Gellii

samniumi eredetű nemzetség. – 1. Gell. Statius, ki a második samniumi háboruban (305. Kr. e.) római fogságba került. Liv. 9, 44. – 2. Gell. Egnatius, ki a harmadik samniumi háborúban (295. Kr. e.) a sentinumi csatában különösen kitüntete magát mint népének egyik legjelesebb hadvezére. E kettő valamelyikétől származott a római Gellius nemzetség, melynek legjelesebb képviselői a következők: – 3. L. Gell. Poplicola. 120 körül született Romában, s ifjúkorában Papirius Carbónak contubernalisa volt. Már meglehetős öreg lehetett, midőn 72. Kr. e. consul lett. E minőségében eleinte sikeresen harczolt Spartacus ellen, bár később nagy vereséget szenvedett tőle. Plut. Crass. 9. Cat. min. 8. App. b. c. 1, 117. Eutr. 6, 7. Flor. 3, 20, 10. Egy pár törvény is fűződik az ő consulságához. Hivatali éve leteltével proconsulnak ment (Görögországba) Achaiába, s ebben a minőségében athenaei tartózkodása alatt az ottani philosophusok viszálykodásait törekedett megszüntetni. Cig. legg. 1. 20. 70-ben censor lett s nagy szigorral teljesítette hivatalát. A lovagcensus alkalmával Pompejusnak is, ki épen consul volt, feltette a kérdést, hogy vajjon részt vett-e a törvényszabta hadjáratban, mire Pompejus így felelt: «Igen, és pedig mindenikben mint főparancsnok.» Plut. Pop. 22. Val. Max. 5, 9, 1. A kalózháborúban is részt vett mint alvezér. Cicerót nagyrabecsülte a Catilina összeesküvésének felfedezése és meghiusítása miatt s visszahivásában is buzgón működött közre. Cic. Pis. 3. Gell. 5, 6. Cicero többször említi kiváló szónoki tehetségét. Brut. 47. Att. 12, 21. – 4. Gell. Poplicola. Az előbbinek testvére, Clodius barátja s így természetesen Cicero ellensége. Kicsapongásának s féktelenkedésének lett áldoazta. Cic. Sest. 51. Att. 4, 32. – 5. L. Gell. Poplicola, a 3. számúnak fia, úgy látszik nem nagyon jellemes ember. Először atyja élete ellen ármánykodott, s midőn e vád alól nagy nehezen tisztázta magát a senatus előtt, jóltevői M. Brutus és Cassius életére tört 43-ban (Val. Max. 5, 9, 1), és csak anyja közbenjárására menekült meg. Ekkor Antoniushoz csatlakozott s 36-ban elnyerte a consulatust. Részt vett az actiumi csatában is. Dio Cass. 49, 1. Plut. Ant. 65. Vell. Pat. 2, 85. – 6. Cn. Gell. Annalista iró, L. Caelius Antipater korában. Megirta Roma történetét ab u. c. a maga koráig, 27 (vagy 97?) könyvben. Töredékei Peternél, hist. Rom. rel. 1, 165 skk. ll. fragm. 92 skk. ll. – 7. Aulus Gellius. Római író a Kr. u. 2. században; nevét sokáig hibásan Agelliusnak olvasták. Körülbelül 125–130 körül született Romában s ifjú korát szorgalmas tanulással töltötte. A grammatikában Sulpicius Apollinaris volt mestere (noct. Att. 7, 6. 13, 6, 18, 4); a rhetorikát T. Castriciustól és Antonius Julianustól tanulta (13, 20). Emellett hű követője volt Frontónak, de különösen Favorinusnak, kihez később is nagyon ragaszkodott. Philosophiai tanulmnáyait Athenaeben folytatta, hol úgy látszik egy évet töltött s különösen Calvisius Taurus előadásait hallgatta (1, 26. 12, 5. 17, 8); de megismerkedett Peregrinus Proteusszal, sőt Herodes Atticusszal is, kinek házában többször megfordult (12, 11. 8, 3. 1, 2). Romába visszatérve többször szerepelt mint nyilvános biró (14, 2. 12, 13), s e mellett állandóan irók és tudósok körében forgolódott; majdnem egész napokat töltött Favorinus társaságában. E tanulmányai eredménye a noctium Atticarum libri XX (a nyolczadik elveszett), melyen már korán kezdett dolgozni; de csak öreg korában, valószínűleg kevéssel halála előtt adta ki. Az volt szokása, hogy tanulmányai közben feljegyzett magának minden érdekesebb és nevezetesebb irodalmi, philologiai, régiségtani, történelmi dolgot, mindenütt megjegyezvén és szószerint kiirván magának azon latin vagy görög iró megfelelő passzusait, melyekre tudós mesterei vagy barátai e dolgok tárgyalása alkalmával hivatkoztak. E jegyzetek összeállítását még Görögországban kezdette meg s ezért nevezte művét noctes Atticaenek. Fontossága s irodalmi becse abban áll, hogy e feljegyzésekből, melyek minden meghatározott rend és válogatás nélkül követik egymást, sok olyan dologról nyerünk tudomást, mely különben elveszett volna ránk nézve; sok régi iró műveiről csakis az ő kivonataiból van tudomásunk. Ő maga keveset beszél, de annál lelkiismeretesebb az idézésben és kivonatolásban. Nyelve természetesen az akkori idők szokása szerint – bár némelyek vir elegantissimi eloquii, et multae ac facundae scientiaenek nevezték őt (August. civ. dei 9, 4) – sokhelyt erőltetett, de általában szintelen és erőtelen, tele neologismusokkal és archaismusokkal. Legjobb kiadása Hertz M.-tól Lipsiae, 1883–84. 2 k. Kisebb kiad. u. o. 1886, 2 köt. 2. kiadás. Németre fordította Weisz F. Leipig, 1875–76. 2 köt. V. ö. Vogel Th. értekezéseit Zittau, 1860. Zwickau, 1862. Gorges O. Halle, 1883. Hertz M. Opuscula Gelliana, Lipsiae, 1886.