Eleusinia

ta Eleusinia, Demeternek és leányának Persephonének (Cora) két mystikus ünnepe, melyek közül a kisebbet magában Athenaeben, a nagyobbat Athenaetől körülbelül 15 km. távolságban Északnyugatra Eleusisban tartották, s az ünnepek ettől a községtől kapták nevüket. Ez a hely már a történetelőtti korszakban volt Demeter tiszteletének székhelye, s a mythus szerint maga az istennő alapította ezeket az ünnepeket leányának eltünése után (l. Demeter). De a két földi istennő tisztelete itt korán egybevegyült Dionysuséval, a termékenység istenének cultusával, kinek itt Iacchus volt a neve, s a kit Zeus meg Demeter (Persephone) fiának mondtak. Az eleusisi pap szolgálatoknak és szertartásoknak a hagyomány szerint a Thraciából eredő Eumolpus (l. e.) volt az alapítója, s innen magyarázható az a kapcsolat, mely az eleusisi mysteriumok és a thraciai eredetű orphikus tanok között fönállott, a mennyiben a thracniai-phrygiai istenségek (Rhea Cybele, Dionysus-Zagreus, Hecate, Demeter, Persephone, Iacchus) az eleusisi mysteriumokban is szerepelnek. Midőn Erechtheus, Athenae királya, Eleusist elfoglalta, Athenae is jogot nyert, hogy az ünnepeken résztvegyen, s a kisebbiket azóta tényleg Athenaeben tartották. Mindazonáltal Eleusis maradt a mystius szertartások főhelye, s a főbb papi hivatalokat eleusisi családok (Eumolpidák, Ceryxek) köréből kellett választani. A titokzatosság, mely az eleusisi mysteriumokat takarta, más városokat is arra bírt, hogy E. nevű ünnepeket alapítsanak maguk számára; de azért ezután is az eleusisi beavatásokat tartották a legszentebbeknek és leghatásosabbaknak. A mysteriumokban főleg Persephone elrablását Hades által, tehát az alvilágba szállását (caJodoV), és visszatérését anyjához, tehát a felvilágra való visszajövetelét (anodoV) ünnepelték, az előbbit a nagyobb E.-n őszszel, az aratás után, az utóbbit a kisebb E.-n tavaszszal, s ez vala tárgya a jelképes előadásoknak is. Ezeknek az volt a czéljuk, hogy Persephone történetének ábrázolásával a beavatottak lelkében fölkeltsék és megszilárdítsák a földi élet folytatásának, valamint a túlvilágban való rendszeres büntetésnek és jutalomnak hitét. A beavatás joga kezdetben valószínűleg attikai honossághoz fűződött; de később minden görög embert bevattak, s midőn Roma lett Görögország ura, rómaiak is jelentkeztek. Azonban barbárok, gyilkosok, bűnösök és rabszolgák ki valának zárva. A bevatásra jelentkezőt egy már beavatott athenaei polgár ajánlotta, s ezt először a kisebb E.-hoz bocsátották. Az ekként beavatottaknak mustai (mystae) volt a nevük; félév mulva korlátolt jogokkal résztvehettek a nagyobb E.-ban; de csak egy év mulva, a következő nagy E.-n avatták be őket végleg, s ekkor epoptai (epoptae = szemlélők) volt a nevük. – Az ünnepek felügyelete és rendezése az archon basileus hatáskörébe tartozott, kit ebben négy felügyelő (epimelhtai) támogatott. Kettőt a polgárok a maguk köréből választottak, egyet-egyet az eleusisi Eumolpida és Ceryx család. A szertartásokon szereplő főbb papi személyzet is e két családból került. A ierojanthV (hierophantes) Eumolpida volt, tiszte pedig a mystikus szekrények tárgyait a beavatottaknak felmutatni és a hagyományos hymnusok énekét vezetni. A ierochrux (hieroceryx) a másik családnak volt tagja; ő hirdette hagyományos szöveggel a hitet és előmondta az imát. A dadoucoV (daduchus = fáklyatartó) és az epibwmioV (epibomius = oltárfelügyelő) szintén előkelő papi rangban állottak. A Ceryx-család ősei a rege szerint Hermes (más változat szerint Eumolpus fia, Ceryx) és Cecrops leánya Pandrosus voltak. A dadoucoV hivatalát pedig előbb a Triptolemustól származó Callias- és Hipponicus-családok, később a Lycomidák egy tagja töltötte be. – A kisebb E.-ünnep ideje Anthesterion (febr.–mart.) havára esett,színhelye Athenaenek Agrae nevű külvárosa (en ’AgraiV, Plut. Demetr. 