Florus.

– 1. Julius, Horatius ifjabb barátainak egyike. Ep. 1, 3. 2, 2. Tehetségét Horatius nagyon becsülte s mint szónokot és költőt egyaránt dicséri ep. 1, 3, 20–25. Porphyrio, Horatius magyarázója (scholiasta) satirákat tulajdonít neki. Élete többi viszonyai ismeretlenek. Különben ugyanebben a korban több Florus élt; így idősb Seneca (controv. 9, 2. 23) egy Florust nevez meg Latro, a híres rhetor tanítványai között, Quintilianus (10, 3, 13) pedig egy bizonyos Julius Florust in eloquentia Galliarum princepsnek nevez. – 2. Florus, a történetíró, a Kr. u. 2. században élt s Hadrianus alatt virágzott. A legjobb kéziratok szerint neve Julius, nem L. Annaeus Florus, s művének czíme nem epitomae de gestis Romanorum ll. IV., hanem epitomae de Tito Livio bellorum, omnium annorum DCCC libri II. A királyoktól egészen Augustus uralkodásáig terjed. Történeti becse igen csekély, mert nem sokat törődik az események hiteles előadásával, sőt chronologiája sem megbízható. Stilusát rhetorikai dagály teszi élvezhetetlenné. Mindazáltal későbbi historikusok, mint Jordanis, Orosius és mások, valamint a középkor krónikásai sokat merítettek belőle. Legjobb kiadásai: O. Jahn (1852) és Halm (1854). – 3. P. Annius Florus, Hadrianus alatt élt költő, a ki e császárral, mint nehány tréfás költeményből (Spartian. Hadr. 15) kitünik, igen jó viszonyban volt. Költeményeinek maradványai olvashatók: Riese, Anthol. lat. p. 101 és 168. Ugyancsak ő tőle való egy Vergilius poëta an orator cz. dialogusnak töredéke. Némelyek, mint Mommsen és Halm, azonosítani akarják őt a 2. sz. alatt tárgyalt történetíróval, a mi azonban a név különbsége miatt nem helyeselhető. V. ö. Annii, 7. – 4. Julius Florus, l. Julii, 15.