Exilium

jugh (az életfogytig tartó: aeijugia), számkivetés, a haza földjéről (ex solo) való kiutasitás. A görögöknél az ostracismustól eltekintve mint törvényes büntetés a vérbiráskodásnál fordul elő; azonkívül gyakori polgári zavargások eseteiben, még pedig többnyire atimia-val és vagyonvesztéssel összekötve. L. Ostracismus. – Romában a néptörvényszék s később a quaestiones perpetuae több vétséget (perduellio, veneficium, vis publica) polgárjogvesztéssel (capitis deminutio media, l. o.) vagyis az államközösségből való kizárással (aquae et ignis interdictio) sújtottak. Az ilyentől Romában a víz és tűz használatát eltiltották, a mi vallásjogi kifejezése volt az állami áldozatok közösségéből való kizárásnak; Romában senkinek sem volt szabad befogadnia s oltalmában részesítenie; úgy tekintették, mint földönfutót s bárki megölhette büntetlenül. A vádlott azonban az ilyen főbenjáró itélet elől számkivetésbe (exilium) mehetett. Az exilium tehát a soli mutatiónak az a faja, melyet kényszerűség hoz létre, míg a rejectio civitatis önelhatározásból való kilépés az államközösségből. Az exilium azonban magában véve még nem szüntette meg jogilag az államhoz való tartozást; csak akkor szünt meg az exul a római állam tagja lenni, ha utólagosan kimondták rá az aquae et ignis interdictiót (Liv. 25, 4), vagy ha más állam polgárai közé vétette föl magát (Cic. de dom. 30. 78), vagy akkor is, ha a római néphatározat kimondta rá: id ei justum exilium videri. Az a. et. i. interdictiót tehát nem vonta okvetetlenül maga után az exilium, de ha az is bekövetkezett, vagyonvesztéssel járt (l. Publicatio); máskülönben azonban az exulnak mint peregrinusnak lehetett Romában birtoka. Lange, R. A. 1, 206 skk. 2, 545. 700. Az e. helye rendesen valamely italiai szövetséges város; későbben, mikor ezek civitast kaptak, Italián kivül kellett menniök a száműzötteknek. A köztársaság vége felé már az a. et. i. interdictio csak úgy lép föl, mint szoros értelemben vett kiutasítás. Belőle fejlődött ki a császárság alatt a deportatio (l. o.), s e mellett egy sokkal enyhébb faja a számkivetésnek, a relegatio (l. o.). – Irodalom: Siebert, W., über das röm. Exil. Königsberg, 1872–3. Bourrier, de l’interdiction de l’eau et du feu et de la rélégation, Paris, 1884. Hartmann, de exilio apud Romanos etc. 1887.