26), hol Demeternek és Corának temploma állott. A beavatásra jelentkezőket előbb itt fogadták be; a mystikus szertartásokról azonban nincs bővebb tudomásunk. A legenda szerint az ünnepet Heracles kivánságára alapították, kit idegen létére nem akartak a nagyobb E.-hoz bocsátani. – A nagyobb E.-t Boëdromion (sept.-oct) közepén tarották, még pedig valószínűleg kilencz napig. Az első napnak dlade mustai (= tengerre, beavatottak) volt a neve, s a többi 4 napon át is fürdéssel és tisztító szertartásokkal készültek a szent menetre, mely Boëdromion 20-án a néha 30 ezerre menő beavatottakat a «szent úton» Eleusisba vitte. A polgárok ünnepi ruhában, fejükön myrtuskoszorúval jelentek meg; elől vitték Iacchus szobrát, s róla nevezték a tömeget Iacchus-menetnek. A különben is négy órai út mentén sok időt töltöttek el, hogy a szent helyeken, részben tréfa és mulatozás között, áldozatokat mutathassanak be. Így késő este lett, mikor Eleusisba a beavatás templomához (telesthrion, musticoV, shcoV, megaron, anactoron) értek. E szép templomot Pericles építette Demeter régi temploma helyén, mely a perzsa háborúban leégett. A következő napokon különböző szertartásokat végeztek Eleusisban, a thriai síkon és egyéb szomszédos helyeken, melyeket az istennőkhöz fűződő hagyomány szentekké avatott; a legkiválóbb volt azonban az éjjeli előadás (ta drwmena), melyen Demeter búsongását ábrázolták leánya után, majd kitörő örömét, hogy viszontláthatta. Az érzet e hirtelen átmenetét egy italkeverék (cucewn) jelképezte; a hagyomány szerint ilyent ivott Demeter, mikor busongása közben az eleusisi Celeus házába tért. A kisebb mysteriumokba avatottaknak valószinűleg más szertartásaik voltak ugyanekkor. Mindezen éjjeli szertartások bizonyára sötétben kezdődtek, hogy az ünneplők lelkét aggodalmas érzés és várakozás töltse el; azután fénylő világosságban mutatta be a ierojanthV Demeter és Iacchus szekrényeinek tárgyait és magyarázta meg értelmüket; ezalatt részint maga, részint a kar dalokat adott elő zenekisérettel. Az egész ünnepet egy vízáldozat (plhmocoh) fejezte be, mikor is különös alakú edényekből Napkeletre és Nyugatra döntöttek vizet mystikus formulákkal. – A régi írók, így Sophocles (frag. 753 ed. Nauck), Plutarchus (de an. fr. 6, 2), nagy tisztelettel szólnak a mysteriumokról, mint a melyeknek nagy hatásuk volt az erkölcsökre, mert a halál után várható jutalom és büntetés hitét ápolták, vigasztalást nyújtottak az élet megpróbáltatásaiban és szenvedéseiben, s a túlvilági élet édes reményével töltötték el a hivők lelkét. Műveltek és műveletlenek egyaránt beavatottak akartak lenni; Athenae polgárai közül csak kevesen hanyagolták el a mysteriumokat, vagy viselkedtek irántuk tiszteletlenül, hogy titkaikat kifecsegték. A ki fiatalon nem volt beavatva, vénségében jelentkezett, mert a néphit szerint a beavatás adott csak jogot a túlvilági örömök élvezetére – Az eleusisi mysteriumok sokáig állottak tiszteletben, a rómaiak közül a legelőkelőbbket is, mint Cicero, később Hadrianus és Marcus Aurelius császárok, beavattatták magukat. Midőn a keresztény Valentinianus császár az éjjeli ünnepeket eltiltotta, az E.-t megkimélte, s csak Theodosius császár törölte el végkép a 4. század végén. V. ö. Mysteria. A 262. á. az eleusisi isteneket ábrázolja egy Eleusisban talált relief után, mely jelenleg Athenaeben van. A dombormű magyarázata ma is vitás; valószinűleg azt a jelenetet mutatja, a mint Eleusis két istennője, Demeter és Cora, a kalászokkal megajándékozhott Tripolemust kiküldik, hogy az embereket a földmivelésre tanítsa. Valószínű, hogy a balfelül álló jogaras istennő Cora, a ki kalászokat nyújt a fiúnak, és hogy a jobbfelül álló női alak Demeter, ki egyik kezében fáklyát tart, másikát pedig Triptolemus fejére teszi, talán hogy megkoszorúzza. – Irodalom: Mommsen, Heortologie 224 sk. Schoemann, Griech. Alt. 2, 386 sk. Takács Menyhért, Az eleusisi mysteriumok (kassai főgymn. ért. 1888/9.) Preller-Robert, Griechische Mythologie 1, 790 sk.,