Aedituus

Minden templomnak vagy középületnek, sőt nagy sírnak is volt őre, rendszerint rabszolga vagy libertinus, ki azt kinyitotta, bezárta, tisztogatta, idegeneknek mutogatta (Plaut. Curc. 1, 3, 48. Cic. Verr. 4, 44; a 18. á. Drezdában levő domború mű után). Ez volt az aedituus vagy a nép nyelvén aeditumus, mely szót Cicero korában tévesen aedes és tueri összetételének tartották. Olyan templomokban, hol nem voltak külön papi szertartások, szükség volt gondozókra, kik az ide letett kincsekre vagy okiratokra vigyáztak. Ezeknek is aedituus volt a nevük, de már szabad emberek voltak, s az aedilis nevezte ki őket.