leginkább a mi seregélyünkre emlékeztet. Éneke sokféle hangból áll, változatos és megnyerő, noha néha kellemetlen hangokat is tartalmaz. Idegen hangok utánzásában nagy művész, miért is gyakran megszelidítik és ha rendkívül tehetséges, akkor már Indiában is drágán megfizetik. Gazdáját nagyon hamar megszokja, az egész házban szabadon röpköd, sőt ki- s beröpül, élelmének legnagyobb részét maga keresi, a háziállatokkal megbarátkozik, s vidám természetével, tanulékonyságával és utánzóképességével mindenkit elragadtat. Nemcsak az emberi hangokat utánozza híven, hanem a legjobban beszélő papagályhoz hasonlóan egész sorokat elsajátít, nótákat elfütyülget, sőt el is énekel.